Újabban egészen kedvező áron kínálja portékáját a nagy múltú MV Agusta. Megváltozott értékesítési stratégiájában központi szerep jut rendhagyó technikájú, hátrafelé forgó főtengelyű, háromhengeres motorjának.
Vannak olyan álmok, amelyek szinte egész életén át elkísérik az embert. Claudio Castiglioni a húszas évei elején járt, amikor a legendás motorversenyző, Giacomo Agostini egyedülálló sorozatos győzelmet aratott háromhengeres MV Agusta versenygépével a hatvanas évek közepén. Castiglioninak minden sejtjét átjárta a versenymotor lúdbőröztető hangja. Annyira beleszeretett, hogy onnantól kezdve az MV volt számára „A” motorkerékpár-márka. Még akkor is ekképpen tekintett rá, amikor a manufaktúra gazdasági nehézségek miatt eltűnt a színről.
1997-ben éppen Castiglioni volt az, aki az F4 típussal feltámasztotta poraiból a patinás vállalkozást. ím nem érte be ennyivel, már évekkel korábban a következőket nyilatkozta a MOTORRAD-nak: „Háromhengeres motort is akarok gyártani, az ugyanis mágikus jelentőséggel bír az MV számára. Fontos persze, hogy maga a motorkerékpár, amibe beépítjük, szintén rendkívüli legyen.”
Agostini első győzelmei után negyvenöt évvel végre gyártásba került az MV Agusta új kori háromhengerese. Valóban rendhagyó műszaki szempontból, és a márkát ismerve az ára is annak mondható: nevezetesen szokatlanul alacsony. Az F3 sportmodell már 11 990 euróért megvásárolható, a tavasszal piacra kerülő Brutale 675 Naked Bike azonban még ennél is kedvezőbb árfekvésű, 8990 euró lesz (alapkivitel). Castiglioni sajnos nem érhette meg álma beteljesülését, mert 2011-ben távozott az élők sorából. Fia, Giovanni vette át az üzlet irányítását (lásd interjú a(z) xx. oldalon). Nem kisebb nevek segítik a munkáját, mint Massimo Bordi, a Ducati korábbi vezérigazgatója és Marco Cassinelli, aki a Lamborghinitől ült át az MV műszaki igazgatói székébe. Lapunk kedvéért elárultak néhány technikai, gazdasági és emberi vonatkozású titkot az új erőforrással kapcsolatban.
Rögös volt az ú az új motor elkészültéig. Mivel Castiglioni rajongott a háromhengeres történelmi előképért, csak a legigényesebb, legjobb megoldásokat akarta viszontlátni az új fejlesztésen – radiálisan elrendezett szelepeket, homlokkerekes hajtású vezérműtengelyeket, valamint a hengerek mögé épített generátort. Utóbbit annak érdekében, hogy ne legyen szélesebb a motor, mint harminc centiméter. Ezek voltak az elvárásai. Mivel akkoriban a Valentino Rossi vezette Yamaha M1 volt az egyeduralkodó a MotoGP-ben, és fejlesztői a hátrafelé forgó főtengellyel magyarázták kimagaslóan jó menettulajdonságait, Castiglioni azt is utasításba adta konstruktőreinek, hogy ők is hátrafelé forgó főtengellyel tervezzék meg az új motort.
Az a megfontolás állt kérése hátterében, hogy a megszokottal ellentétesen forgó főtengely giroszkopikus hatása éppen ellentétes azzal, amit az előre forgó kerekek generálnak, és ezáltal nemcsak kezesebb viselkedésre tesz szert a motorkerékpár, hanem kevésbé lesz hajlamos felkapni az első kerekét intenzív gyorsítás közben. Marco Cassinelli szerint ugyan a számadatok láttán nem túl nagy a különbség, a tesztpilóták tapasztalatai szerint azonban határozottan érezhető. Érdekes lenne tudni, vajon milyen járművet használtak viszonyítási alapul: talán egy, a Triumph Daytona 675 motorjával párosított MV-t?
