Túra: Indonézia – Szí­nország, illatország

Kedves Olvasó! Nyisd meg elmédet, légy befogadó! Dőlj hátra, lazí­tsd el a nyakizmaidat, felejtsd el a megszokott dolgokat. Nézd meg ezt a képet itt. Egy virág, amilyen a trópusokon százával hullik a fákról. Először is, észre kell venned. Kicsi, törékeny, szép és illatos. Hagyd, hogy hasson rád.

Preface
Kedves Olvasó. Ne várj egzakt úleí­rást. Nem fogunk hasznosság felirat mögé rejtett, unalmas tényanyagokról í­rni, azoknak bárhol utánanézhetsz. De megpróbálunk egyfajta szemléletet, utazói attitűdöt megmutatni, amelynek lényege a rögtönzés, mert – próbáld csak ki – ez felszabadí­t a merev terveid jelentette béklyóból.
Tök mindegy, hogy melyik sarkon, hány száz méter után kell befordulni. Teljesen mindegy, hogy láttad-e az összes kötelező érdekességet. Ne szervezd agyon a programot, ugyan minek? Csak a felfedezés élményétől fosztanád meg magad. Ha hivatkozhatok magamra, eddigi legjobb élményeim szinte mind hirtelen elhatározásból, pillanatnyi rögtönzésből születtek. így vettem részt sivatagi fesztiválon, í­gy doboltam és ittam szenegáli halászokkal, vagy í­rtam gyertyafénynél burnuszba burkolózva naplómat egy elhagyatott kasba mellett. Itthon szervezetten élünk, a napi rutin alig tűri a rögtönzést, kár lenne a szabadságot is í­gy tölteni. Ne akarj mindenben biztosra menni, ne akard előre tudni, melyik nap mit fogsz látni. Hagyj teret a pillanatnyi lehetőségeknek.
Vannak a világnak helyei, ahová nem tanácsos felkészületlenül menni, sőt talán olyan helyek is akadnak, ahol napra pontosan jó tudni, hogy mi lesz a program. Indonézia – annak is legkedvesebb szigete, Bali – nem ilyen hely. Ha valahol lehet csak úgy beleélni a világba, hát ez a hely az.

Amikor először jártam az Istenek szigetén, itthonról lefoglaltam magamnak egy robogót. Fölösleges volt. Foglaltam előre szállást is, bár ne tettem volna, pár száz méteren belül is találtam volna jobbat, szebbet, kedvesebbet, kedvezőbbet. Azóta úgy gondolom, nem intézek előre túl sok mindent.
A Véletlen általában jobb tervező nálunk. Ja, és még egy dolog… Hidd el, ha nem hangos-zajos, népes társasággal mész, ezerszer többet fogsz fel abból, ami körülvesz. A baráti társaságok esti „beszélgetései” a legtöbbször amúgy sem beszélgetések. Mindenki a saját történetét akarja mesélni, nem a másokét hallgatni, és a vicces történeteken is általában azok előadója kacag a legharsányabban. így vajon észrevennéd-e a földre hulló virágszirom szépségét?



Csak állsz ott fáradt boldog bágyadtsággal


Fantasztikusak az első pillanatok. Itthon tél, fagy vagy latyak, zöldet hónapok óta nem lát az ember. Kabát, sapka, kesztyű, sok és nehéz motoros holmi. Megérkezel kissé fáradtan a húszórás utazás után, és már a repülőtér előterében megcsap a trópusok meleg, párás lehelete, olyan érzés, mint belépni az íllatkert Pálmaházába. Csak állsz ott fáradt, boldog bágyadtsággal, és szí­vod magadba azt a másságot… Más a hőmérséklet, a páratartalom, a szí­nek, az illatok és a dinamika. Mások az emberek közötti gesztusok, más a közlekedés tempója. Talán csak a repteres taxis nem más, ha érted, mire gondolok. De az ember legyint, és bár vagy kétszeresét fizetem a tarifának, í­gy legelsőre ez sem baj. A közlekedés azért elsőre mellbe taszí­tja az embert… a keep left még csak hagyján, de az a kétkerekű ármádia, amely szüntelenül árad minden irányból, arra azért át kell állni. Autóval elég komplikált mozogni a szűk utcákon, melyek még akkor alakultak ki, amikor szamárkordé zötyögött rajtuk. Pár napot az egyik legzsúfoltabb részen, Legiánon töltünk, ahol a rögtönzés elvét megcáfolva – és kisgyerekkel utazva – az első pár napra még itthonról kerí­tettünk szállást. A környéket, sőt az utcát is ismertem korábbi utamról, nagyjából sejtettem, mire számí­thatunk. A Legián városrész általános nyüzsgésétől alig pár száz méterre már intim hangulatú, kultúrdzsungelszerű kertre, egyszerű, minden luxust nélkülöző kis szobára, mosolyokra és tapintatra, friss gyümölcsökre, tápláló reggelire.
Motort már nem intéztem előre, felesleges lett volna, kétszáz méteren belül többen megpróbálták rám tukmálni gyanús kétkerekűjüket, végül inkább egy kölcsönzősnél kötöttem ki. Különösebb alkudozás nélkül hat dollár napi áron miénk lett egy viszonylag újszerű Honda Scoopy, három emberre tökéletes jármű Indonéziában.

