Baleset-megelőzés: agresszió az utakon

Aronson szerint az agresszió olyan cselekvés, mely szándékosan okoz másnak lelki, vagy testi fájdalmat, és egyes esetekben nem fájdalmat, hanem kárt generál. Aronson szerint az agresszió szintje és az erőszakos cselekedetek formái egy országon belül területenként is eltéréseket mutathatnak. Például az USA déli államaiban élők sokkal inkább készen állnak arra, hogy akár fegyverrel is megvédjék a saját tulajdonukat, becsületüket. 

Ennek kulturális és történelmi okai is vannak, délen ugyanis elterjedt volt a hordozható és ezáltal könnyen ellopható tulajdoni forma: pl. pásztor esetében a marháit viszonylag könnyen el lehetett lopni, míg egy északi farmer egyévi termését már nehezebben. Emiatt vált fontossá, hogy a déli pásztorokról olyan hírek terjedjenek el, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a saját tulajdonukhoz, és azt akár erőszakkal is megvédik. Az agresszió a gyerekek között is megnyilvánulhat. Aronson szerint a verseny teszi agresszívvá a gyerekeket, minél élesebb a versengés egy általános vagy középiskolai osztályban, annál inkább erőszakosabbak lesznek a gyerekek egymással és a felnőttekkel.

Baleset-megelőzés: Lemondás az elsőbbségi jogról, 2. rész

A XXI. századot akár a vizualitás korszakának is tekinthetjük, ránk gyakorolt befolyása elől senki …

Aronson szerint mindez azért következik be, mert a fiatalok versengés közben a „gyengék” ellen fordulnak, köztük a tanárok is könnyen áldozatokká válhatnak. A világhírű szociálpszichológus szerint az orvosolhatja a helyzetet, ha az osztályokon belül együttműködésre késztetik a fiatalokat, ha tanulócsoportokban készülnek fel a tananyagból. Az együttműködés nemcsak az iskolában, a társadalomban is képes az agresszió csökkentésére. Nemrég barátainkkal a budapesti közlekedési morálról beszélgettünk. Kifogyhatatlannak tűnő témának bizonyult. Olyasmi ez, mint a foci: Egy kicsit mindenki ért hozzá, és ami fontosabb: Mindannyiunkat érint, akik ebben a városban közlekedünk. Egyik barátunk meghökkentő kifejezéssel illette a városi közlekedési agresszió egyik legismertebb formáját, úgy fogalmazott, hogy benyomása szerint a büntetőfékezés mostanában „egyre divatosabb” lett a városban. Elszomorodtam.

Ez a kifejezés mintha valamiféle belenyugvást tükrözne: „Ez van, nincs mit tenni, a budapesti sofőrök már csak ilyenek.” Hogyan tiltakozhatnék ez ellen? Hogyan fejezhetném ki, hogy szerintem a belenyugvás csak még mélyebbre rántja a budapesti autós közösséget? Arra gondoltam, nem ártana a jelenséggel a Motorrevü hasábjain is foglalkozni. Ha Aronson iskolai agresszióra vonatkozó vélekedését átültetem a közlekedésre, viszonylag kézenfekvőnek tűnik az agresszió keletkezésének eredetére vonatkozó magyarázat: A közúti közlekedést könnyű versenyhelyzetként értékelni, és úgy tekinteni a hétköznapi közlekedési szituációkra, mint amelyek közül sok akadályozza a járművezetőt első számú céljának, az „odaérkezésnek”, az úti cél elérésének a megvalósításában.

Ha valaki lassabban halad, mint, ha valakinek a közlekedés bizonytalanságokat tükröz, az könnyen negatív érzéseket generál bennem, ahogy az is, ha nap mint nap zsúfolt utakon kell átvágnom, mire elérem úti céljaimat. Ha azonban frusztrációról van szó, egyáltalán nem mindegy, hogy negatív érzéseim kifejezésében meddig vagyok kész elmenni: Legrosszabb esetben is csak rádudálok a másikra, vagy hajlamos vagyok készakarva az aronsoni értelemben vett agresszióban testet öltő szándékos károkozásra is?

Ez az, amiben érzéseim szerint a város egy negatív minőségi változáson esik át az elmúlt években. A KSH adatai szerint Magyarországon 2020-ban 3 920 799 személygépkocsi volt, ebből 690 560 Budapesten. Ez azt jelenti, hogy a személygépkocsiknak több mint az 1/5-e Budapesten van. Összehasonlításképpen: Magyarországon összesen 194 594 motorkerékpár van, ebből 2609 Budapesten. Bár a járműparkra nem szoktak „népsűrűséget” számítani, mégis érdemes elgondolkodni: Budapest területe 525 km2, Magyarországé 93 030 km2. 177 Budapest méretű város férne el az országban tehát (vagy ha úgy tetszik: Magyarország 177-szer nagyobb, mint Budapest), és ha az ország másból sem állna, mint Budapest méretű városokból, a mai budapesti személygépkocsi- állománnyal számolva az ország útjain 122 229 120 személygépkocsi robogna (persze nem egyszerre). Őrjítő adat, nem?! És hogy mire akarok kilyukadni ezzel?

Néha teljesen jogos az érzés, ami elönti az embert a város útjait járva: Túl sokan vagyunk, és ez a „túl sok” jármű a benne ülők számára örökös és néha nehezen feldolgozható stresszforrást jelent. Az, hogy túl sokan vagyunk, a lassabb előrejutásban válik igazán érezhetővé. Manapság alig találunk olyan napszakot, amikor egy-egy útszakaszon az ott megengedett legmagasabb sebességértéket elérve közlekedhetünk. És nem csak ez a baj. Amegnövekedett menetidő kiszámíthatatlanná tette az életünket. A 20 perces út lehet, hogy egy óráig tart. Néha úgy érezzük, semmi túlzás nem volt Michael Douglas 1993- as ámokfutásában, amikor az általa alakított karakter az „Összeomlásban” eljutott a tűrőképessége határaihoz.

A filmbeli William semmi másra nem vágyik, csak hogy eljusson lánya születésnapi bulijára, az élet azonban közbeszól, és a férfi bent ragad egy dugóban. Hogy időben odaérhessen a partira, maga mögött hagyva az autóját feldúltan indul útnak gyalog. A sors azonban – mintha ezzel még nem rakott volna rá elég terhet – olyan próbatételek elé állítja, melyeket már nem bírnak az idegei. Az a jelenet, amikor Douglas öt perccel a reggelifelszolgálás határideje után nem kap reggelit egy gyorsétteremben, azóta filmikonná vált. Hogy mindez mekkora távolságra van a filmben felbukkanó családi videó idilli jelenetétől, talán nem kell ecsetelni. Azt azonban, hogy a köztünk élő arctalan sorstársaink között hányan vannak olyanok, akik békés polgárból rövid idő alatt képesek vadállattá változni, miközben egy 1,5-2 tonnás fegyvert irányítanak, csak azok tudják, akik szakmájuk révén napi szinten szembesülnek az „őrület határaival”.

Mindez azonban nem magyarázat arra, amiről mostanában olyan sokat olvashatunk: Az egymás iránti türelmetlenség már korántsem ér véget a hangjelzésekben, mostanában már valami másról van szó: A járművek egyre gyakrabban válnak valódi fegyverré.

(Folytatjuk)