Menetpróba: Harley–Davidson Pan America1250 Special

Az amerikaiakra jellemző önbizalomtól fűtve úgy döntött a Harley–Davidson, hogy mostantól túraenduróval is képviselteti magát a piacon. Lévén, hogy eddig nem gyártott hasonlót, kivételes jelentőséggel bír számára a Pan America 1250. A mi számunkra pedig évek óta az egyik legizgalmasabb újdonságot szemlélteti.

Nincs könnyű dolga a Pan America 1250- nek, annyi szent. Ha népszerű klisékben akarjuk vázolni helyzetét, a következőket állapíthatjuk meg: azon célközönség szemében, amelynek eredetileg gyártja motorkerékpárjait az amerikai márka, nem igazi Harley–Davidson egy túraenduró. Azok pedig, akik az endurókat kedvelik, kizártnak tartják, hogy megfelelő múlt híján teljes értékű túraenduróval tudna előrukkolni a milwaukee- i gyártó.

Elég faramuci helyzet, nemdebár? Igen ám, de klisékkel nem lehet mindig hűen lefedni a teljes valóságot, arról nem beszélve, hogy más szemszögből is lehet nézni a dolgot. Tény, hogy talán a kelleténél is jobban bebábozódott a Harley–Davidson az elmúlt évtizedekben. Ahelyett, hogy figyelmet szentelt volna a fejlődésnek, fittyet hányt a versenytársakra, és mindent a „Heritage”-nek rendelt alá.

De ennek most vége. Számára teljesen új, eddig járatlan ösvényre lépett a „bar and shield adventure bike”- kal. Egyébként nem pusztán új ösvényhez, hanem valóságos csatatérhez érkezett. Kevés olyan szegmense van a kétkerekűek piacának, ahol hasonlóan lázas gyártói fegyverkezés zajlana és olyan ütemben követnék egymást a csúcstechnika egyes vívmányai, mint a túraenduróknál.

Már csak ezért is nagy merészség volt a páratlan önbizalommal rendelkező amerikaiak részéről, hogy errefelé is kiterjesztették a csápjaikat. Ugyanakkor tény, hogy kockázat nélkül nincs üzlet. Abban mindenképpen hűek maradtak önmagukhoz, hogy teljesen egyedire vették a figurát. A Pan America kitűnik a tömegből, már messziről kiszúrni, ha közeledik.

 

Mint ha csak azt akarná mondani: „Ide süssetek, megjöttem! Biztosra vehetitek, hogy nem a BMW GS egy újabb klónja vagyok!” Érdekes, hogy élőben és színesben nem tűnik olyan nagynak, mint a képeken. Persze, fajtájához hűen meglehetősen tekintélyes méretekkel rendelkezik, de nem véti el a mértéket. Csak hogy érzékelni tudják az arányokat: jómagam 173 centiméter magas vagyok, és távolról sem érzem túl nagynak hozzám a Pan Amet. Teljesen stimmel az ergonómiája, bőséges a helykínálata, emberléptékű az ülésmagassága (két fokozatban állítható). Új fejlesztésű, 1252 köbcentiméteres kéthengeres motor dolgozik a vázban. Hengerei 60 fokos szöget zárnak be egymással, mivel azonban 30 fokkal elékelt a forgattyúcsap, 90 fokos V2-esére emlékeztet a hangja. Hengerenként négy szelep, felső vezérműtengelyek, himbás változó szelepvezérlés.

A Revolution Max névre keresztelt erőforrás nem a Harley-któl megszokott remegő-rázkódó masina, sokkal inkább egy minden szempontból felettébb korszerű, széles hasznos fordulatszám-tartományú motor, amely ideálisan ötvözi a kis fordulaton mozgósított nagy nyomatékot és a nagy fordulaton leadott szép teljesítményt, a kimondott pörgési kedvet és a kifinomult működést. Változó szelepvezérlésének köszönhetően igen tág a hasznos fordulatszám-tartománya, élénken reagál gázadásra. Legfeljebb akkor húz még tovább egy darabig gázelvételkor, ha nagyon durván bánnak a gázkarral. Karakterét tekintve egyébként a nyomatékra kihegyezett BMW-bokszer és a teljesítményre kihegyezett V4-es Ducati Granturismo hajtómű közötti középutat szemlélteti. Messze a legnagyobb teljesítményű motor, amit valaha is gyártott a Harley–Davidson.