Ahhoz, hogy a hátrafelé forgó főtengely miatt ne hátra haladjon a motorkerékpár, kiegészítő tengelyre volt szükség. Mi más is jöhetett volna szóba e célra, mint a korszerű háromhengeres motorok nélkülözhetetlen kelléke, a kiegyensúlyozótengely? Az MV hajtóműve esetében igazi multifunkcionális eszköz: egyrészt forgó mozgásra készteti a vibrációt csökkentő ellensúlyokat, másrészt kapcsolatot teremt a főtengely és a kuplung között, harmadrészt hajtja a vezérműlánc lánckerekét, negyedrészt helyet biztosít a főtengely pozíciójának meghatározásában segédkező jeladónak.
Ami az eredetileg megfogalmazott többi műszaki különlegességet illeti, sikerült lebeszélniük róla a konstruktőröknek az elnök urat. Három készre fejlesztett motorváltozat és a monda szerint egy inggallér is áldozatul esett ésszerűsítő javaslataiknak. A hengerfej rendkívül komplikált kialakítását igénylő radiális szelepelrendezés párhuzamosra változott, és mivel ezzel együtt azt is sikerült bebizonyítaniuk a mérnököknek, hogy korszerű vezérműlánccal akár 15 000-et meghaladó névleges fordulatszám is gond nélkül elérhető, Castiglioni végül eltekintett a vezérműtengelyek homlokkerekes hajtásától.
A hármas számú motorváltozat ugyan lélegzetelállítóan keskeny, mindössze 299 mm széles lett, a hengerek mögé száműzött generátor távolról sem bírta olyan jól a nagy fordulatot, mint a vezérműlánc. Mivel mindegyik próbadarab rövid idő után kilehelte a lelkét, arra kérte az MV-t a generátor beszállítója, hogy olyan áramfejlesztőt használjon, ami közvetlenül a főtengelycsonkhoz kapcsolódik. Valamivel szélesebb kivitelű, mint a másik, de legalább bírja az igénybevételt. Még így is 8 centiméterrel keskenyebb lett az MV által kifejlesztett háromhengeres motor, mint az, amelyik a Triumph Daytona 675-öt hajtja.
Műszaki szempontból tehát egyáltalán nem vált az F3 motorjának kárára, hogy több ésszerű módosítást végeztek el rajta. Egyútal az MV ároffenzívájának legfontosabb támpillére is lett, hiszen közel negyven százalékkal olcsóbb az előállítása, mint a négyhengeresé. Ebben szerepet játszik az is, hogy a primer hajtástól a hatodik sebességfokozatig valamennyi fogaskerék ugyanazzal a fogmodullal, ráadásul kereskedelmi forgalomban kapható sztenderd szerszámon készül. Környezeti összeférhetőség tekintetében is negyven százalékkal jobb az F3 az F4-nél, konkrétan, ami a gyártási folyamat környezeti mérlegét, a várható élettartamot és az újrahasznosíthatóságot illeti.
A racionális gyártás mellett az is fontos szempont, hogy ne aknázzák ki a fejlesztők a motor összes tartalékát már az elején. A titánszelepek 31,8 (szívó), ill. 26,7 mm-es (kipufogó) átmérője ugyan 1,3 és 1,2 milliméterrel nagyobb, mint a Daytonáéi, mégsem használják ki olyan radikális mértékben a 79 mm-es hengerfurat-átmérőt, mint az egyik elvetett motorváltozat esetében (az erről készült kép a Motorrad 2011/5. számában volt látható. Akkor még úgy volt, hogy ez valósul meg).
A hengerfuratok között is sokkal több az anyag, mint arról korábban szó volt. A keskeny harmadik változatnál öt milliméternél is vékonyabb volt az elválasztó fal, a sorozatgyártású kivitel esetében hét lett. Ennek köszönhetően később akár több mint 800 köbcentire is kibővíthető a hengerűrtartalom anélkül, hogy meg kellene változtatni a motor befoglaló méreteit. Nem kizárt, hogy pont ezt a motort kapja majd meg a Giovanni Castiglioni által 2013-ra beharangozott szupermotó.
