3800 km
Az elmúlt héten rám került a sor, hogy Royal Enfield tartóstesztmotorunk használhatóságának új oldalát fedjem fel. Ez pedig ezúttal a női motorosok közössége, annak is az átlagos, vagy 162 centimmel inkább alacsonyabb képviselői. Kezdeném mindjárt azzal a bizonyos sarkalatos magassággal. A Scram nyerge papíron 820 mm, ami épp a „motorja válogatja” magasság számomra. Sík felületen a hozzám hasonló rövid lábúaknak ez két cipőorr leérintését jelenti a nyereg szélessége miatt, és az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy pont ott vannak a lábtartók, ahol a legrövidebb távon elérném a talajt, vagyis vagy előtte, vagy mögötte keresem a biztos pontot.
Ez persze azt is jelenti, hogy a motor tologatásához kivétel nélkül le kell szállnom, meg azt is, hogy oda kell figyelni, hogy hol áll meg az ember, vagy a lehetőségekhez mérten minimálisra csökkenteni a megállások számát. Ebben pedig zseniális a Scram, a lassú manőverezést imádni való lazasággal kezeli. Abban a pillanatban, ahogy elindulok, minden ebből adódó kellemetlenséget elfelejtek, az üléspozíció kényelmesen laza, a kormány és rajta a kapcsolók abszolút kézre állnak. Az ülés párnázása az én ízlésemhez mérten túl puha, ami persze szubjektív dolog.
Valójában nagyon kényelmes, és csak háromórányi nyeregben töltött idő után éreztem azt, hogy már nem elég egy kis fészkelődés, hanem mindenképpen le kell szállnom. Amit viszont szoknom kellett, az a blokk zsigereiből érkező mechanikus zaj. Szinte hallható, ahogy a hosszú löketű dugattyú fel-le mozog, ahogy csörömpölnek a szelepek, hiszen nincs vízköpeny, amely elnémítaná a belső kakofóniát. Ehhez, és az egyhengeres konstrukcióhoz képest viszont a vibráció egészen elenyésző, ami van, az sem okoz kellemetlen viszketést vagy zsibbadást. A rezgések 120 felett erősödnek fel, de itt is csupán annyira zavaró, hogy elhomályosodik a tükör képe. Ugyanakkor noszogatható tovább is.
Alattam – itt azért nagy előny, hogy a szerkesztőségben én vagyok a legkisebb, ezáltal a legkönnyebb – sík úton 140 előtt valamivel állt meg a sebességmérő mutatója. És itt sem érezni, hogy túlpörögné magát, de az is igaz, hogy a 120 feletti sebességtartományban már jóval érzékenyebb a motor eleje. Egy laposabb hosszanti borda, akár egy sávválasztó vonal elbizonytalanítja az első kereket, enyhe belengést idézve elő.
Tény persze, hogy sokkal nagyobb élmény vele, ha a másodpecekkel való harc helyett a festői mellékutakat választjuk. Ehhez viszont nagy segítség, ha van nálunk navigációra alkalmas eszköz. Minden puritánsága ellenére a Scram jobb oldali műszerét éppen erre találták ki. Zoli már kipróbálta androidos telóra, ezúttal én iPhone-ra töltöttem le a Royal Enfield applikációt.
A művelet egész gyorsan és simán lezajlott – láttunk már ennél nehezebb esetet, pl. a Hondáknál. Pár kattintás és egy számsor beírása után egymásra talált a telóm és a Scram. Innen már csak az volt a feladat, hogy beírjam a célállomás címét, és a műszerfalról szépen navigált. Persze csak a legegyszerűbbekre szorítkozik, útvonalat tervez, amiben ha úgy döntünk, elkerülhetjük a fizetős utakat, megtalálja a legközelebbi benzinkutat stb., de arra tökéletesen alkalmas, ami a hétköznapi motorozáshoz kell, és nem kell telefontartót szerelni a motorunkra.
Van még egy dolog, amit mindenképpen meg kell említenem, ez pedig a Royal Enfield váltója. A blokkhoz illően ez sem hangtalan, biztos lehet benne a pilóta, hogy itt fogaskerekek és váltóvillák dolgoznak, viszont mindig pontosan kapcsol, és lámpánál megállva az üres fokozatot olyan magabiztosan találja meg, ahogy sok, precizitásban a Royal Enfieldnél jóval magasabbra értékelt gyártó sem.
