Jobb tágas villában élni, mint kis alapterületű kétszobás lakásban, ehhez nem fér semmi kétség. Mint ahogy az sem vitás, hogy kényelmesebben lehet utazni egy Honda Gold Wingen, mint egy 650 köbcentis, olcsó Suzuki túramotoron. Vagy netán mégsem? íme, egy fogadás története!
Mióta a szomszédom ezzel a motorral közlekedik, az utcán parkol az autójával. Kényszerűségből, ugyanis kiszorult a garázsából. Nem csoda, elvégre nemcsak méreteit, hanem tömegét tekintve is felveheti a versenyt a Honda Gold Wing a kisebb négykerekűekkel. Minden extrával együtt 424 kilót nyom. Orral lehet beállni és hátrameneti fokozatban kitolatni vele.
Mindenkinek, aki csak egy centiméternél is jobban bedugja az orrát a telkére, lelkesen ecsetelni kezdi emberünk, milyen kényelmes és fényűző jármű, kvázi kétkerekű villa az ő Hondája. De vajon minden szempontból jobb egy villa egy kétszobás lakásnál? Szerinte igen, úgy véli, megfizethetetlen az ülőkényelem, az időjárás elleni védelem és a motor kulturált működése. Valóban így lenne?
E kijelentések hallatán önkéntelenül eszünkbe jut fiatalkorunk, amikor kevesebbel is tudtunk nagyon boldogok lenni. Intenzíven átélni egy-egy élményt. A fenti vélemény szerint sokkal kényelmesebben meg lehet tenni ugyanazt az utat egy Gold Wing ülésén, mint valamelyik olcsó túramotorén. Hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét, fogadást kötöttem szomszédommal. Megállapodtam vele, hogy egyik kollégámmal körbemotorozzuk a Bodeni-tavat, úgy derítünk fényt az igazságra.
2012. március 29., csütörtök. Szerkesztőségünk garázsában várakozik a Gold Wing. Néhány extrával, mint amilyen a légzsák vagy a navigáció, 8 750 000 forint az ára. Lapunk járműfelelőse óvatosan kievickél vele a parkolóhelyről, és menetkész testtartást vesz fel az óriási szélvédő mögött. Jómagam utasként foglalok helyet mögötte. 150 kilométert kell megtennünk így, mivel a másik tesztmotor – egy Suzuki GSX650F – az egyik vidéki márkakereskedőnél vár ránk. 2 248 000 forintos vételárával (ajándék csomagtartórendszerrel és hátsó dobozzal) jelenleg az egyik legkedvezőbb árú a piacon kapható túramotorok közül.
Hátul sem akármi Gold Wingen utazni. Komfortos ülés, sztereó hangzás, topcase-re épített háttámla, széles trepnik – ez aztán a keleti kényelem! Szuperlaza és eszméletlenül lakályos dolog. Még ülésfűtés is van hideg időre. Elképesztő! Persze, ahol sok a fény, ott árnyék is akad. Amikor kollégám gyorsítani kezd az autópályán, mert szabaddá vált előttünk az ú, érzem, hogy 140 km/órától kezdődően kellemetlen légörvényeket gerjeszt a plexi. Emiatt meg is kérem, állítsa magasabbra.
 |
| Kattintson bármely képre a galériához! |
Tovább gyorsítva hamar elérte a kilométeróra mutatója a kétszázas jelzést. Ennél a tempónál már orkánszerű szél tépázta a fejemet, majdnem letépte róla a sisakot. Rendben, megértettük az üzenetet: annak ellenére is, hogy stabilan viselkedik közben, nem száguldásra való a Gold Wing. íllításunk igazát támasztja alá a nagy monstrum fogyasztása is. Ha alaposan megsarkantyúzzák, akár tizenegy litert is legurít a torkán hathengeres boxermotorja.
Megérkeztünk úi célunkhoz, indulásra készen vár a 650 köbcentis Suzuki. Mint arról fentebb már szó esett, 2 248 000 Ft az alapára, de a mi példányunk néhány extrával – a plexire erősített állítható szélterelővel, középállvánnyal (a topcase benne van az alapárban) – ennél valamivel többet, 2 318 684 forintot kóstál. A Suzuki-márkakereskedés egyik munkatársa viccesen azt mondja róla, „Könnyen elférne a Gold Wing topcase-ében”, mire kollégám ekképpen válaszol: „Az lehet, de csak 177 kilogramm a Honda hasznos terhelhetősége.”
Ez a mondat nagy derültséget vált ki a suzukisokból, mivel az általuk rendelkezésünkre bocsátott GSX-F 31 kilóval nagyobb terhet képes szállítani. Mindegy, akárhogy is, gyerünk, be a füldugót, fel a csomagot, és indulás! Utunk első szakasza Ludwigshafenbe vezet, mintegy 300 kilométer hosszú, és kilencven százalékban autópályából áll.
