Harley-Davidsonokon érkezett meleg étel a rászorulókhoz

A Budapest Chapter tagjai már több alkalommal is bebizonyították, hogy helyén van a szívük, habozás nélkül a jótékonysági ügyek mellé állnak, ha lehetőségük van rá. Tették ezt most is, örömmel ajánlották fel, hogy az adományokat csodaszép motorkerékpárjaikon szállítják el az Újbudai Humán Szolgáltató Központhoz. A motorosok felváltva, egy héten keresztül, minden nap 20 adag meleg ételt juttatnak el az intézményhez.

A budapesti Harley-Davidson Szalonnál nyíló Jaromir Open Road Bázis étterem a nagyközönség felé még ki sem tárta kapuját, a H-D Budapest csapata azonban úgy érezte, hogy ezzel a kihívásokkal teli időben cselekedni kell. A még csak próbaüzemben működő konyhát felhasználva mozgósította a motoros közösséget, hogy együtt, ha csak egy picit is, de segíteni tudjanak a nélkülöző, bajba jutott embereken, családokon.

„A rászorulókon való segítség mindig is hozzátartozott a Harley-Davidson – H.O.G. életfilozófiához. A 11. kerületben létezünk, így kézenfekvő volt a felvetés, hogy az újonnan nyíló éttermünk lehetőségei szerint, itt helyben próbáljunk segítséget nyújtani.” mondta Hankó Ákos, a Harley-Davidson Budapest ügyvezető igazgatója, majd hozzátette:

„Éttermünk nem pusztán kulináris élvezetekkel csábítja vendégeit, hanem élőzenével, az Open Road életérzést meghonosítva Budapesten, úgynevezett Open Road Party sorozattal, folyamatos, a közösségi élményt fokozó programokkal kíván jelen lenni a 11. kerületiek és motorosok életében. A nyitást egy Grand Opening bulival és Szezonnyitó gurulással május 29-re tervezzük.”

Magazin: Új kezekben a Harley–Davidson Budapest

Mozgalmas év áll a Harley–Davidson mögött. Februárban a 117 éves múlttal rendelkező amerikai cég …