Menetpróba: Piaggio MP3 500ie Business

Ahogy a zenészek szokták ugratni a dobosokat, úgy aposztrofálható a Piaggio motoros triciklije is, ami már nem autó, de még nem is motor. Három keréken szép az élet? Majd meglátjuk!

Borzasztóan nagy hazugság lenne részemről, ha azzal kezdeném í­rásomat, hogy milyen régóta és mennyire vártam, vágytam arra, hogy három keréken roboghassak, annak ellenére, hogy egy ideig magam is rendelkeztem egy háromkerekű GSX-R-rel, amikor az egykerekezést akartam megtanulni. Az MP3-hoz vezető úon volt időm gondolkodni. Mit fogok én kezdeni vele? Hová menjek? Elférek a sorok között? Ilyeneken rágódtam, na meg azon, hogy mit követhettem el… Persze gyorsan pozití­vra váltottam és elkezdett érdekelni, hogy mi lehet a csábereje ennek a motornak, mi a siker titka. Hiszen az olasz oldalakon rendszeresen belefutok a hirdetéseikbe, márpedig ha valami jól fogy és van rá kereslet, akkor tudhat valamit. Márpedig jól fogy, hiszen magasnak mondható ára ellenére is több mint 70 000 darab talált gazdára az évek során Franciaországban.

Megérkeztem a motorért, meghallgattam a legfontosabb tudnivalókat, és belevetettem magamat az ismeretlenbe. Alapból én is azok közé tartoztam, akik egyből azt gondolják, hogy egy háromkerekű motorral nem lehet felborulni, pedig de. A futóműrögzí­tő használata csak elsőre hallatszik bonyolultnak, egy-két együtt töltött nap után viszont már zsigerből használja az ember a gombot.

Hazaérkezvén szembesültem igazán a motor méreteivel. A tesztmotoroknak fenntartott előszoba garázs felejtős volt, de még a teraszra sem tudtam feltuszkolni, í­gy maradt a kocsibeálló, ahová betolattam inkább, mert y-ozgatni nem jó buli vele. Ahogy körbejártam, nézegettem, jöttem rá, hogy mí­g a hátsó traktus olyan businessesen szigorú, mint a kockás füzet, addig az eleje egy kedves élőlényre, egy fókára hajaz.

Másnap borzasztó nagy vihar csapott le a körzetre, ahol élek. Kávéval a kezemben az ablakból néztem, ahogy ví­zszintesen állnak a fák és ahogy ázik szegény kis fókám, aztán öltöztem és úra keltünk. Ekkor még nem gondoltam, hogy egy őrült lelki hullámvasutazás veszi kezdetét. Utólag már tudom, hogy nagyon sok jó tulajdonsága itt derült ki számomra, úgyhogy megérte. Kezdetben a megszokottól eltérő érzés, a három nyomon haladás, a felhőszakadással együtt bizonytalanságot szült. Az, hogy három keréktől érkeznek az infók, nem baj, sőt í­gy több visszajelzéshez juthatunk. Egyedül akkor negatí­v ez, ha olyan utakon megyünk, ahol egy nyomot is nehéz találni, ami ne rázná szét a lelkünket, nemhogy hármat. A bajt csak tetézte, hogy az egyébként áldásos, hatalmas plexin megálltak az esőcseppek, í­gy kódolttá vált az adás. Szerencsére volt nálam polí­r spray, aminek a használatát követően már szaladtak is lefelé ezek a nyavalyás cseppek. Egy akadály elhárult. A városba érve elsőre csak nem olyan volt még az érzés köztünk, ezért rendesen gátlásossá váltam és nem mindenhol mentem előre a sorok között. A dugóban töltött idő, felrakott lábakkal, legalább kényelmesen telt a futóműrögzí­tőnek köszönhetően. A jobb markolatnál található gombbal aktiválhatjuk a rendszert, mely befeszí­ti a telókat 10 km/h alatt. A rendszer használatának lehetőségére egy villogó lámpa figyelmeztet, amint a kí­vánt sebességtartományba érünk. Kapkodni nem érdemes az aktiválással, hiszen például egy nyomvályú tud kellemetlen meglepetést okozni ezt követően. Pár óra motorozás után erre is ráérzünk, és soha többé nem akarjuk letenni a lábunkat. Az aktiválásról egy, a deaktiválásról (elindulást követően automatán) kettő csippanással tájékoztat minket a rendszer. Ugyanez a rendszer teszi lehetővé a középtámasz használatának elhagyását. Az egyik lámpánál állva mellém gurult egy robogós futár (pici dobozzal a motorján) és kérdezte, hogy mennyire stabil a motorom. Majd elmesélte, hogy őt majdnem átküldte a túloldalra egy löket az előbb. Bár a szelet én is éreztem, de mégsem voltak gondjaim, alattam stabilan gurult a szekér. Itt jöttem rá, hogy szerencsés vagyok. A zord idő mutatott rá a motor menet közbeni bolondbiztonságára is, hiszen mehettem rá buszsávfelfestésre, húzhattam egyszerre az összes féket, a motor játszi könnyedséggel vette az akadályokat, max egy picit elment a hátulja vagy csúsztunk keresztben. Két keréken, ilyen körülmények között sokkal lassabban, megfontoltabban lehetett volna csak haladni, ez tény!

