Baleset-megelőzés: Lemondás az elsőbbségi jogról, 2. rész

A XXI. századot akár a vizualitás korszakának is tekinthetjük, ránk gyakorolt befolyása elől senki nem tud kitérni. Determinálja a szemléletünket, gondolkodásunkat, ízlésünket, valamint értékítéleteinket egyaránt. (Wikipédia)

A vizualitás, azaz láthatóság, láttatás a tárgyak, események, érzések, gondolatok, fogalmak képi megjelenítése. Lényege a képlátás, ami optikai és vizuális természetű egyszerre. Az optikai inger érzékleti jellegű, a vizuális észlelet pedig az ingerületek komplexitását jelenti. A retina homorú mezőjén kétdimenziós „síkkép” keletkezik, és a komplex téri kép már a látókéregben jelenik meg. Alapfogalmai: nézés és látás. A nézés során az optikai kép a szemfenéken jelenik meg; ez a fogalom az érzékeléshez kapcsolódik. A látás során a kép sematikusan az agykéregre vetül, így ez az észleltekhez fűződik. Az evolúció során érzékszerveink közül a látás alakult ki legkésőbb. Látószervünk a szemből, a látóidegekből és az agy bizonyos részeiből áll.

Baleset-megelőzés: Lemondás az elsőbbségi jogról

Létezik egy közmondás, amely szerint „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”. …

A két szemünkkel látott kép egymástól kismértékben eltér, de ezt agyunk térbeli képpé alakítja át. Ez a legfontosabb érzékelésünk, az információk 83%-a vizuális módon jut el hozzánk. Mindig is kíváncsi voltam, hogy az ilyesfajta adatok vajon milyen számításokon alapulnak, de persze nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy elhiggyük, és az olyan terepen, mint a közlekedés, eszerint cselekedjünk. Térjünk vissza egy konkrét példa kapcsán az előző cikkben taglalt problémához! Vagyis ahhoz, amikor egy forgalmi helyzetben úgy kell cselekednünk, hogy a lényegi információkat nem láthatjuk, mert egy előzékeny járművezető eltakarja előlünk! A cikk végén az elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla hatálya alá tartozó forgalmi helyzetről beszéltünk, és a most taglalt példa – a közlekedési szabály eltérése ellenére is – ugyanaz.

A KRESZ 31. § (5) bekezdése szerint elsőbbséget kell adni – ha a 28. § (2) bekezdésében foglaltakból más nem következik – a balra bekanyarodó járművel a) az úttesten szemből érkező és egyenesen továbbhaladó vagy jobbra bekanyarodó jármű, b) az úttest mellett levő, attól balra eső kerékpárúton, gyalog- és kerékpárúton érkező jármű és gyalogos részére. Adott egy kétszer kétsávos úttest, és az azt keresztező másik út. A belső sávból balra lehet kanyarodni az útkereszteződésben, ám a forgalom mindig nagy. A szemből érkezők forgalma a másik belső sávban feltorlódik, és megáll.

Baleset-megelőzés: Vakon vezetni

Amikor ezeket a sorokat írom, a Google böngésző betűi köré karácsonyi girland tekeredik, az …

A járműoszlop első tagja pedig kézjelzéssel adja tudtára a kanyarodónak, hogy elengedi. Az ilyen helyzet a kanyarodó szempontjából csak látszólag előnyös. Valójában inkább nehéz helyzetbe hozza, mint segíti. Aki ugyanis elengedi, az a legtöbbször nem gondol arra, hogy ő, és a mögötte közlekedők teljes mértékben eltakarják a kanyarodó járművezető elől a másik sáv forgalmát. Csak nagyon ritkán hallok olyasmiről, hogy a járműoszlop első tagja az előzékenység gyakorlása mellett erre is gondol, és a visszapillantó tükörbe tekintve igyekszik információkat szerezni a mellette közlekedőkről. De még ha megtenné is: gondoljuk meg, milyen korlátozott a kommunikáció a két járművezető között, lényegében csak hang- vagy fényjelzést adva figyelmeztetheti a másikat, de ez csak egy jelzés, aminek konkrét tartalmát már nem áll módjában részletezni.

A kanyarodó jármű vezetője ilyenkor jó, ha számításba veszi, hogy minél távolabb halad el a megálló jármű előtt, annál előnyösebbek lesznek az észlelés feltételei. Már persze relatíve. Mert gondoljunk bele: egy személygépkocsi teljes hosszából mekkora részt jelent a jármű legeleje és a vezetőülésben ülő arca közötti távolság! Miért fontos ez? Azért, mert mire a vezetőülésből láthatóvá válik a külső sávban érkező – például motoros – jármű, addigra a mi járművünk eleje már olyan mértékben behaladt az „elsőbbségi térbe”, hogy reagálni egyik járművezetőnek sincs lehetősége. Vagy, ami szintén gyakori: Mi megállunk ugyan, de a külső sávban érkező megijed, elhárításba kezd, hiszen nem tudhatja, hogy mi mit fogunk tenni, és mondjuk anélkül esik el a motorral, hogy a két jármű közötti ütközés bekövetkezne.

Mi a megoldás? Nagyvárosi forgalomban nincs lehetőség arra, hogy az ilyen lehetőségekről lemondjunk, és megvárjuk, amíg mindenki elhalad a szembe jövők belső sávjában. (Pontosabban van, de egyrészt nem tudhatjuk, hogy ily módon meddig fogjuk feltartani a mögöttünk haladókat, akik jó eséllyel elkezdenek presszionálni minket a kanyarodás végrehajtása érdekében, másrészt, ha nem éltünk időben a szemből érkező járművezető előzékenységében rejlő lehetőséggel, tovább növeljük az ácsorgással töltött időt.)

A legtöbbször ezért át kell haladnunk a két keresztező sávon, de nem mindegy, hogyan. Véleményem szerint a legfontosabb itt a sebesség, és a mindenre kiterjedő figyelem. Lényegében az a legjobb, ha olyan tempóval haladunk, amivel módunk lesz a legelső észlelhető jelre megállni. Ha ugyanis éppen csak lépésben haladunk, és mégis észlelünk valamit, ami miatt meg kell állnunk, akkor a megállásra jobbak az esélyeink. Másrészt alacsonyabb sebesség mellett jobbak az észlelés feltételei. Például ily módon lehetőségünk van nyugodtan megfigyelni a szembe jövők külső sávjához legközelebb eső épületek üvegfelületeiben visszatükröződő képet is. Jól jön persze az is, ha ismerjük a környéket: Ha például van helyismeretünk, és tudjuk, hogy a szemből érkezők forgalmát a korábbi kereszteződésben fényjelző készülékek szabályozzák, akkor azt is tudni fogjuk, hogy a szemből érkezők forgalma ciklikus, vagyis a forgalom megszűnésére utal, ha egyre kevesebben érkeznek. Ily módon könnyebb időzíteni az áthaladást.

A sebesség azért is fontos, mert alacsonyabb sebesség esetén nem ijesztjük meg a szemből érkezőt, amikor járművünk eleje kibukkan a takaróhatásból. Fontos, hogy ebben a helyzetben ki kell mozdulnunk a legkényelmesebb üléspozícióból, és előrehajolva is meg kell kísérelnünk meggyőződni a szembejövő forgalomról. Végül: ne hagyjuk, hogy a többiek türelmetlensége megakadályozzon az alapos körültekintésben! Ha valamit elrontunk, kizárólag mi viseljük majd a felelősséget. Nem a mögöttünk türelmetlenkedőknek kell megfelelnünk, hanem a szemből érkezőnek!

Fotó: 123RF