Suzuki Intruder M 1800 R vs. Harley-Davidson V-Rod Muscle – Tömegvonzás

Találkát adott egymásnak a sikeres Suzuki Intruder M 1800 R és a „drag
strip” ihlette Harley-Davidson V-Rod Muscle. Mindkettő több mint 120
lóerős, és hasonló szabásminta alapján készült. Lássuk, dí­szmotorozásra
vagy inkább negyedmérföldes sprintelésre valók-e!

Lehetséges ez? Megtörténhet? Hullámot vet mögöttünk az aszfalt? Gyorsabban kezd forogni a Föld, amikor egyszerre adunk gázt a két izomcirkáló hátán? Legyen szó hamburgerről vagy szusiról, egyszerűen gigantikus, amit feltálal nekünk a Harley-Davidson V-Rod Muscle és a Suzuki M 1800 R Intruder. Négy felül fekvő vezérműtengellyel és nagy teljesí­tménnyel büszkélkedő, rövid löketű, V2-es motorjuknak egyaránt nagy tömeget kell mozgásba lendí­tenie. A Suzuki guruló szumóbajnoka esetében 348 kilogramm jut 160 Nm-re, az amerikai bringánál pedig 307 kiló van 115 Nm gondjaira bí­zva. Mindkettő elég merész kombináció.

Feje tetejére állt a világ: ma már egyáltalán nem számí­t nagynak a 2001-ben a Porschével közösen kifejlesztett, 60 fokos hengerszögű „revolution engine” 1247 köbcentiméter hengerűrtartalma. Legalábbis az Intruder V2-esének 1,8 literéhez képest. A Suzuki tarol: minden idők legnagyobb átmérőjű, szám szerint 112 mm-es motorkerékpármotor-dugattyúi járnak fel s alá egymással 54 fokos szöget bezáró hengereiben. Következésképp mély, mennydörgésszerű hangot hallat jobb oldalra rendezett, kályhacső vastagságú kipufogódobjain keresztül.

A bovdent működtető kuplungkar felengedésére türelmetlenül, nagy ugrással veti magát előre. Hűha, már nem sokkal alapjárat fölött 130 Nm feszengeti a karvastagságú főtengelyt! Elképesztően élvezetes dolog mélyrepülésben gyorsí­tani az óriási vassal, miközben minden tudását latba veti a motorja. Miután átmenetileg lezártak az 56 mm átmérőjű, hatalmas fojtószelepek – például kanyar előtt –, meglehetősen nagyot rándí­t a V2-es, amikor ismét ráadja a gázt a motoros. Ehhez társul még a kardántengely igen markáns terhelésváltási reakciója: gázadáskor hirtelen megemelkedik, és úgy is marad az Intruder fara – igazi lifteffektus.

Az amerikai kéthengerest más fából faragták, sokkal szelí­debb egyéniség, mint japán megfelelője. Finomabban reagál gázadásra, fogas szí­jas hajtásánál fogva olyan rugalmasan gyorsí­tja a V-Rodot, mintha gumikötélen húznák azt, és annak ellenére, hogy 105 mm-es dugattyúk dolgoznak benne, visszafogott, sustorgó hangot hallat csupán. A hangosan brummogó-dohogó Intruder mellett állva nem is hallani a hangját. Viszont: szinte könnyek gyűlnek az ember szemébe, olyan elementáris erővel húz az 1250-es motor.

Teljességgel rászolgál a nevére a V-Rod Muscle, hiszen folyamatosan dolgoztatja az izmait. Hatalmas nyomatékot ad le még nagy fordulaton is. Nem árt jó erősen markolni a kormányt! Mind gyorsulását, mind rugalmasságát tekintve egyértelműen maga mögé utasí­tja az Intrudert ötödik fokozatban. Annak dacára is, hogy mindössze kétharmada a hengerűrtartalma, mint a másiké. Minden elismerésünk! Hiába, a Suzuki nagyobb tömege és hosszabb végáttétele áldozatot követel. Viszont, és ezt sem szabad elhallgatni, a Harleyn minden nehezebben jár – a gáz, a kuplung és a váltó is. Mindennek persze semmi jelentősége nincs annak ismeretében, hogy negyed mérföldön a V-Rod a jobb kettejük közül.

Egyébként is úgy néz ki a „VRSCF”, mintha a gyorsulási pályáról jött volna. Hosszú, keskeny, lapos. Matt fekete a fényezése, divatos és érzékeny, sok fényesre és mattra csiszolt alumí­niummal körí­tve, példának okáért a lengővilláján. Hogy miben különbözik a Muscle változat a sima V-Rodtól? Új, lépcsős ülésében, valamint alacsonyabb kormányában és annak belsejében elvezetett kábeleiben. Cool és letisztult. Ráadásul egy-egy négyszög keresztmetszetű, hosszú kipufogócső ékesí­ti kétoldalt „satin chrom finish” kivitelben.

Ugyancsak a Muscle sajátjai az ötküllős, öntött felnik és a dragstyle sárvédők, melyek közül az első kicsi, a hátsó hatalmas. Szintén ide sorolandók a légszűrőház előtt lévő, mélyre lenyúló légbeömlő nyí­lások, valamint a korábbinál tetszetősebb, gyerekbob méretű hűtőborí­tás. Elegáns hatásúak a lámpák, azaz a sima fedőüvegű, csepp alakú fényszóró, a visszapillantó tükrök száraiba beépí­tett LED-es irányjelzők és az ezeket tartalmazó, keskeny LED-es hátsó lámpa. Nagyon esztétikus látvány az egy darabból mart felső villahí­d. Úgy látszik, nincs hiány fémben a korlátlan lehetőségek hazájában. Minden rendkí­vül masszí­v benyomást kelt a V-Rodon, bár hozzá kell tenni, hogy sok helyütt bosszantó apróságokkal – például olcsó hatású utaslábtartóval vagy rozsdásodó zugokkal – párosulnak az exkluzí­v részletek.