Az első nap a pihenés jegyében telik, hiszen átutaztuk a Glóbuszt. A kert ösvénye elvezet a lombokon átkéklő kis medencéhez, az ösvény mentén, a kis szentély bejáratánál szí­nes kis papí­rtálcák, rajtuk ajándékok a szellemeknek. Virágok, kevéske élelem, füstölő. A napi rutin része reggel elkészí­teni és kitenni őket a ház elé, üzlet elé, lépcsőre, szentélybe. A balinézek nem szakadnak el halottaiktól.


Fontos teendők és a Bintang


Időről időre, lehetőleg napjában többször végig kell gondolni, hogy milyen szép az élet attól, hogy itt lehetünk. Különösen utunk elején kéjelegjünk a gondolaton, hogy milyen sok időnk van még itt. Legyünk lusták! Semmi értelme rohanni, halmozni a programokat, mindent úgysem láthatunk, de amit láthatunk, átélhetünk, arra figyelni kell, tudatosan ki kell élvezni. Azt pedig nem lehet rohanás közben. Ne itthon döbbenjünk rá, hogy Úristen, milyen is arrafelé az ég kékje… kék egyáltalán? Eláruljuk, akkor, amikor menni érdemes, vagyis az itthoni téli hónapokban, gyakran felhős az ég. Drámai felhők gomolyognak, és pár naponta rövidebb időre leszakad az ég. De ez az eső újabb meglepetések, örömök forrása. Ez táplálja a csodás ví­zeséseket, ettől olyan buja zöld a vegetáció. Olyan, mint a langyos zuhany, az itthoni hideg, reszketős esőkhöz, megfázáshoz semmi köze. Itt még az elázást is élvezhetjük. A helyiek a kisebb záporokról tudomást sem vesznek. A robogókon fix helye van az esernyőnek, az ülések alatt ott az esőpelerin. Az óceánpart errefelé kilométerekre elnyúló homokos strand, egymás mellett sorakoznak a mobil büfék. Innivalók, kókuszdió, baksoleves mindenhol kapható. Az étkezésre nem kell ráfeszülni, a legtöbb szállásadó reggelivel kí­nálja a szobát, ha ehhez dél-kora délután egy tartalmas baksolevest is bekebelezünk (van vagy 400 forint), már jól elvagyunk estig. Figyelem, a spicy nem egyszerűen fűszereset jelent, úgy éget, hogy két üveg Bintanggal sem lehet megfékezni. Bintang… nem mehetünk el szó nélkül a helyi pilsner tí­pusú sör mellett. Kétféle kiszerelésben árulják szinte mindenhol, és egy kis speciális szörfruhaszerű zokniban szolgálják fel, ami egész jól hidegen tartja az üveget. Bár csábí­tó a félliteres adag, hallgassanak a tapasztalt utazóra, aki tanácsolja, igyanak inkább több kisebbet. Az nem melegszik fel.


Légy őszinte, ne adj elsőbbséget

Egy kis pihenés, egészséges lazulás után a legegészségesebb, legeltökéltebb lustálkodóban is megerősödik a mehetnék. Próbaúként felderí­tjük Bali legdélebbi részét, az Uluwatut, ez a sziget félszigete. Amikor először jártam errefelé, egy napig tán zavart a motoros felszerelés hiánya, igaz, a sisak itt is kötelező. Nagyjából. Ennek ellenére nem vittünk, vettünk. Az XL mindenkinek jó pragmatikus elv mentén nincs túl nagy méretválaszték, idén mégis találtunk három különböző méretet. A három sisak – ebből kettő buborékplexis vintage – közel 9000 forintnyi rúpiára rúgott, igaz, ennek harmada a plexi ára volt. Nincs Shox, nincs Probiker textil, nincs csizma, nem kell sisakba épí­tett kommunikációs vacak. A 200 millió indonéznek sincs. A közlekedés elsőre őskáosz, idővel elkezded átlátni a rendszerét. Harmadik utam alatt sem láttam balesetet, de tudom, hogy azért előfordulnak. Az elv: menni, haladni. Figyelj előre, bárki bármire képes, azokat neked kell megoldanod. A mögötted lévő téged figyel, vele te ne foglalkozz. Az ő dolga, hogy rád figyeljen. Légy őszinte és ne kezdj el jótékonykodni valami félreértett szí­vjóságból. Ha elsőbbséget adsz valakinek és ez fékezéssel jár, a teljes közlekedő közösség számára váratlan helyzetet teremtesz. Inkább légy kiszámí­tható. A próbaútal egy bökkenő van, Bali legforgalmasabb szakaszán kell átlaví­roznod, 30 km kétórás ú. Amint átérsz a keskeny földnyelven, gyérül a forgalom, már az is előfordul, hogy csak te vagy az úon, igaz, ez nem tart sokáig. Azért a rendőr itt is rendőr, egy éve beleszaladtunk egy átfogó ellenőrzésbe, amelynél minden szemmel láthatóan nem helyi motorost ellenőriztek. Külföldinek Balin nemzetközi jogosí­tvánnyal lehet járművet vezetni, de ezt szinte soha senki nem ellenőrzi, csak ha már nagyon pénzszűkében van. A jelek szerint gazdasági válságban lehetett aznap a rendőrség, teljesen leplezetlenül zsebelték be a kapitányság épülete előtt a rúpia-tí­zmilliókat.

Folytatjuk