Suzuki VL 250 Intruder LC – Easy Cruiser

Lassan nincs olyan kategória, ahova ne hatoltak volna be a Suzuki Intruderek. Az 1500-as sikere után a Suzuki a kis kategóriákba is elküldte „behatolóját”. A múlt év végén az A1-es jogosí­tványnyal rendelkezí´k számára született egy akkora 125-ös cruiser, hogy még a legszelí­debb 16 éves is Marlon Brandónak érzi magát rajta, és most itt van egy 250-es Suzuki cirkáló.


Csillog-villog a krómtól. Tényleg nem spóroltak vele. Nagy fedelek, mint az 1500-ason, meg egy óriási hátsó sárvédí´, és máris sokkal nagyobbnak néz ki a VL egy 250-esnél. Aztán ahogy gombnyomásra beindul a motor, a hatás még fokozódik. Olyan mély hangon dörmög a negyedliteres erí´forrás az egymás fölött elvezetett kipufogócsövekbí´l, mintha legalább háromszor akkora lenne. Szerencsére abban a pillanatban hogy leemeljük az Intrudert az oldaltámaszáról, vége az óriás jellegnek: mintha egy segédmotort markolnánk meg. Milyen könnyû! A Suzuki felhasználta a nagy Intruderrel gyûjtött tapasztalatokat, és ami egy 315 kilós monstrumot könnyen kezelhetí´vé tesz – a nagyon alacsony súlypont és a széles kormány – az igazi csodákat eredményez egy teletankoltan 159 kilós, könnyû gépnél.

Ugyanilyen könnyedén megy vele a motorozás is. Az alacsony üléspozí­ciónak köszönhetí´en minden kezdí´ hamar barátságot köt a kis Intruderrel, és a kormány is pont úgy esik kézre, hogy lazán és biztosan vezethetjük vele a gépet. Hogy ne legyen túl billegí´s, viszonylag lapos villaszöget és hosszú utánfutást kapott a VL, de közel sem érezzük lomhának a kanyarodást – könnyû súly, alacsony súlypont és széles kormány. A könnyedséghez a V-kettes is hozzáteszi a magáét. Nem egy erí´mûvész – 20 lóerí´t mért neki a Dynomotor fékpadja – viszont szinte alapjárattól egyenletesen növekszik az erí´, és a rövid váltóáttétellel már 40 km/ h-tól csak a hatodik sebességfokozatot használjuk. Ezért csak ritkán vesszük észre, milyen pontosan és puhán kapcsolható a váltómû. Az elsí´, egydugattyús szimpla tárcsafék a gép csekély súlyával könnyedén elbánik, kis erí´t igényel és nagyon jól adagolható. Ugyanez jellemzi a hátsó dobféket is.

ím akik nagyra ní´ttek, nem lesznek felhí´tlenül boldogok a kis Intruderrel. Hely az még lenne a kormány és a lábtartó között, viszont a légszûrí´ doboz krómozott nyúlványai és a tank domborulata a hosszú lábúak combját igencsak nyomja. És az utasnak is van oka panaszra, mivel neki nem jutott olyan kényelmes ülés, mint a vezetí´nek. Kár, hogy a gyújtáskapcsolóhoz nem találtak jobb helyet, mint a bal térd alatt. Annál praktikusabb, hogy az ülés alatt maradt hely egy nagyméretû csomagtartónak.

Az Intruder kidolgozása meszsze felülmúlja mindazt, amit eddig a 250-eseknél láttunk. Az árával viszont akadhat még gond, mivel 1 200 000 forinttal épp annyiba kerül, mint egy 650-es Savage. De hát hol van azon a vad egyhengeresen ennyi szép megoldás?