Harley-Davidson Switchback – Két Harley ötmillióért

A Harley-Davidson szokásos módon, nyári dí­lertalálkozóján mutatta be a 2012-es évre dedikált modelljeinek egy részét. (A második adag rendszerint február elején lát napvilágot.)

Az újdonságokat persze harleys szisztéma szerint kell értelmezni, balgaság lenne eget rengető fejlesztésekre gondolni, a tradí­cióira alapozó gyár ahogy megszokhattuk, óvatosan és mindenekelőtt gazdaságosan újí­t. Jobbára beéri apró módosí­tásokkal, kisebb formai variációkkal. Más márkáknál ezek még ráncfelvarrásnak sem minősülnének, de a harleys közösség nem is vár mást.

Kattintson a képre a galériához

Tökéletesen boldogok vagyunk egy újabb í­vű sárvédőtől, a króm helyére érkező csiszolt alumí­niumtól vagy fekete zsugorfestéktől. Azt még a legzordabb kritikusnak is el kell ismernie, hogy Millwaukee-ban mesterien variálnak a formákkal, szí­nekkel, felületekkel.

A marketingesek kettő az egyben tí­pusként emlí­tik a Switcbacket, és olyan lelkesedéssel állí­tják, hogy az áráért tulajdonképpen két motort kap az ember, hogy a leendő tulajdonos már-már dupla beállóhelyet alakí­t ki garázsában, és úgy érzi, ötmillió forint egyáltalán nem is sok két Harleyért. Hogy mitől lesz a Switcback két motor? Elsősorban attól, hogy ezt mondják róla. A valóságban azért, mert a szélvédője egy mozdulattal, kemény, szí­nre fújt műanyag dobozai pedig egyetlen perc alatt eltávolí­thatóak. Efeletti örömünkben aztán észre sem vesszük, hogy a Softail Classic plexije és a táskái ugyanilyen könnyen leszerelhetőek. Optikailag, feelingjét és használhatóságát tekintve azonban tényleg van különbség a felöltöztetett és a lecsupaszí­tott állapot között. Az előbbi komoly, elegáns, túrázásra alkalmas motor benyomását kelti, utóbbi vagány, fiatalos és laza érzést sugall.

Lecsupaszí­tva fiatalos, szinte filigrán motorrá válik a Switchback, persze azért tekintélyt parancsoló marad Felszerelve kissé öregesebb, de mindenképpen praktikusabb. így már teljes értékű túramotor

Szélvédővel akár 160-nal is könnyedén, kényelmesen utazhatunk, e nélkül pedig élvezhetjük a frissí­tő menetszelet – amelytől a plexi egyébként tökéletesen megfosztja a Switchback gazdáját. Viszonylag nagyobb mennyiségű poggyászt bepakolhatunk az oldaldobozokba, és bár ezek nélkül sokkal filigránabbnak tűnik, valójában mindössze pár centivel lesz keskenyebb, a kormány és a lábtartó a motor legszélesebb részei.

Az újdonság a Dyna családhoz tartozik, vagyis a hagyományos dupla bölcsővázhoz kapcsolódó lengővilla két darab, oldalra szerelt rugóstagra támaszkodik, a gumiágyazású Big Twin erőforrás pedig nélkülözi a kiegyenlí­tőtengelyeket. Épí­tési módja miatt nyúlánkabb, mint a Softailek, ettől súlypontja is feljebb került, ezért a szűk fordulók valamivel nagyobb erőkifejtést követelnek, de méreteihez képest még mindig játszi könnyedséggel terelgethető a Switchback. íœléspozí­ciója aránylag magasan van, legalábbis jóval magasabban – de ugyanolyan komfortos, ellazult testtartást eredményez –, mint bármelyik Touring modellé.  Már az első méterek után tapasztalható, hogy a futóműve feszesebb a Softailekénél, több információt közvetí­t a vezető felé. Fékeinek nyomáspontja jól érezhető és adagolható, hatásfokúk bőven elegendő még a 330 kg-os tömeghez is. Az opcionális ABS tágabb intervallumokban szabályoz, mint a korábban tesztelt Softail Classicé, biztonságosan a csúszáshatár innenső oldalán tartja a motort.

A plexirögzí­tés gyorszáras megoldása egyáltalán nem újkeletű, a márka több tí­pusánál bevált módszer

Kezelőszervei – a bovdenes kuplung, a gázkar, a méretes fékpedál és a klangó váltó – a Harleytól megszokott ellenállással, pontossággal és lágysággal funkcionálnak. Ez is hozzátartozik ahhoz, amit Harley-feelingnek neveznek. Akárcsak a puha rázkódás, amelyet alapjáraton tanúsí­t, és a 2900 körül a kormányvégeken ébredő, viszonylag erős vibráció. Fantasztikus, hogy a marketingesek képesek voltak még ebből is erényt kovácsolni, csak megfelelő nevet kellett találniuk. Sikerült: ez a good vibrations – a kellemes rázkódás. Bármilyen furcsa is, a dolog működik.

A korrektség jegyében a Harleyval való kötelező viccelődés mellett meg kell emlí­tenünk, hogy a Switchbackben azért összefutottak a cég utóbbi időben történt fejlesztései, bár az ABS és a hatsebességes Cruise Drive váltó már nem számí­t újdonságnak, a Canbus elektromos rendszer, a kormányvégek finom billentésű mikrokapcsolói, a fokozatkijelző és a fordulatszámmérő emlí­tésre méltóak. A fokozatkijelző érdekes újí­tás, nincs pozí­cióérzékelője, a sebességből és a fordulatszámból kalkulálja ki, hogy hányadik sebességi fokozatban van a váltó.

A nagy lendtömeg és hosszú löket eredményezte masszí­v forgatónyomaték miatt eleinte elfelejt az ember hatodikba váltani – fel sem tűnik, hogy van még egy fokozat –, pedig érdemes élni vele. Ekkor a fordulatszám a padlóra hullik, í­gy a főtengely azonos sebességnél 500-zal kevesebbet forog, a nyomaték megmarad, sőt új erőre kap a blokk. A Harley egyik meghatározó élménye, ahogy a sebességfokozatok átadják egymásnak a nyomatékot. Olyan, mintha az erőforrás felváltáskor fellélegezne, újult erővel látna munkához és ehhez nem kell sokezres tartományban vonyí­tania. Nem, ehhez a motorhoz semmiképpen nem illene semmiféle vonyí­tás, annál inkább egy mély, telt tónus. Sajnos újabban ez nincs, egy Harley gyári csövekkel már-már csalódást keltően halk.