Kipróbáltuk a Harley-Davidson kibérelhető Street Glide-ját
Határozottan emlékszem még a pillanatra, amikor két éve, az akkor hatalmas újdonságként ünnepelt, folyadékhűtéses Electra Glide Ultra Limited tesztjén utasostul majdnem felborultam. Egy apró kavicsokkal alattomosan beszórt kereszteződésben akartam megállni, a talpam természetesen megcsúszott, a 414 kg-os monstrum pedig azonnal lendült jobbra, hogy szépen az oldalára feküdjön.
Némileg magamat is meglepve, sikerült visszahoznom függőleges helyzetbe, amihez combból, vállból, derékból és még alkarból is óriási munkát kellett végeznem – másnap természetesen volt izomlázam.
Meg is állapítottam, hogy ez a méret nekem sok. A fejedelmi kényelem tetszett, a rádió nagyon jól szól, a szélvédő pazar és a navigáció is hasznos. Csak hát a tömeg… Valahogy úgy lenne jó, ha ugyanezt eggyel kisebben is kipróbálhatnám.
Telt-múlt az idő és közben megfordult a kezeim között vagy fél tucat Harley, de a Street Glide nem. Pedig pont az lett volna a típus, amelyik már kezelhető méretű de még közel áll az Ultrákhoz.
így aztán most, a Harley-Davidson Budapest bérlési programjának beindulásával egybekötött sajtóteszten ragaszkodtam hozzá, hogy végre pótoljam a hiányt és átvessem lábam a denevéridomos baggeren.
 |
| A legjobb a négy közül? – galéria |
Elegáns, de nem hivalkodó
Metálfekete fényezés és sok króm – a nagy formák szépen mutatnak ebben a kombinációban, és nem tűnnek giccsesnek. Inkább a méretes, német luxusautókat jutatják eszembe. Minden pontja vaskos és erőt sugárzó. A közel 1700 köbcentis V2-es pedig igazi díszként ragyog a közepében.
Rotyog is meg nem is
A hangja? Hát… azt gondoltam durvább lesz, de a gyári csövek most is túl jól tompítanak. Azért van az a fordulatszám – jellemzően 1500 és 3000 között –, ahol egész élvezhetően rotyog és gázelvételre egyet-egyet pukkan, de azért lehetne ezen még csiszolni. Magasan viszont kisimul és gyakorlatilag egy alig vibráló, kényelmes utazómotorrá változik, ami a könnyű kuplungjával, határozottan kattanó váltójával és extraként háttámlával felszerelt utasülésével naphossznyi motorozásokat kínál. Az embernek nincs más dolga, mint belőni a navigációt és felhangosítani a rádiót. ínyencek a tempómatot is izzíthatják, hogy tökéletes legyen a lazulás.
Szerencsére, akkor sincs baj, ha a fékezni kell. Csak simán az óriási buszpedált megtaposva is komoly lassulás érhető el, de igazán akkor érezzük, hogy ekét dob mögénk a Street Glide, ha az első dupla tárcsát is bevetjük. Ilyenkor látványosan összeül a felfüggesztése, és szinte felgyűri az aszfaltot.
Egyes és kettes, vagy kettes és hármas?
Lévén, hogy a rögtönzött túrán a másik három kibérelhető gép közül kettőnek, a Forty-Eightnek és a Fat Bobnak nem volt értelmezhető szélvédelme, nem forszíroztuk túlzottan a tempót. Meg persze az is segített a lovak fékentartásában, hogy néhány kanyarban még ott lapult a korábbi viharokban lefolyt sártenger maradéka.
Voltméter, navigáció, rádió, kulcsnélküli indítás és 12V-os töltő, mi kell még? – maximum egy jobban működő fokozatkijelző és egy hagyományos index
Azért így is jutott lehetőség bőven kiélvezni a közül 140 newtonméternyi nyomatékot. Annak ellenére, hogy azt gondoltam, a kanyarokban esetleges lesz. Nem kis meglepetésemre szépen engedelmeskedett az utasításoknak és nem kellett különösebb birkózni a kormánnyal még a szűkebb fordulókban sem. Egyedül az automatikusan kikapcsolódó irányjelzőkkel és a fokozatkijelzővel nem sikerült megbarátkozni. Utóbbi egyrészt nagyon kicsi, másrészt csak akkor mutatja a konkrét állást, ha a kuplung nincs behúzva. így aztán, amikor pont nagyon kíváncsi lennék rá, mert egy hirtelen megállásnál lányos zavaromban nem tudom, hogy egyes és kettes, vagy kettes és hármas között kalimpálok, akkor nem segít.
Mindezek ellenére a Street Glide-dal könnyű szerelembe esni. Egyedül a durván 8,5 milliós vételárával lenne nehéz megbékülni, de hát a luxus és a márkanév az mindig nagyon drága.
