Menetpróba: TRIUMPH TIGER SPORT 660

1990-től mostanáig egymillió motorkerékpárt gyártott a Triumph – kétharmadukat háromhengeres motorral. Legújabb terméke a sikeres Trident műszaki alapjára épülő Tiger Sport 660, amely roadster testvére fémszívével, kedvező áron indul meghódítani a sokoldalú motorkerékpárokra és a túrázásra nyitott vásárlók szívét.

Most éppen szürke és felhős az ég Algarve egyébként szinte mindig derűs tájai fölött. Sebaj, ma a nap helyett a vörös/ grafitszürke fényezésű Triumph Tiger Sport 660 ontja ránk a fényét! Ez a motorkerékpár a sport-túraváltozata az angol gyártó jelenlegi bestsellerének, a Trident 660-nak, amelyből 2021-ben több mint 15 500 darab talált gazdára világszerte. Testvérétől eltérően plexivel, csomagtartóval és lényegesen kényelmesebb utasüléssel készül. Portugál szerpentineken volt alkalmunk közelebbi ismeretséget kötni vele – Faro környékén valóságos kanyarrengeteg várja az embert.

Szebbnél szebb ívek mindenütt – már pusztán a látványukba is bele lehet szédülni. Pillanatok alatt összekovácsolódik a motoros a 206 kilós crossoverrel. Minden úgy működik rajta, ahogy kell, könnyen, kulturáltan lehet kuplungolni, váltani és haladni. Szinte magától talál és fekszik rá az ideális ívre. Rövid tengelytávja és meredek szögben álló teleszkópvillája egyaránt nagyban hozzájárul remek irányíthatóságához. Hosszú bilincsek fogják a Tridenténél magasabb és szélesebb, kúpos alumíniumkormányt, amely adottságainál fogva jobban kézre áll, mint a roadsteré. Az ideális helyzetű lábtartókkal és a keskeny tank/ülés átmenettel együtt igazi „rám van szabva” üléspozícióval ajándékozza meg az embert.

Nagy erőkarja miatt könnyedén kivitelezhetők vele az esetleges korrekciók. Szófogadóan követi le az íveket a 660-as bringa, csak akkor kezd kifelé sodródni, ha túl gyorsanpróbálnak meg kijönni vele a kanyarból. A rövid kipufogódobbal együtt a Tridenttől változatlan formában átvett háromhengeres motor – amely egyébiránt a legerősebb a maga kategóriájában – 81 LE-t ad le 10 250-es percenkénti fordulaton.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2022/03 számában és a Laptapir.hu oldalán is olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.