Harley-Davidson XR 1200 – Izomkúra

Öreg napjaira a Harley még egyszer konditerembe küldte Sportsterét: az XR 1200 bő 91 lóerejét még valódi sportfutómű is segí­ti.


A Dirt Track-pilóták nem a zseni és az őrült közti keskeny mezsgyén laví­roznak, rájuk sokkal inkább a kettő ötvözése jellemző. Aki száz lóerős géppel csúsztat keresztbe az oválpályán, annak zseniálisan kell motoroznia. Aki pedig 200 km/h-s sebességnél fékezés nélkül belemegy kőkemény párbajokba, annak legalább ennyire őrültnek is kell lennie.

Ez a sportág legalább annyira jellemző Amerikára, mint a rodeó vagy a Nascar. Azért is olyan népszerű, mert a közönség szórakoztatásáról olyan nemzeti hősök gondoskodnak, mint Scott Parker, Chris Carr vagy Jay Springsteen. Hightech-gépek helyett egy léghűtéses, kétszelepes V2-es verhetetlen ebben a műfajban: a Harley-Davidson XR 750.


Mögöttem a legenda: nem mindennapi élmény, Scott Parkerrel motorozni a kanyargós spanyol utakon

Mí­g a Harley ezidáig keveset próbálkozott azzal, hogy ezt a sikert a szériamotoroknál is kamatoztassa, most megjelent az XR 1200, egy sportos, izgalmas külsejű Sportster mutáns. Külsőleg erősen emlékeztet a Dirt Track-gépre, és műszakilag is sokkal komolyabb, mint az eddigi Sporik. Meglepő módon a sorozatgyártású XR ötlete nem az amerikaiaktól származik, az európai képviseleteknél fogalmazódott meg. Az XR 1200-at 2006-ban, a kölni Intermoton mutatták be tanulmánymotorként, most gyakorlatilag változatlan formában kezdik meg a gyártását.



A Harley-Davidson már a 80-as évek elején próbált tőkét kovácsolni a Dirt Track versenyeken elért sikereiből. Az 1983-as XR 1000 egy tuningolt Sportster-változat volt, amely műszakilag közel állt az XR 750 versenyhajtóművéhez. Ebből származtak a ferdén hátrafelé álló szí­vócsatornákkal ellátott hengerfejek, a dupla Mikuni karburátor pedig a versenygépekhez hasonlóan hatalmas, nyitott K&N-levegőszűrőn keresztül kapta az éltető oxigént.


A 67 lóerős teljesí­tmény mindezek ellenére viszonylag gyenge volt – pedig hangtompí­tása sem volt igazán –, ráadásul az XR rettenetesen vibrált. Ezenkí­vül a változatlan, egyszerű Sportster-futómű egyébként is gátat szabott a sportos ambí­cióknak. Kereken 1000 motor készült el, és már egy év után abbahagyták a gyártását.

 


A XR-szí­v 91 lóerős teljesí­tménye jó 20 lóerővel több, mint az eddigi Sportstereké. A hasonlóan erős Buell-modellek a múltban már bebizonyí­tották, hogy ez a teljesí­tmény tartósan megvalósí­tható – bár az XR erőforrása nem azonos a Buell-lel, csak néhány elemét vették át. A kéthengeres már alig alapjárat fölött szí­vmelengetően elindul. Kicsit még ráz, de már keményen tol. Az XR erőssége elsősorban a középső fordulatszám-tartomány, de a hajtómű a 7000/min-nél bekövetkező leszabályozásig is vidáman pörög. Aki egy japán négyhengeresről ül át, az nem fog hanyatt esni az erejétől, Sportsterhez szokott pilótáknak viszont egészen új érzés lesz. A kis digitális kilométeróra egykettőre 200 fölött mutat, majd a rövid áttételű XR durván beleszalad a keményen beavatkozó leszabályzóba – tehát a megadott 91 lóerő egyike sem lustálkodik.


