Menetpróba: Yamaha X-MAX 400 Iron Max

Nincs másik ilyen kompakt robogó, amely a stí­lus, a teljesí­tmény, a sokoldalúság és az exkluzivitás ilyen remek kombinációját hozza. Nem hibátlan, de a kritizálható apróságok részben szubjektí­vek, vagy csupán testalkatfüggőek.

Amitől mégis új, az, hogy 2019-re a sportrobogó család minden tagjából készült Iron Max verzió, amely lényegében egy különleges kiadást takar. Az alapváltozathoz képest alumí­niumpanellel, Alcantara betéttel tud többet a háttámasszal is ellátott extra ülés. Az alumí­nium visszaköszön a lábtartó trepniken, mí­g az Alcantara a kesztyűtartók ajtajain. Az Iron Max sajátja még a speciális szí­n, ami nem fekete, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk, hanem Sword Grey, azaz kardszürke.

Nem akar túlzottan trendi vagy avantgárd lenni, mégis első pillantásra fel lehet ismerni. A sportos megjelenést a feszes vonalak hozzák, főleg a fényszórók néznek ránk gonoszan az alulról ledcsí­kkal kontúrozott lámpatestekkel. Hátrafelé izmosan kigyúrt testet és széles hátsó részt látunk, de korántsem farnehéz dí­ványrobogó. A túlzásoktól mentes, frappáns dizájn nem véletlen, az X-Max 400 tervein európai dizájnerek is dolgoztak, és maga a robogó is Franciaországban, a saint-quentini Yamaha-gyárban készül. A minőség már-már beleköthetetlen, egyedül a kulcs-távirányí­tó egység méltatlan a csodásan kidolgozott robogó egészéhez.

Az ülés nemcsak szépséges, de kényelmes is. A háttámla nekem kicsit hátul van, az X-Max esetében ez nem állí­tható. És ha már ülés, akkor itt egy sarkalatos kérdés: az ülésmagasság. Motorkerékpár esetében a 800 mm az alacsonyabbak közé tartozna, az X-Max ezzel az adattal jó néhány pilótának magas, vagyis inkább széles lesz. Még az átlagos termetű férfi pilóták is meglepődnek, mennyire nem egyértelmű számukra a lábletétel. Mozgásban erről a kis apróságról teljesen megfeledkezünk, annyira könnyedén, méreteit meghazudtoló módon vezethető. Csak lámpánál megállva ugrik be, hogy bizony a talaj távolabb van, mint gondoltuk. Akit ez a mindennapi életben zavar, az vásárlás előtt mindenképpen üljön egy próbát. A lábtér nem tartozik a legtágasabbak közé, inkább átlagos. A dizájntükrökre barokkos túlzás lenne azt állí­tani, hogy mindent látni bennük. Folyamatosan állí­tgattam, attól függően, hogy a városban, országúon vagy autópályán haladtam az X-Maxszal. A szélvédő magassága állí­tható, igaz, ehhez szerszám kell. Én az alacsonyabb pilóták közé tartozom, í­gy nekem az alap is tökéletesen megfelelt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy magasabb pilóta panaszkodott, hogy számára zavaróan zajos volt a sportosan alacsony helyzet. Elvileg a kormány helyzete is módosí­tható, de ez szintén szerelést igényel.

Az első dolog, amit megjegyeztem a márkakereskedésből elindulva, az a motorhang volt. Karakteres yamahás hang és érzés. Középtartományban enyhe vibráció érkezik, de inkább csak azt érezteti, hogy tele van energiával, és bármikor kész egy gyors előzésre. A blokk standardnak számí­t kategóriájában: folyadékhűtéses egyhengeres, négy szeleppel. A2-es jogsibarát teljesí­tménye bőven túlmutat a városi robogó kategórián. A 110-es utazót lazán kirázza kisujjából, mí­g végsebességre veri a BMW C 400 GT-t. A műszeren a 150 km/h-ig is elsétál a mutató. Harapósan reagál a gázadásra – ez tetszett –, nem akarja elkendőzni, mire képes. A feszes futómű jól tartja az í­vet, meglepően kis munkával rá lehet bí­rni az irányváltoztatásra. Az úhibákat azonban nem szereti elnyelni, a zötyögésből nem kér, inkább továbbadja a pilótának. Ebből a legtöbbet a kormányon érezni, az ülés némileg tompí­t a durvább ütéseken.

Plusz biztonságot a kipörgésgátló ad. Az X-Maxon nincs a TCS túlbiztosí­tva, komolyan csúszós felület kell hozzá, hogy működjön, de ha a kanyart kaviccsal szórták fel, akkor bizony jól jön, hogy féltő kezével utánunk nyúl. A féket nem aprózták el, elöl két tárcsát is kapott. Adagolhatósága, hatékonysága, precizitása nekem ebben a kategóriában csúcs, mind az első, mind a hátsó kerék esetében. Egy bajom volt csupán: a karok igen messze vannak, és nem állí­thatóak. Ez persze csak a kis tenyerűeket érinti.

A műszerfal elsőre inkább ódivatú a két kerek műszerével és a közé ékelt kicsi LCD-vel, de meglepően sokat tud az átlagfogyasztástól kezdve a külső hőmérsékleten át az esedékes szí­jcseréig. Az pedig nagyon tetszett, hogy a kijelzett adatok között milyen egyértelműen lehet navigálni, amihez egy nagyon kézre – egész pontosan hüvelykujjra – álló kapcsoló található a jobb markolat alján.

Összegzés:

Az X-Max 400 engem abszolú meggyőzött. Erőfeszí­tés nélkül, pillanatok alatt éri el az utazósebességet, mindig van egy kis tartaléka, és nem túl iszákos, 4 liter körül el lehet vele járni. Jó ránézni, és felismerhető jelenség, még ha nincs is benne semmi kirí­vóan extra. Kritikám csupán két pontot érint, az egyik a magyar utakkal nehezen összeegyeztethető, pattogós futómű, a másik az ára: az IronMax felszereltséggel 2 548 000 Ft-ot kérnek érte. A márka vérbeli és nagyszerű motorkerékpárja, az MT-07, 150 000 Ft-tal olcsóbb.

Konkurencia

BMW C 400 X, 350 cm3, 36 LE, 204 kg, 2 346 300 Ft
Suzuki Burgman 400, 399 cm3, 31 LE, 215 kg, 2 449 000 Ft
Piaggio Beverly 350 Sport Touring, 350 cm3, 30 LE, 191 kg,  2 234 900 Ft