Menetpróba: Super Soco TC Max

Londontól Tokióig kormányok üzenték ezt polgáraiknak. De mi lehet az az alternatíva, amely működőképes a forgalmas belvárosokban, ugyanakkor nem lehetetlen küldetés vele a 30 km-re fekvő agglomerációból gyorsforgalmi utakon bejutni a citybe?

Éppen egy éve teszteltük a Super Soco csinos retró elektromos motorját, a TC-t. A café raceres formáért és a részletekért odavoltunk, míg a problémás tulajdonságokra már akkor tudtuk, mi lesz a megoldás. Egy kicsit masszívabb, egy kicsit erősebb változat. A kínai gyártó éppen akkor verte nagy dobra, hogy erre az igényre is felkészült, és bemutatta az immár A1 kategória alá eső TC Maxot. Első ránézésre mintha ikrek lennének, ez pedig nem véletlen, a legkomolyabb különbség a burkolat alatt van.

A villanyrobogókat idéző hátsó kerékbe épített agymotor helyett a Max középmotort kapott, mely szénszálas erősítésű szíjjal hajtja a kereket. Ez kategóriájában is ugrást hozott, átlépett a rendszámosok közé. Igen, a 125-ösökkel veszik egy kalap alá, még ha a teljesítménye jócskán elmarad a 15 LE-s limittől. Azonban az elektromos motorok jellemzően nagy, esetében 170 Nm-es nyomatéka – hogy is mondjam csak – odaver. A nyomatékcsúcs felépülésére nem kell várni, azonnal, indulástól rendelkezésünkre áll, ettől aztán nagyon fürge kis motor lesz a Soco.

A három teljesítménymóddal érdemes jól gazdálkodni. Az egyes szint (55 km/h-nál korlátozva) majdhogynem lefedi a várost. Ez a legtakarékosabb üzem, ugyanakkor a Soco ebben sem lusta vagy visszafogott, rugalmassága bőven elég, hogy elsőként rajtoljunk a lámpától, az autókat jócskán hátrahagyva, sőt még a 125-ös robogók is el-elmaradoznak. Ha felgyorsul a forgalom, akkor jöhet a kettes szint, ebben már 80 km/h fölé gyorsul a TC Max, azaz a gyorsforgalmi utakon sem képez akadályt.

A táblát elhagyva jöhet a 3. fokozat. Sík úton fixen hozza a 95 km/h-t, helyenként a 100-ba is beleszalad. Sokkal kevésbé érzékeny az emelkedőkre, mint kistestvére, van lassulás, de 3-5 km/h-nál nem több. A Soco bizalomgerjesztésben is a topon van, így aztán kiváló tanuló motorkerékpár. Először is nincs kuplung, nem kell váltani. Aztán mindössze 770 mm-es az ülésmagassága, szóval a lábletételnél garantáltan nincs para. Mindehhez kereken 1 mázsás tömeg tartozik – egy teletankolt Kawasaki Z125 146 kilót nyom.

Futómű tekintetében lényegesen jobb a helyzet, mint SM kategóriás testvére esetében, már van némi rugózás és csillapítás is, ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehetne még jobb. Az úton a keresztbordákat egész testemen érzem, de ugyanez a feszesség kifejezetten jól jön a forgalomban cikázva. Blokkolásgátlója nincs, és nem is hiányzik. A kombinált fékrendszer ehhez a tempóhoz és tömeghez tökéletes. Igazából meglepően korrekt a fékerő, és nem kell hozzá erős marok sem. Kerek LCD műszerfala ugyanaz, mint az alap TC-é volt. Elsősorban az akkumulátorra fókuszál, de olyan adatot is tud, mint a külső hőmérséklet, és automatikusan kapcsol háttérvilágítást, ha besötétedik. Az időmérő órát továbbra is hiányolom. A fényszóró, a hátsó lámpa és az irányjelzők mind ledesek, nemcsak jól néznek ki, de jól is világítanak. Kulcs nélküli, távirányítóról kapcsolható a gyújtás, ami mindehhez csiripel, a Power gomb megnyomása pedig felér egy Windows XP indításával, legalábbis hanghatásaiban.

A Maxnak is van riasztója, bár nem biztos, hogy a szomszédok felriadnak rá, viszont blokkolja a hátsó kereket, ezzel kissé megnehezíti, hogy valaki egyszerűen csak odébb tolja. A gyártás minőségében nehéz hibát találni. Láthatólag nagy gonddal alakították ki az akku tartórekeszét, gumi rezgéscsillapítókkal, víz elleni szigeteléssel, praktikus leszorító füllel. A fém fékcsövek, a fékolajtartályok, a formás oldaltámasz – mind igényes megoldás. Az első kérdés, amit feltesznek az emberek, mikor megállnak érdeklődni a TC Max mellett, márpedig megállnak, hogy mennyit megy el egy töltéssel?

Erre nem is olyan egyszerű a válasz, ugyanis terheléstől függően lehet több mint 110, de akár 50 km is. Előbbit szigorúan városon belüli közlekedéssel, utóbbit nyélgázon, autópályán lehet összehozni. Persze arról szó sincs, hogy a TC Max természetes környezete lenne a sztráda, ugyanakkor egyáltalán nem kínos vele felhajtani. Az akkumulátor kivehető, így ha munkahelyünk és otthonunk távolságának kétszerese nem adja ki biztonságosan a hatótávot, akár felvihetjük tölteni az irodába. Ez nem olyan egyszerű, mint a kis TC-nél volt.

Az áltank alatt egy behemót nagy akkumulátort találunk, amely 21,6 kilót nyom. A félemeleti irodába Zoli kollégám segítsége nélkül biztos nem vittem volna fel, vagyis számomra fixen beépítettnek tekinthető egy ilyen akkucsomag. Praktikus fejlesztés a kisebb modellhez képest, hogy az akksi fölé egy tálcát terveztek, amelybe passzentosan belehajtogatható a töltő, így az mindig nálunk lehet anélkül, hogy a hátizsákban kéne cipelni. És jöjjön egy kis matek. A 72 voltos, 45 Ah-s akkumulátornak 3,24 kWh-nyi villamos energiára van szüksége, ha totálisan le van merülve.

A 10%-nyi töltési veszteséget beleszámítva is megáll 3,6 kWh-nál. Az EON normál árszabásával (37,54 Ft/kWh) számolva egy komplett töltés 135 Ft-ba kerül, és pont ennyi elég is 100 kilométer megtételéhez is. Egy 2,0 literes fogyasztású 125 cm3-essel jó 700 Ft kell, egy teljes árú vonatjegy 2. kocsiosztályon pedig 1860 Ft ezen a távon. A töltési idő sajnos még távol áll egy gyors tankolástól, 47%-ból 100%-ot 4 és fél óra alatt érhetünk el, egy éjszaka alatt pedig gond nélkül feltöltődik a teljesen lemerült akkumulátor is. Mindehhez elég egy általános háztartási konnektor, gyorstöltésre nincs lehetőség.

A Super Soco TC Max végre egy használható elektromos, nem elmebeteg áron. 1 599 000 Ftos árcédulája életképessé teszi belső égésű társaival szemben is. Ráadásul az üzemben tartás és a szervizek költsége töredéke a benzinesekének. Soha nem szabad alábecsülni a kis dolgokat. Pont ez a helyzet a TC Maxszal. Ez a motor hatalmas! Na nem méretre, hanem élményre. Ha brutálisan gazdaságos ingázót keres Budapest környéki településről, vagy a kormányok tanácsát megfogadva az egyéni közlekedést helyezné előtérbe, akkor érdemes komolyan megfontolni.

Fotó: Mező János