Sportos gének: 91 lóerővel az XR a valaha készült legerősebb Sportster

De valójában az erőleadás módja adja az őskori hajtómű sava-borsát. Ez a motor él és mozog, dohog és fújtat, teljesen mindegy, hogy éppen hol áll a nagy, központi fordulatszámmérő mutatója. Ilyen összetéveszthetetlen szí­vverése csak egy Harley-nak lehet. Hangját tekintve az XR nagynak, ennek ellenére visszafogottnak tűnik. Nincsenek trükkös megoldások a kipufogócsappantyú körül, mindkét hangtompí­tó folyamatosan aktí­v. Kis sebességnél az airboxba beépí­tett szelep törekszik csökkenteni a zajt – hiába, mert az XR hangosan szörcsögve szí­vja a levegőt.

Igen hatékony viszont a motor gumiágyazása. Az állásban érezhető heves rázkódás menet közben finom, jóleső masszí­rozássá szelí­dül, a lábtartókon és a kormányvégeken legfeljebb enyhe remegés érezhető. Nem kevésbé lenyűgöző, hogy a V2-es hatalmas lendtömege mellett mennyire lágyan veszi a gázt. A hátsó szí­jhajtásnak szinte nincs holtjátéka, í­gy terhelésváltási reakciók teljességgel idegenek tőle. A sebességfokozatok viszont enyhe kattanással kerülnek a helyükre, a kar is erőteljes nyomást igényel. A kuplunghoz szintén erős kéz kell, ez a hatalmas forgatónyomaték miatt nem meglepő.


Biztos megállás: brutális a Nissin fékek ereje, de kőkemény nyomásponttal

A Harley a futóműnél sem akart félmunkát végezni, í­gy jókora alumí­niumöntvény lengővilla vezeti a hátsó kereket, elöl 43 mm-es fordí­tott villa teszi a dolgát. A fejlesztők ugyanakkor a rugózó elemeket nem hangolták igazán sportosra. Aki egy szupersportgép nyomában szeretne maradni, az gyorsan megtapasztalja az XR határait. Ilyenkor a nem állí­tható villa időnként kőkeményen felüt, és a lengéscsillapí­tóknak is nagyon dolgoznak, hogy a hátsó kereket a földön tartsák. Fékezéskor viszont nincs gond, különösen a Nissin első fék bizonyul igen brutálisnak, bár a kőkemény nyomáspont miatt az érzékenysége szenved némi csorbát. A vérbeli sportgépekkel szemben tartós sikerre még egy okból nem számí­thatunk: jobbkanyarban a kipufogó meglehetősen hamar, kellemetlenül keményen ütközik az aszfaltba. Balos í­veken jobban lehet tartani a tempót, már ha figyelmen kí­vül hagyjuk a hangosan karcolódó lábtartótüskéket; de legalább az oldaltámasz csak később ér le.

Jobb, ha hagyjuk elhúzni mellettünk a térdkoptatós GSX-R-eket, és élvezzük a valenciai hegyek lágy kanyarjait, amelyekben hangulatosan döntögetjük a Harley-t í­vről í­vre. A teletankolt motor 270 kilogrammja varázsütésre eltűnik, az XR semlegesen, különösebb erőkifejtés nélkül szalad a kanyargó aszfaltcsí­kon.


A V2-es ritmus bűvöletében a sok műanyag, a vékony üléspárna vagy az állandóan felhajló lábtartók gyorsan feledésbe merülnek. Mindez semmiség az egyedülálló menetélményhez és ahhoz a designhoz képest, amely összehasonlí­thatatlan stí­lusával egészen különös hangulatot áraszt. Egyébként is: mikor találkoztunk ilyen ár-érték arányú Harley-val? Hiszen 3 313 000 forint, a 91 lóerős motor esetében egy lóerő mindössze 36 406 forintba kerül!

Előnyök:

– Karakteres és erős hajtómű

– Rendkí­vül hatékony fék

– Semleges futómű

Hátrányok:

– Korlátozott dönthetőség

– Rusztikus részmegoldások

– Nagy tömeg (szárazon 260 kg)