Nem is olyan rossz a kis túramotor szélvédelme. Finomabban áramlik át a levegő a plexije fölött, annak ellenére, hogy a lényegesen alacsonyabb, mint a Gold Wingé. Az egyik pihenőhelyen megállunk, iszunk pár korty vizet, majd helyet cserélünk. A 247 kilós GSX-F-ről átülve kicsit félve helyezkedem el a Hondán, aggodalomra azonban nincs okom, mert keskeny tank-ülés átmenetének köszönhetően 167 centiméteres testmagasságom ellenére is kényelmesen elérem lábammal a talajt. Nagy szerencse, hiszen másképpen képtelen lennék egyensúlyban tartani a hatalmas testet.
Rákanyarodunk az A81-es úra, és mivel gyér a forgalom, meghúzzuk paripáink sörényét. A sebesség emelkedésével megint légörvényt gerjeszt a Gold Wing plexije, hátamban érzem a kavargó menetszelet – függetlenül attól, milyen pozícióban van éppen a szélvédő. Egyútal lehetőségem van megtapasztalni, milyen bársonyos finomsággal, csendesen teszi a dolgát az 1800 köbcentis, hathengeres motor. Aligha lehetne ennél nyugodtabb, kifinomultabb hajtóművet szerkeszteni.
Ismét kiállunk néhány percre, mert állítani kell a plexin. Most a legalsó állást próbáljuk ki, bár így magasságomnál fogva pont a felső szegélye esik az orrom elé. Visszahajtunk az autópályára, összekacsintunk, és megint ráhúzzuk a gázt. Nagy hengerűrtartalom ide vagy oda, nem szedi olyan fürgén a lábát a Honda, mint a Suzuki, előbbi 7,4, utóbbi 8,8 másodperc alatt gyorsul fel nulláról 140 km/órára. A legnagyobb sebességfokozatban mért rugalmasság is a GSX-F-et hozza ki győztesnek, habár benne csak 86 LE a motor teljesítménye, nem pedig 118, mint a Gold Wingben. A nagy kétkerekű nem tud előnyt kovácsolni 167 Nm maximális forgatónyomatékából, legfeljebb 140 km/óra fölött, de akkor már nem mondható éppenséggel komfortosnak.
Megérkezünk Ludwigshafenbe. Nyolc és fél napot kalkuláltunk a körúra, tehát mostantól kényelmes tempóban haladunk tovább. Utazni fogunk, nem száguldani. Amint éppen pihenőt tartunk, odajön hozzánk egy nyugdíjas házaspár, és érdeklődve körbejárja a Gold Winget. A bácsi megkérdi: „Mennyi csomagot lehet szállítani vele?” Kollégám nem marad adós a válasszal: „150 liter a tárolóhely-térfogat, ennyi fér el a két kofferben és a topcase-ben.” Utána szemügyre vesszük két látogatónkat. A férfi nagyjából 1,90, a nő 1,75 méter magas lehet, mindkettő jó húsban van. Valószínűleg azonnal kimerítenék a 177 kilós súlykorlátot, nem is maradna tartalék a csomagokra.
Bodmannból Möggingen érintésével Konstanz felé motorozunk, nagyjából félúon a Bodeni-tó és az Untersee között. Az ú keskeny, kátyús, tele van kanyarokkal. Meglepődve figyelem, milyen jól elnyeli a lökéseket a Gold Wing futóműve. Szinte semmit nem érezni belőlük, a teleszkópvilla és a rugóstag kellő kényelmi tartalékkal rendelkezik, mégsem tűnik puhának. Bizonyára a kellemes párnázatú, nagy felületű ülésnek is köszönhető a jelentős komfortérzet. Nagyjából olyan ülni rajta, mint egy jó tömésű tv-fotelben.
A Suzuki keskeny ülése ehhez képest szinte fapadosan kemény. A rugózó elemek hangolása is feszesebb a 650 köbcentis modellen, következésképp közvetlenül, szűretlenül továbbítják az úegyenetlenségek keltette lökéseket. Menetdinamikai szempontból előnyös ez a fajta visszajelzés, csak akkor zavaró, ha közepes minőségű úon, kis sebességgel halad az ember.
Konstanzban éjszakázunk először. Mielőtt nyugovóra térnénk, még felhívom a szomszédomat, akivel a fogadást kötöttem. „Na, ugye, keresve sem találni jobb motort a Wingnél?” – érdeklődik lelkesen. „Még nem tudjuk pontosan” – válaszolja kollégám, és arra utal, másnap talán jobban kikristályosodik a véleményünk.
