Menetpróba: Kawasaki Z650

Felőlünk nyugodtan maradhatott volna olyan a Kawasaki Z650, mint amilyen volt. A japánok nem így gondolták, és alakítottak rajta pár dolgot a 2020-as modellévre.

A Z650-re is minden további nélkül igaz lehetett volna a „sikeres csapaton ne változtass” mondás. Európa-szerte közel 37 250 darab kelt el belőle 2017. évi piaci bevezetése óta. De, hogy vonzó maradjon, nagyobb testvéréhez hasonlóan ezt a típust is felfrissítette a Kawasaki 2020-ra. Ugyanazt a LED-fényszórós és TFT-kijelzős lámpaidomot adta neki, mint a másiknak. A ledek hatékonyságáról még nem állt módunkban meggyőződni, az új kijelzőről azonban megtudtuk, hogy Bluetoothon össze lehet kapcsolni a telefonnal. E funkciónak köszönhetően nemcsak a bejövő hívások és üzenetek, hanem a smartphone navigációs appjának utasításai is megjeleníthetők a kijelzőn.

Modern idők: jól leolvasható, színes TFT-kijelző okostelefonkapcsolattal

Hívást fogadni persze csak álló helyzetben lehet, hogy az üzenetek megválaszolásáról ne is beszéljünk. Fontos megjegyezni, hogy viszonylag jól áttekinthető és jól leolvasható az információs képernyő. A szokásos adatok mellett megjeleníthető rajta az aktuális és az átlagfogyasztás, a maradék hatótávolság, az akkumulátorfeszültség és a motor hőmérséklete, a környezeti hőmérséklet azonban nem. Kár. Információt behívni csak a kereten lévő gombokkal lehet. Érdekesség, hogy 9000-es fordulattól narancssárgán villog a fordulatszámskála. A gyújtás 10 000-nél tilt le. Ezzel el is érkeztünk a változtatások második csoportjához. A hengerfejben mind a szívó-, mind a kipufogóoldalt tökéletesítette a Kawasaki.

A kenyeres dobozra hasonlító kipufogódob külsőleg nem sokat módosult, az elején lévő katalizátor mérete azonban jelentősen gyarapodott. Sajnos, egy darabból van az egész nemesacél kipufogórendszer, ami megdrágítja a dobcserét. Az említett intézkedések mellett a légszűrőház és a fojtószelepek tökéletesítésének is köszönhető, hogy Euro5-kész a Kawasaki Z650, igaz, a 2020-as kiadás hivatalosan még csak Euro4-megfelelő. 68 LE névleges teljesítménye (8000/perc) ugyanannyi, mint eddig, maximális forgatónyomatéka kismértékben 66-ról (6500/ perc) 64 Nm-re (6700/perc) csökkent. A Kawasaki azt állítja, így is energikusabb a kéthengeres motor közepes fordulaton. Hogy valóban így van-e, az majd kiderül későbbi fékpadi méréseinkből.

Felárért három centivel magasabb ülésnek örvendhet a nagy növésű pilóta

Ami szintén változott a korábbiakhoz képest, az a gumigarnitúra. Eddig Dunlop D 215-ös köpenyekkel készült a 650- es Kawa, mostantól azonban Dunlop Sportmax Roadsmart 2 abroncsokkal bocsátják útjára. Ránk vegyes benyomást tettek a gumik. Egyrészt tetszenek, mert közvetlen kormányreakcióhoz és semleges kanyarvételi viselkedéshez segítik hozzá a motorkerékpárt, és alig termelnek felállító nyomatékot kanyarban kivitelezett fékezéskor, másfelől viszont kevés visszajelzést adnak, és nem szolgálnak pontos információval a tapadásukról. Első nap több alkalommal is megcsúsztunk velük, de minden esetben jól uralható maradt a helyzet.

Z betűt formázó ledek teszik sötétben is felismerhetővé a motor keskeny farát
Világítok, tehát vagyok: egyáltalán nem olyan szúrós maga a Z650, mint a tekintete

Védelmükre legyen mondva, hogy meglehetősen hideg volt a menetpróba idején, és nemcsak vizes, hanem sós is volt a tengerparti út. Másnap, amikor már jobb volt az idő, és rendesen be tudtak melegedni, jól teljesítettek, gyorsan lehetett venni velük a kanyarokat. Ha egyáltalán valami, akkor a változatlanul hagyott futómű szab határt a száguldásnak. Meglehetősen defenzív és fix a hangolása, egyedül a hátsó rugó-előfeszítést lehet állítani, már ha nagy nehezen hozzáfér az ember. Kis sebességnél még nincs gond, nagy tempónál azonban érezhetően pumpálni kezdenek és alkalmanként fel is ütnek a rugózó elemek. Pedig egyébként a motor támogatná a sportos használatot. Szép tisztán veszi fel a gázt, és készségesen pörög. 3500-as fordulattól hatodikban is kisimul a járása, 6000-től pedig végképp rendesen megélénkül. Annak ellenére, hogy kiegyensúlyozó tengely csitítja, a hasznos fordulatszám-tartomány egészében érezhetően vibrál.

A rendkívül könnyen működő antihopping kuplungnak köszönhetően szinte gyerekjáték sebességet váltani, és bár tényleg nagyon pörgős természetű a kéthengeres motor, a gyártó ígérete szerint 4,3 liter benzinnel is beéri átlagban száz kilométerenként. Abszolút hihető számadat, hisz a mi korábbi tesztünkön 3,6 literre jött ki az előző generáció képviselőjének fogyasztása. A fék- és a kuplungkar egyaránt állítható és két ujjal működtethető. A fékek a kategória átlagának megfelelően nem túl harapósak, és jelen körülmények közepette az említett teszten tapasztalt hátsókerék-elemelkedési hajlamnak sem találtuk nyomát. Opcionálisan 79-ről 82 centiméterre lehet növelni az ülésmagasságot. Annak ellenére, hogy vastagabb párnázatot kapott az utasülés, inkább csak kis távolságokon támogatja a Z650 a kétszemélyes használatot. Rögzítőfülek híján csomagot szállítani is körülményes rajta. Szerencsére csak mérsékelt drágulást vontak maguk után az említett változtatások, a 2020-as kiadás zöldben 2 490 000 Ft-ba, feketében vagy fehérben 2 590 000 Ft-ba kerül.

 Összegzés:

 Hiányosságaitól, azaz az erőteljesen vibráló motortól és a kényelmetlen utasüléstől függetlenül már elődje is kifejezetten népszerű volt. A legújabb Kawasaki Z650-nél azonban nemigen találni könnyedebb és élénkebb kétkerekűt az általa képviselt kategóriában. A két említett bibi ugyan megmaradt, ám az Euro5-normákra való előkészítésnek, a TFT-kijelzőnek és a markáns, ledes lámpaidomnak hála, felkészült a Z650 az elkövetkező évek kihívásaira.

Ami új:

Okostelefonnal összekapcsolható, informatívabb TFT-kijelző • Ledes fényszóró, módosult lámpaidom • Átgyúrt szívó- és kipufogótraktus, légszűrőház, nagyobb katalizátor, ténylegesen Euro4-megfelelő, de egyben Euro5-re előkészített motor • Vastagabbra párnázott, ezért valamivel kényelmesebb utasülés • Dunlop Sportmax Roadsmart 2 gumik