Reszkethetnek a riválisok

Yamaha MT-09 Tracer

Mit szeretne, önfeledten száguldozni vagy nagyokat kirándulni? Kényelmes vagy dinamikus kétkerekűre vágyik? Túl nagynak és unalmasnak találja a túragépeket? Nem elég sokoldalúnak a naked bike-okat? Megerőltetőnek a sportmotorokat? Ha egyik kérdésre sem tud egyértelműen válaszolni, akkor éppen Önnek való az új MT-09 Tracer. Maga a Yamaha is rendkí­vül büszke rá, ezt határozottan lehetett látni a bemutatón. Jelenleg nagyon sikeres időszakát éli a japán márka, amit részben az izgalmas háromhengeres motorral szerelt MT-09-nek köszönhet.

 

“Mintha arra készült volna, hogy egész nap lovagoljanak rajta

 

A Tracer vélhetően folytatja majd a sikertörténetet. Minden adottsága megvan hozzá, hiszen ugyanazzal a nagy rugóutakat felvonultató futóművel és remek háromhengeressel készül, mint az MT-09. Ugyanakkor, és ezt már rögtön felszálláskor érezni rajta, jóval több, mint holmi idomba öltöztetett MT-09. Eleve nagyobb a helykí­nálata: a feszes párnázatú első ülés két centiméterrel szélesebb és ugyanannyival hosszabb, az utasnak pedig öt centivel hosszabb ülőfelület jut. Ezzel együtt jelentősen gyarapodott az ülésmagasság is, most 845 mm az értéke (MT-09: 815 mm), sőt, egy műanyag alkatrész áthelyezésével 860 mm-re növelhető.

 

Utóbbi esetben már a magas növésűeknek sem kell kényelmetlen szögben tartaniuk a lábukat. Akinek netán túl sok a 860 és a 845 milliméter, annak lehetőséget ad rá a gyártó, hogy más üléssel és felfogatásokkal 815 mm-t állí­tson be magának. Mivel jól kézre áll a kúpos alumí­niumkormány is, egyenes testtartásban, kényelmesen lehet ülni a Tracer hátán. Olybá tűnik, mintha arra készült volna, hogy egész nap lovagoljanak rajta.

 

“Kövérgázt adva könnyedén felkapja első kerekét

 

Az indí­tógomb megnyomására a már ismert, hatásosan tompí­tott morgással kel életre a háromhengeres. Szinte már alapjárati fordulattól meggyőző erővel húz, ezért nagyszerűen lehet kis sebességgel csordogálni lakott településen. Utána pedig, amikor az épí­tett környezetet elhagyva gázt ad az ember, határozottan gyorsí­tani kezdi a Tracert. A hasznos fordulatszám-tartomány első felében kellemesen visszafogott a hangja, és dicséretesen kifinomult a működése. Készségesen pörög fel a gázkar jelzésére, és egészen a leszabályozásig megőrzi vitalitását. Ha ki van kapcsolva a kipörgésgátló, egyes sebességfokozatban kövérgázt adva könnyedén felkapja első kerekét a motor.

 

A cikk folytatását a 2015/04-es számunkban találja