Összehasonlító teszt: Indian FTR 1200 S régi vs. új

2019-ben mutatta be az Indian a nagy V2-essel szerelt flattrackert. Akkor még csak az volt fontos neki, hogy autentikus legyen az újdonság. 2021-ben már átállította Euro5-re, és több mindent módosított rajta annak érdekében, hogy javuljon közúti használhatósága.

Alaposan megdobogtatta a szívünket az Indian, amikor 2019-ben piacra dobta a nagy hengerűrtartalmú V2-es motorral és igen dögös, flattrackes külsővel megáldott FTR 1200-ast. Ez a motorkerékpár látványosan szakított a bevett sémákkal, egyszerre volt naked bike, cruiser és scrambler, sőt, mintaképe, az FTR 750 okán szorul bele jó adag versenysport is. Annyira fellelkesedtünk az érkezésén, hogy nyomban kértünk is egy példányt (az S változatot) az importőrtől tartós tesztelésre.

Most, mintegy másfél év eltelte és közel 20 000 kilométer letekerése után találkozót szerveztünk neki és valamivel kisebb utódjának, a 2021-es modellkínálat részét képező, Euro5-ös FTR 1200 S-nek. A kisebb jelző nem a motor hengerűrtartalmára vonatkozik, hiszen az újban is a már ismert 1203 köbcentis, 60 fokos hengerszögű V2-es dolgozik. Teljesítménye változatlanul 125 LE 8250-es percenkénti fordulaton, maximális forgatónyomatéka azonban gyarapodott a korábbiakhoz képest, most 120 Nm-ben tetőzik 6000 ford./percnél.

Hangját Akrapovič kipufogódob tolmácsolja a külvilág felé. Érdekes módon sokkal visszafogottabban, mint az időközben alaposan bejáratott 2019-es tesztpéldány hangtompítója. Szintén hangzásbeli különbség, hogy a korábbi FTR vérpezsdítő szívószürcsölést hallat, amikor kis fordulatról gyorsítanak vele.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2021/12 számában és a Laptapir.hu oldalán is olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.