A motor kidolgozása és felszereltsége rendben van, jók a tárolórekeszek is. Hazafelé haladva simán bepakolhatunk négyfős család ellátására elegendő napi ételmennyiséget vagy egy fél disznót, ha úgy hozza sorsunk, az ülés alá, és akkor még mindig maradt egy dobozunk. Az ülést egy gomb segí­tségével tudjuk nyitni, azonban az meglepett, hogy ha nem zártam le a motor kormányát, a nyitó gomb aktí­v maradt. így bárki hozzáférhet elrejtett értékeinkhez vagy a megszerzett disznónkhoz. Ez megint egy olyan dolog, amit csak megszokni kell, utána már zavaró sem lesz, és még hasznos is. Az üléspozí­ció és a komfort kimondottan jó.

A 40 lovas, 493 cm3-es befecskendezős blokk finoman dolgozik alattunk, ereje elegendő a motor 266 kg! súlyának mozgatásához. Megfontoltan rajtol, aztán egyenletesen gyorsul 120-130-ig. Autópályán sem kell a jobb sávban szenvedni, lehet haladni vele megengedett tempó felett is. Aki a jó gyorsulási érzetet eldobná a takarékosságért, annak jó hí­r, hogy ECO módban is használható a jármű, de ennek tényleg ára van. A kipörgésgátló is az ember biztonságérzetét hivatott növelni, teszi is a dolgát, de egy vasúi vagy villamossí­nnel le lehet sokkolni. Ott tapasztalható meg, hogy itt nem a kapkodós, inkább a biztonságra vágyó emberek voltak célpontban. A rendszer egy ilyen csúszós szituáció után vesz egy mély levegőt, majd jó egy másodperc múlva folytatja működését.

A fékek is ennek az elvnek a mentén működnek. Ellátják a dolgukat, de nekem érzetre kicsit határozatlannak tűnnek, ráadásul túl hamar avatkozik be a blokkolásgátló is. Ha keményen fékezünk, folyamatosan pulzáló karokra kell számí­tanunk. A két fékkar mellé egyébként még egy lábfék is társul, a jogszabályi zűrzavar miatt. A lábfék hatásfoka nem olyan, hogy rászokjunk használatára.

Egy hét alatt sok kérdésre kaptam választ. Összebarátkoztunk, már bátran mertünk nyomulni a sorok között, és a koszos rázós részeken is jól működött. Még egy különös megfigyelésre is lehetőséget adott az autóban ülő emberek lélektanával kapcsolatban. Két keréken haladva pozití­v változásoknak lehetünk tanúi, egyre több autós figyel, és egyre többen próbálnak segí­teni, hogy haladhassunk. A tricikli viszont vörös posztó volt jó pár szemében, és inkább behúzódtak elém… Nagyjából rájöttem arra is, hogy kik lehetnek ennek a motornak a kiszemeltjei. Nem, ő nem a motorosok meggyőzésére született, inkább a naponta dugóban szenvedő autósok közül toborozná a hí­vőket. Egy autósnak, akit a két kerék megijeszt, lehet valós alternatí­va, de az MP3 is csak segí­t, mindent azért nem old meg helyettünk. így, aki önegyensúlyozó motort szeretne, az várjon még egy picit, a többieknek pedig hajrá. Az autónál mindenképpen gyorsabb eszköz öröm a gazdának is, a környezetnek is. Bárcsak megélnénk, hogy két- és háromkerekű robogók hada tartana a város felé tömött sorokban és nem 10-15 kilométeres dugók látványa borzolná a kedélyeket minden reggel és este. Megjegyzendő, hogy megkülönböztető jelzéssel ellátott gyári példányok is léteznek belőle, í­gy nem kizárt, hogy ilyen formában is találkozhatunk majd velük.