A svájci határon kelünk át, amikor is munkatársamat megkérdi az egyik vámos: „Van önnél elvámolandó áru?” Å teljesen félreérti a kérdést, és nyomban leszögezi: „Dehogy, ez nem autó, hanem motorkerékpár!” Ezzel a mondattal lépünk be abba az országba, ahol legfeljebb 80 km/óra sebességgel szokás haladni, ami egyébként optimális túramotorozáshoz. A Gold Wingnek egyáltalán nem esik nehezére a csordogálás, hatodikban 1700-at fordul a főtengelye percenként. Legfeljebb ICE-vonattal lehetne relaxáltabban utazni. Egyedül a kissé akadozó gázkar hiúsítja meg a tökéletes élményt.
Aki azt hiszi, nem tud hasonlóan komótos élményt garantálni a GSX-F 1176 köbcentiméterrel és két hengerrel kisebb motorja, az nagyot téved! A szerényebb hengerűrtartalom ellenére 4000-nél van az optimális kapcsolási pont. Amikor csak mérsékelt sebességgel halad a Suzuki, többnyire 3500 és 4500 között mozog a percenkénti fordulatszám. Sokszor azon kapja magát az ember, hogy hatodikban van a váltó, és 2000-es fordulaton pörög a motor, úgy poroszkál végig egy távot. Csak akkor veszi észre a pihent állapotot, amikor lámpához közeledve vissza kell kapcsolnia.
Útközben elered az eső. Utwillbe érve nyomban leállítjuk a motorokat egy kávézó előtt, mi magunk pedig a vendéglátóhely fedezékébe húzódunk, és rendelünk két feketét. Miközben az élénkítő nedűt kortyoljuk, odalép hozzánk egy, talán az ötvenes éveit taposó, kimondottan jó alakú hölgy, és azt tudakolja, melyikünké a fehér motor. Kollégám büszkén magasba emeli a kezét, és meglóbálja a slusszkulcsot, mire a nő: „Ha nem esne az eső, akár világ körüli úra is elmennék veled.” Hát bizony, ezt a pontot vita nélkül elorozták tőlem!
Miután megint úra kelünk, fotósunk, Arturo, aki született mexikói, azt javasolja, keressünk szép tájakat a Bregenz közelében található, természetvédelmi területnek minősített Rajna-delta vidékén. Most én vezetem a Gold Winget. Esőben katasztrofálisak a látási viszonyok az olyan kis növésűeknek, mint amilyen én is vagyok. Csupa víz a motor meg a sisakom plexije is. Szemem vonalában a szélvédő felső szegélye – ennél már csak a vakrepülés lehet rosszabb. Sok helyütt sáros az ú, amelyen haladunk. Ilyen körülmények között nagyobb biztonságban érzi magát az ember a Suzukin. Jobban kontrollálható, és közvetlenebb visszajelzést ad, mint a Honda.
Egyre szűkül alattunk az ú. Azt gyanítjuk, zsákutcába jutottunk, és be is igazolódik a sejtésünk, amikor megpillantjuk magunk előtt a parasztudvart. Meg a felénk vágtató, dühösen ugató kutyát. Még az a szerencse, hogy közben motort cseréltünk, és most megint a Suzuki van alattam: fékezek egy nagyot, kövérgázzal megfordítom a motort, és tövig húzom a gázt. Munkatársamat csak az menti meg a biztos szétmarcangolástól, hogy felbukkan a gazda is, aki nyomban visszahívja az acsarkodó házőrzőt. Nem is tudom, mi lett volna, ha nem lép közbe, szűk helyen megfordulni ugyanis szinte lehetetlen a nagy dög Hondával. A hajtáslánc nagy holtjátéka, a nehezen járó gázkar és a kombinált fékrendszer sajátos viselkedése miatt elképesztő tapasztalat szükségeltetik a 180 fokos hátraarchoz, de még annak birtokában is gyakran káromkodásra ragadtatja magát a pilóta.
Alighogy átérünk német földre, ismét kisüt a nap. A magunk módján élvezzük a kanyargást Lindau, Tettnang és Markdorf között. Sportmotornak ugyan nem mondható a Gold Wing, mégis pontosan irányítható, és magabiztosan, szépen követi le az íveket, soha nem űzi magasba az ember pulzusát viselkedésével. Honda Gold Winget vezetni olyan, mint egész évben szabadságon lenni. A Suzuki vezetése viszont csak itt, csak most jelent élményt. Dinamikusabb és sportosabb, mint honfitársa, ám ez szerencsére nem befolyásolja hátrányosan a túraalkalmasságát.
„Na, mi az ábra?” – kérdezi otthon szomszédom, miután hazatértem a többnapos kirándulásról. „Valóban megfizethetetlen élményeket lehet átélni a nagy csatahajón!” – válaszolom neki. Erre széles mosolyra húzza a száját, majd elégedetten nyugtázza: „Na, látod, megmondtam már az elején!”