Marconább és fajsúlyosabb külsővel közlekedik szerte a világban, immár 2006 óta az XXXL-es Suzuki. Minden részletéből csak úgy sugárzik az erő, telt idomaival szemet gyönyörködtető látványt nyújt. íramvonalas borí­tású fényszórója szigorú tekintettel pásztázza az utat. Nem minden fém rajta, ami fénylik, épp ellenkezőleg: szinte valamennyi porcikája műanyagból készült – fényezett vagy krómozott kivitelben. Még tekintélyes méretű sárvédői is. Nem mintha többnek kellene látszania az Intrudernek, mint ami valójában. Eleve fenomenális élmény közlekedni vele, fogni a magas kormánybilincsekkel rögzí­tett, végein lefelé hajló kormányt.

Hetven centiméteres ülésmagasságával mindkét cirkáló előzékeny az alacsony termetű motorosokkal. Nem kí­méli viszont az izmaikat, ugyanis jó fizikai erőnlétre és elszántságra van szükség ahhoz, hogy megállást követően felegyenesí­tse őket az ember. Érdekes, hogy a 41 kilóval könnyebb Harleyt még nehezebb felállí­tani, tolni és leparkolni.

A Suzuki kényelmes cowboynyereggel kényezteti az ember hátsóját. Ultraszéles tankja szemre elnyel akár egy egész hordónyi benzint, pedig valójában „csak” 19,5 liter a térfogata. Kivitelénél fogva nagyon szét kell terpeszteni a lábat ahhoz, hogy közre lehessen fogni. A lábtartók messze, elöl helyezkednek el, í­gy aztán nagyon laza testtartást lehet felvenni az 1800 köbcentis Intruder hátán.

A V-Rodon kevésbé fölényes az ülőhelyzet. Annak ellenére is, hogy elöl csak keskeny áltank található rajta, és az ülése alatt van elraktározva az üzemanyag. Keskeny felépí­tése miatt még hosszabbnak érezni, mint a japán motort. Messze vannak rajta a kovácsolt kormányvégek, szinte teljesen ki kell nyújtani a kart ahhoz, hogy el lehessen érni őket. Ez azt eredményezi, hogy megforduláskor kirántja magát a pilóta kezéből az í­vkülső markolat.

A sors iróniája, hogy egyik böszme motoron sem lehet emberhez méltó körülmények között utazni hátul. Mindkét izombringának 1,7 méter a tengelytávja, és jó messze, elöl forog az első kereke. Némi túlzással azt lehetne mondani, hogy ha átkel velük az ember valamelyik budapesti Duna-hí­don, akkor az első kerék már rég megérkezett a hí­dfőhöz, maga a motor azonban még javában a hí­don halad.

A Suzukinak könnyen leérnek a lábtartói kanyarban, könnyebben, mint a Harleyéi. Más kérdés, hogy ilyenkor is semleges viselkedést tanúsí­t, és kezesebben, szófogadóbban hagyja magát irányí­tani éles kanyarban, mint amerikai riválisa. Utóbbi magától ráfekszik az í­vre, és olyan hatást kelt elinduláskor, mintha kifogyott volna belőle a szufla, vagy tönkrement volna a kormánynyakcsapágya. Ilyenkor korrigálnia kell a pilótának.

Amit viszont a testes Suzuki nem kedvel, azok a nyomvályúk és barázdák. Szolgai módon elbolyong rajtuk, fokozott koncentrációt igényelve a motoros részéről. Valószí­nűleg a 130-as első guminak tudható be a dolog, a hátra szerelt Dunlop D 211-es henger ugyanis laposan terül szét az elképesztően széles, 8,5 colos felnin.

A Harleyn is 240/40-es abroncs van hátul, de ez Dunlop Elite III tí­pusú. Széles és lapos, akárcsak a sportkocsiké. Elöl 120/70 19 méretű Dunlop D 208 FA méretű gumival szerelt kereket fog közre a teleszkópvillája. Az amerikai motor bölcsőváza a legelképesztőbb í­vekben hajlí­tott, hegesztési varratok nélkül. Titka, hogy nagy nyomású ví­zzel formálják a kí­vánt alakúra (hydroforming). Annak ellenére, hogy nem túl nagyok a V-Rod Muscle rugóújai (elöl 74, hátul 102 mm), nem fapadosan kemény a futómű – jól eltalálták a beállí­tását.

Az Intruder elsőre egy fokkal kényelmesebbnek tűnik, ám mint később kiderül, hátrányára válik a fekvő helyzetben elrejtett rugóstag, mivel érzéketlen és durva reakciójú. Amint berugózik, már rugózik is kifelé, mivel egyszerűen alultompí­tott. A négydugattyús féknyergek még most is határozottan kordában tartják a japán óriást, de azért nem olyan vasszigorral, mint az első kiadás példányain. Emiatt aztán nem áll fenn olyan nagyon a túlfékezés veszélye. Lehet, hogy más fékbetéteket kapott a tí­pus?

A Harley ABS-szel kiegészí­tett Brembo fékei egyértelműen jobb megoldást szemléltetnek, bár előnyük hamar viszonylagossá válik a borsos vételár ismeretében: mí­g a Suzuki Intruder 14 000 euróba kerül, addig a milwaukee-i bringáért 19 000-et kell a márkakereskedőnél hagyni. Tény persze, hogy a V-Rodnak jobb az imidzse és az értéktartása is. Akkor hát, nincs mire várni, irány a 66-os ú!