A szelepvezérlés nonstop jelen van a hangjával, és valahol egy szivattyú is folyamatosan búg. A váltó korszerű megbízhatósággal teszi a dolgát, a kuplung kis erőkifejtéssel működtethető, és rendelkezik antihopping funkcióval. De nemcsak ezen részletek teszik versenyképessé a Pan Americát, hanem az általunk kipróbált „Special” modellváltozat félaktív futóműve is. A kis sebességnél a kormánynyak környezetében érezhető vázcsavarodás nincs előnytelen hatással a jármű menettulajdonságaira. Nemhogy kifogástalan, hanem egyenesen tökéletes az irányíthatóság.

Az időjárási viszontagságokban bővelkedő tesztnap végére megerősödött bennünk a benyomás, miszerint nagyon jól ki van balanszírozva az 1250-es enduró. Jól eltalálták a tömegközéppontját, kellemesen, „hajlékonyan” változtatja a helyét. Kanyarvételi viselkedése messzemenően semleges és stabil, bedönthetőségét nem érheti kritika. Mindig pontosan arra halad, amerre akarja az őt irányító személy. Lehet persze, hogy vannak nála még precízebben irányítható és még jobb visszajelzést adó képviselői is a túraenduróknak, de így tökéletesen elég, amit nyújtani tud.

Mindegyik menetprogramban érvényesek rá a leírt pozitívumok, igaz, más és más súlyozással. „Országút”-ban például megfontoltabb a gázadási reakció és fokozott a rugózási kényelem. 100 kilónál kisebb testtömegű motoros és utas alatt is kellően érzékletes a Showa futómű. „Sport”- ban mindent nagyon komolyan vesz a terep-Harley. Harapóssá válik a motorja, felkeményednek a lengéscsillapítói, minimálisra csökken a hintázása. Ha kellően gyorsan pakolja az ember a fokozatokat, és megbízik a nem különösebben meggyőző Michelin-köpenyek tapadásában, egészen meglepő élményben lehet része a maga 260 kilogramm tömegével remek kondíciónak örvendő jármű hátán.

Álmélkodva fogja tapasztalni, milyen nagyon (!) sportosan veszi a kanyarokat. Az amerikai gyártó egyik nagy erősségének számító infotainment-felhozatalon azonban vélhetően senki nem fog nagyon meglepődni. Kimondottan elegáns hatású, és minden szükséges dolgot – például appes térképes navigációt – tud a 6,8 colos érintőképernyő. Távolról sem ördöngős dolog a kezelőszervek használata, nincs különösebb gond a gombokkal, az olyan lényeges funkciókat, mint a tempomat, a markolatfűtés vagy a TC off, direktben lehet vezérelni.

Szerencsére nem lett túlméretes a Harley által alkalmazott plexi. Menet közben, „pisztolymarkolattal” állítható a magassága. Az általa nyújtott szélvédelem elfogadható, igaz, merevítés híján rendesen beszitál 160 km/h fölött. Se az egyenesfutás, se a Brembo fékrendszer (radiális főfékhenger, elöl négydugattyús fix féknyereg) működése nem hagy kívánnivalót maga után. Kis sebességnél könnyen jár, nagy tempónál azonban határozott kezet igényel a fékkar. A teszt végén még egy kavicsbányába is ellátogattam a Harley-val. Olyan terepre, ahová vélhetően a legritkább esetben veszi majd az irányt az ember a saját gépével. A tapasztalataim? Rendes endurócsizmában ki lehet belőle hozni ezt-azt, sőt lényegesen többet is, mint ami szükséges lenne.

Egyedül offroad menetprogramok tekintetében (kettő van neki) nem üti meg teljesen a kategória szintjét, amúgy sokat profitál fentebb már említett jó balanszából és 190 mm-es rugóútjaiból. Finoman, de határozottan veszi fel a gázt, ráadásul csúszásmentes trepniknek, valamint „Special” változatában kormánycsillapítónak és masszív motorvédő burkolatnak örvend a Pan America. Hogy igazi Harley–Davidsonnal van-e dolgunk? Ezt ki-ki döntse el maga. Azt viszont minden kétséget kizáróan bebizonyította a teszten, hogy kimeríti a túraenduró fogalmát.

ÖSSZEGZÉS

 Jóval több az új Pan America, mint holmi „adventure bike”. Örvendetesen bátor megnyilvánulás a Harley–Davidson részéről. Funkcionális kialakításával és meglepően jó menetteljesítményeivel alaposan felrúgta az amerikai márka termékeivel kapcsolatos kliséket. Magabiztos megjelenése tartalmas belsővel párosul.