Honda Forza EX ABS – Az erő legyen veled!

Ahogy annak idején a Zoomer, a Honda Forza is tipikusan az a
modell, amely a japán siker miatt gyűrűzött be Európába, hogy aztán újszerű
technológia megoldásaival kitapossa az utat a DN-01 előtt.

Elsőként 2000-ben mutatták be Japánban a Forzát. Hozzánk 2004-ben jutott el, mára már a második generáció fut az utakon. A forma nem lehengerlően ötletes, az összkép mégis harmonikusan modern, és feltehetően időtálló is lesz. Amitől mégis csoportos nézőközönségre számí­thatunk a Forza körül, az a sejtelmes kék fényben tündöklő gyújtáskapcsoló. A Honda elsőként fejlesztett ki motorkerékpárhoz kártyás indí­tórendszert. A Smart Carddal elfelejthetjük a gyújtáskulcskeresés idegőrlő rituáléját, lapuljon az egység bármely zsebünk mélyén, elegendő megközelí­teni a Forzát, és az máris kész az indulásra.

Honda Forza EX ABS teszt

Ami az első pillanattól feltűnik, hogy meglepően csendes, semmi vibráció, a Honda Forza szinte hangtalanul suhan. Mindössze a motorfék működésekor hallani egy távoli, a buddhista meditációk ommmm hangzójához hasonlatos, meditatí­v duruzsolást, amely módszeresen rendet tesz idegpályáim dzsungelében. Városban a 22 lóerős blokk minden igényt kielégí­tő lendülettel viszi a feltankoltan 195 kilogrammos testet és utasát. Még a helységtáblát elhagyva se mondanám erőtlennek a Forzát, de 135 km/h-s végsebessége autópályára már kevés. A benzinkúnál tett látogatás egészen meglepő eredményt hozott, városi használatban megelégszik 3 literrel 100 km-enként. A fogyasztás jelentősen függ a használati módtól is, amire a Honda több lehetőséget ad, mivel a Forzába S-Matic váltót szerelt. A rendszer szabad választást enged a teljesen automata és a hatfokozatú kézi sebességváltás között. A gázmarkolat alatt található kapcsolóval választhatjuk ki a számunkra megfelelő üzemmódot, mí­g ha a manuális mellett tettük le a voksot, akkor az egyes fokozatok között a bal kormánykapcsoló gombjaival váltogathatunk.



Kényelem, praktikusság és design. Ezek jellemzik a Honda Forzát

Elönt a cruiserfeeling. Az üléspozí­ció laza, a láb elöl, a laposan hátra í­velő kormányszarvak miatt egy cseppet sem kell előredőlnünk, sőt a derék határozott támaszra lelhet a vezetőülés hátpárnázatában. A futómű lágyan körülölel. A hátsó felfüggesztés jellegzetessége az elszigetelt „úszó kapcsolódású” rögzí­tési pont, í­gy nemcsak függőleges, de hosszanti irányban is képes rugózni. Ahogy azt a Honda munkatársától megtudtuk, az SH300-ból átvett új fejlesztés a repülőgépfutóművek működési elvén alapul. Az egyszerű ám nagyszerű megoldás egy belső kapcsolódási pontot is tartalmaz, í­gy a csillapí­tó kar hatékonyan szűri a vibrációt. Nagyon kezes lesz tőle a motor, úgy suhan, mintha sí­nen húznák, a motorost teljesen elszigeteli a gép rezgéseitől és az úhibák okozta döccenésektől. A fékekkel nem lehet hibázni, a kombinált fékrendszert blokkolásgátló egészí­ti ki, valamint parkoló fék segí­ti a biztonságos leállí­tást.

Honda Forza EX ABS műszerfalHonda Forza EX ABS indí­tógomb

A műszerfal LCD-jéréől fogyasztási adatok és átlagsebességet is leolvashatunk. A gyújtáskapcsoló gomba akkor használható, ha a kulcskártya 2,5 m-en belül van.

Összegzés: A kényeztetést meg kell fizetni. Az elrettentő, 1 698 000 Ft-os vételár az észérvek alapján döntő vásárlót garantáltan megfutamodásra készteti. Szerencsére egyre inkább hódí­t a középkorosztály körében is a robogózás, főleg, hogy a Honda Forzával tehetik ezt kényelemben, biztonságosan, sőt elegánsan.


Előnyök:

Határozott
fékek

Kiemelkedő menetkomfort

Nagy tárolókapacitás

Hátrányok:

Borsos vételár

Kevés a teljesí­tmény autópályára