Lapunk munkatársai több, leginkább bütyökmagasságukban eltérő vezérműtengelyt kaptak a kezükbe az MV-nél tett látogatásuk alkalmával. A 126 lóerős F3-motornál közel 11,7 millimétert emelkednek ki a mindössze 17 grammos szívószelepek – ez két milliméterrel több, mint a BMW S 1000 RR esetében. A Brutale 675 115 lóerős motorjának szívóbütyke ehhez képest picinyke kis dombocska csupán, ami persze nyilvánvaló előnyt jelent a kis fordulaton leadott nyomaték szempontjából. Aztán ott volt még az RR elnevezésű szívó vezérműtengely. Az eredetét firtató kérdésünkre csupán vállrándítással válaszolt Marco Cassinelli, majd az első adandó alkalommal eltüntette szem elől az árulkodó darabot.
Mivel kezdettől fogva több motorkerékpár-típushoz, köztük a gyér öltözetű Brutaléhoz is alapul kellett szolgálnia a háromhengeres motornak, a konstruktőrök a főtengelyházba építették be a hűtőrendszer nagy részét. A(z) xx. oldalon közölt fényképek a főtengelyház elülső részén lévő azon csatornákat mutatják, amelyekben felfelé áramoltatja a hűtőfolyadékot az olajteknőben elhelyezett vízpumpa. Ezt követően a hengerfej erőteljesen felhevült kipufogó oldalát hűti a folyadék. Az említett kialakításnak köszönhetően minimálisra csökken a hűtő és a motor közötti vezetékmennyiség, és emiatt sokkal szebb, letisztultabb látványt nyújt a motor.
Hátrafelé forgó főtengely, főtengelyházzal egybeöntött hengerblokk, kazettaváltó és titánszelepek – tévedt, aki azt hitte, hogy csupán ésszerű lesz az új háromhengeres motor. Maradt benne tartalék további műszaki érdekességek és különlegességek számára. Ráadásul maga a motorkerékpár is rendkívüli, amiben szolgálatot teljesít. Egyszóval, minden a tervek szerint alakult.
Interjú Giovanni Castiglionéval – „MEGDUPLíZZUK A TERMELÉSíœNKET”
Beszélgetés az MV Agusta elnökével a jelenlegi és jövőbeni modellekről, árakról és stratégiáról.
Mindenhonnan azt hallani, hogy a motorkerékpár-piacot is sújtja a válság. Az MV Agusta is érzi?
Nem, szerencsére nem. Tavaly jelentősen nőtt az értékesítésünk, és olyan sok rendelésünk van 2012-re, hogy csaknem a duplájára, 8000 darabra kell növelnünk az éves termelésünket. Ez hatalmas lépés egy olyan kis cégnek, mint amilyen a miénk.
Mivel magyarázza a sikert?
A legfontosabb az általunk gyártott motorkerékpárok varázsa, de ezzel nem mondok újat. Új viszont a modellkínálat jelentős kibővülése, valamint az a tény, hogy már közel 9000 euróért lehet MV-t vásárolni. Ráadásul abszolú korszerűek az egyes típusaink, hiszen gyökeresen megújítottuk a négyhengereseket, a háromhengeresek pedig most készültek el. Már kezdetét vette az F3 gyártása, és áprilisban beindul a B3-é is – mi így nevezzük házon belül a Brutale 675-öt.
11 990, ill. 8990 euróba kerül a két újdonság. Ahhoz képest, hogy MV-kről és európai motorkerékpárokról van szó, egészen kedvező az áruk. Hogy sikerült ezt elérni?
Versenyképes árakat szabtunk meg, ha ugyanis nagy mennyiséget akarunk értékesíteni – márpedig ez lenne az egészséges fejlődés feltétele –, akkor hasonló feltételekkel kell kínálnunk a motorjainkat, mint a konkurencia. Mindkét típus esetében beérjük kisebb haszonnal a nagyobb mennyiség érdekében.
Gyártói berkekben azt rebesgetik, kész öngyilkosság ennyire levinniük az árakat, meg fogják bánni…
(Nevet). Nem, nem lesz veszteséges üzlet, odafigyeltünk, amikor az árakat kalkuláltuk. Akik a vészharangot kongatják, hajlamosak megfeledkezni róla, hogy mi a piacaink 70 százalékára – köztük Olaszországba, Németországba, Franciaországba, az Egyesült íllamokba és Svájcba – közvetlenül szállítunk. Emiatt mentesülünk a generálimportőri vagy márkaképviseleti költségektől, rengeteg pénzt tudunk így megtakarítani. Arról nem beszélve, hogy tényleg sokkal kisebb összeget emészt fel a háromhengeres motorok előállítása – darabja 2000 euróval olcsóbb, mint a négyhengeres.
