Az indiai vámos még megpróbált tőlünk 500 rúpia baksist beszedni annak fejében, hogy a motorokat kiléptesse az országból, annak ellenére, hogy immár boldog carnet tulajdonosok voltunk, de aztán hosszú vitatkozás után elhagytuk Indiát.
Az indiai és a nepáli határ között 1 km-es, szilárd úburkolat nélküli senki földje volt, ahol rengeteg lemezbódé állt melyekben élelmet és mindenféle egyéb dolgot árusítottak. A nepáli oldalon a beléptetés és a motorok papírjainak elintézése rendkívül gyorsan megtörtént. Nepálról annyit kell tudni, hogy a polgárháború már véget ért, de a fegyveres villongások a máig is mindennaposak. Ezért az utak mentén nagyon sűrű egymásutánban katonai ellenőrzési pontok vannak. A határtól 8 km-re egy kisvárosban találtunk szállást, ahol rendkívül szívélyesen fogadtak. A szálláson nagyon finom helyi ételt kaptunk vacsorára, majd elmentünk körülnézni a város egyetlen utcájába. A helyi viszonyokra jellemző, hogy addig a motorokat a szállóhoz tartozó cukrászdába zárták be, hogy biztonságban legyenek.
Itt, a Himalája lábánál az éghajlat nagyon kellemesen megváltozott és az utak is jóknak mondhatók. Utunk csodálatos tájakon vezetett keresztül, hol magas hegyek között, hol hatalmas sík, buja zöld növényzettel benőtt lápos területeken, hol rizsföldeken keresztül motoroztunk. Irányban Butwal felé csak a katonai ellenőrzési pontoknál álltunk meg, ahol látva, hogy európaiak vagyunk, a csomagok ellenőrzése nélkül, soron kívül továbbengedtek. Egyébként ezeken az ellenőrzési pontokon kiszállították az embereket a buszokból, és egyenként, a csomagjaik átvizsgálása után gyalog engedték át őket az ellenőrzési pont másik végére. Közben harckocsi akadályokkal, szögesdrótokkal torlaszolják el az utat. A katonák nehézgépfegyverekkel és aknavetőkkel vannak felfegyverezve. Találkoztunk katonai őrjáratokkal, melyek 70-80 katonából álltak, és elől-hátul páncélozott járművek kíséretében meneteltek.
A kis településeken némi pihenőre, illetve étkezésre megállva, a helyiek nagyon kedvesen, őszinte érdeklődéssel és csodálattal körülvettek minket és a motorjainkat. Butwalba késő délután érkeztünk, ahol egy nagyobbacska város fogadott, sok szállodával.
Korán reggel továbbindultunk Kathmandu felé. Butwalt elhagyva szemetkápráztató szerpentines úszakasz következett, hegyre fel, hegyre le… egyszer egy vízesés közvetlenül az úra esett. így értünk el Pokharáig. Az ú annyira kanyargós volt, hogy 160 km-t 5 óra altt tettünk meg. Itt úgy gondoltuk pihenünk egy órácskát, közben megebédelünk. Ebéd közben megismerkedtünk egy itt élő tibeti fiúval, aki felajánlotta, hogy megmutatja a várost. így az egy órára tervezett pihenőből 3 nap lett. Ez a kisváros Nepál legszebb helye. A várost délről 1000 méteres, északról már 6-7000 méteres hegyek veszik körül. Itt a városban, illetve a szélén található egy festői szépségű tengerszem, mely kb 1 km széles és 5 km hosszú és a mélysége állítólag több, mint 1000 méter. A városon belül 3-500 méterenként vannak a katonai ellenőrzési pontok, ahol napközben csak lassítani, de sötétedés után mindig meg kell állni. Itt van egy külön tibeti negyed, ahol mintegy 600 tibeti él. Saját általános és középiskolájuk van, illetve van egy SOS gyermekfalujuk, mely Európát megszégyenítő minőségű és tisztaságú.
Első este a tibeti fiú meghívott minket a családjához vacsorázni, ahol eredeti tibeti ételeket, illetve teát kaptunk. Itt tapasztalhattuk, hogy milyen szoros kötöttség van a családon belül köztük. A vacsora késő estig elhúzódott, majd elköszöntünk, hogy másnap hajnalban továbbindulunk. Reggel indulás előtt úgy döntöttünk, hogy mégis maradunk még egy napot. így a második nap a tibeti vezetőnkkel ismételt városnézés, helyi buddhista és hindu templomok megtekintése, majd fürdés a tengerszemben program szerepelt. Megnéztük a tibeti kézműves munkahelyeket, majd foci a helyiekkel. Este búcsú a reggeli továbbindulás miatt. Reggel döntés, ma is maradunk…
Végül három nap után úgy döntöttünk, hogy most már tényleg továbbindulunk Kathmanduba. így nehéz szívvel hagytuk el Pokharát és újdonsült tibeti barátainkat.
Öt óra motorozás után értük el Kathmandut. Terveink szerint itt szereztük volna be az Indiába való visszatéréshez szükséges tranzitvízumot, mivel következő uticélunk Darjeeling lett volna. Itt megint szembetaláltuk magunkat a hihetetlen és konok indai bürokráciával és kb 3 hét alatt kaptuk volna meg, az eredetileg 1 nap alatt kiadható, tranzitvízumot. Miután már ennél a pontnál úgy éreztük, hogy Indiában minden lépésünk korlátokba és akadályokba, kellemetlenségekbe ütközik, úgy döntöttünk, mivel más lehetőségünk nem volt, négy napos Kathmandui tartózkodás és városnézés után a motorokat feladjuk repülőre és miután Indiába képtelenek voltunk visszajutni, más lehetőség híján, az eredeti áthajózás helyett átrepültünk következő uticélunkra, Thaiföldre, Bangkokba.
