Interjú Pusztai Józseffel, az Elektrobiker motorosbolt ügyvezetőjével

Mi az? Jármű, de alig van hangja, gyorsul, mint a trolibusz, és nem füstöl, csak akkor, ha ég. És úgy tűnik, ez a jövő közlekedési eszköze. Ne törd a fejed, eláruljuk: elektromos motor. És akkor hogy hívják, aki rajta ül? Hát elektrobájker. Elnézést…

Emlékeznek még az első önjáró eszközök megjelenésére? Talán nem. És a hozzájuk kötődő Vörös Zászló törvényre? Az 1870- es években vezették be Nagy-Britanniában, majd Amerikában az első gőzautók, gőzmotorkerékpárok megjelenésével. Hát mit mondjunk, az átlagember számára eleinte nem voltak túl népszerűek a gyanúsan szuszogó, pöfögő, füstöt-gőzt okádó, a járókelőkre, gyermekekre, kutyákra szívrohamot hozó, lovakat megvadító szörnyetegek, melyek ráadásul néha kigyulladtak, sőt felrobbantak, akárcsak Elon Musk Teslája.

A népek tartottak tőlük, megnyugtatásukra hozták az említett törvényt, melynek előírása szerint az ilyesfajta masinák előtt ötven méterrel vörös zászlót lengető embernek kellett haladnia. Mi emberek már csak ilyenek vagyunk. Az új dolgokat eleinte általában több-kevesebb fenntartással kezeljük, szeretjük a megszokott dolgokat. De a haladás feltartóztathatatlan. Hol vannak ma már a gőzgépek előtt hadonászó vörös zászlós emberek, hol vannak a gőzautók, gőzbiciklik, gőzmozdonyok? Sejtik, mi jön, ugye? Újabb hatalmas változás küszöbén állunk. Úgy tűnik, meg kell barátkoznunk az elektromos autók, motorok, robogók, biciklik térhódításával is. Szerencsére villanyvonat már régóta van. Ismerkedjenek meg hazánk első elektrobájkerével, pontosabban az ElektroBiker nevű cég ügyvezetőjével, tulajdonosával, Pusztai Józseffel.

MR.: − Mivel kezdjük? A feltartóztathatatlan fejlődéssel, zöld szemlélettel? Vagy az elektromos rájával, angolnával, hogy lám, az állatvilágban is…

− Kezdjük talán azzal, hogy biker is vagyok, nem csak elektro biker. A belső égésű motoroknak egyelőre ugyanúgy megvan a helyük a világban – és az én világomban is −, mint az elektromosoknak. Addig mindenféleképpen, amíg meg nem oldódik a nagy távolságok megtételének problémája elektromos motorokkal.

− Milyen műfajban nyomod?

 − Az változó. A motorozás gyerekkorom óta végigkíséri az életemet, négyévesen édesapám mögött kezdtem Simsonon. Aztán jöttek a saját motorok, meglehetősen szokványos az egész, Simson, Babetta, Pannóniák, MZ-k, és az akkoriban elérhető egyetlen négyütemű, az Ural – mondjuk, azon hamar túladtam. A középiskolában már egy kis biznisz is lett a motorozásból, pénzért javítgattam, újítgattam fel motorokat a többieknek. Húszévesen a speed motorokért voltam oda. Ma már nem ülnék rájuk, nem igénylem már azt az adrenalinszintet. Mostanában a tereptúrázásban élem ki magam. A terepezgetésbe az egyik kollégám, Sárközi Attila – másodállásban világutazó − vitt bele, vele kezdtük például a TET (Trans Euro Trail) útvonalait bejárni, bár újabban sajnos egyedül mentem. Van egy KTM 690 Enduróm, azzal fedezem fel a világot.

Támogatott tartalom

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2021/06 számában és a Laptapir.hu oldalán is olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.