Mekkora a gyártókapacitásuk itt, Varesében?
Elméletileg korlátlan, hiszen kellően nagy a gyárunk. Gyakorlatilag kb. évi 12 000 darab mélyreható szerkezeti átalakítások nélkül. Egy, a miénkhez hasonló méretű cégtől ez kiemelkedő teljesítmény, 2013-ra el is fogjuk érni. Aztán majd meglátjuk, hiszen grandiózus terveink vannak még.
Mégis milyen terveik?
Az egyik, hogy szupermotót készítünk a háromhengeres motor felhasználásával. Izgalmas és nehéz projekt, ez lesz ugyanis az első motorkerékpár, amit az édesapám nélkül fejlesztünk készre, ráadásul most először merészkedünk majd ki a sportmotorszegmensből. Eddig nem létezett magas kormányú MV. Várhatóan 2013-ban kerül piacra az újdonság. Ezenkívül dolgozunk egy sport-túramotoron is, amely szintén a tőlünk megszokott sajátos értelmezésben lép majd színre. Ez persze még a jövő zenéje, 2014 előtt nem lehet számítani rá.
Kezdettől fogva ABS-szel fogják adni az említett motorkerékpárokat?
Igen, feltétlenül. 2013-tól mindegyik típusunk megkapja az ABS-t, az F3 és a B3 is. Gyorsabban sajnos nem megy. Már megkötöttük a Bosch céggel az erre vonatkozó megállapodást, de természetesen ott is van átfutása a dolognak.
Mit gondol, hol fog tartani az MV Agusta tíz év múlva?
Alapvetően hűek maradunk a sportos irányvonalhoz és meglévő modellcsaládjainkhoz. Tíz év múlva is lesz F4 és Brutale, de természetesen korszerűbb kivitelben. Sok versenytársunkkal ellentétben nem szeretem a radikális változtatásokat, az ilyesmi legfeljebb csak rövid távon kifizetődő. Nekünk az az egyik erősségünk, hogy azonnal felismerhetők a motorkerékpárjaink, még akkor is, ha nincs rajtuk MV-logó. Ennek feltétlenül így kell maradnia a jövőben, már csak azért is, mert a vásárlóink és a kereskedőink is ragaszkodnak hozzá. Egyszer felvetettem, mi lenne, ha az F3 mintájára oldalt elhelyezett kipufogódobot kapna a következő F4, elvégre számos előnnyel – mint például kisebb tömeg, előnyösebb tömegkoncentráció – járna a használata. Hatalmas ellenállásba ütköztem az ötletemmel, szinte mindegyik kereskedőnk ellenezte, közülük is főleg a németek. Azzal érveltek, pont attól F4 az F4, hogy az ülés alól kandikálnak ki a kipufogóvégei.
A Harley-Davidson 2008-ban megvásárolta az MV-t, de aztán saját maga is áldozatul esett a válságnak, és nem egészen két évvel később újra eladta a részét a családjuknak. Hogyan ítéli meg utólag ezt a tranzakciót?
Gazdasági szempontból nagyon jót tett nekünk. A Harley segítségével átfogó szerkezeti átalakítást hajtottunk végre a gyáron, és sikerült megszabadulnunk minden adósságunktól. Sajnálom, hogy amerikai partnerünk kiszállt az együttműködésből, hiszen az ő közreműködésével egészen más beruházásokat tudnánk végrehajtani. Akkor akár évi 40 000 motorkerékpár előállítása sem lenne kizárt. A válsággal együtt azonban stratégiát váltott a Harley-Davidson.
A Cagiva is önökhöz tartozik. Tervezik, hogy piacra dobnak új modelleket?
Jelenleg nem. Kifejlesztettük ugyan az új Elefant prototípusát, de aztán jegeltük a projektet. Nem akarunk szétforgácsolódni. Inkább kevés dolgot szeretnénk csinálni, de azt jól.










