De persze maradhat az új masina úgy is, ahogy a gyár kiszállította, hiszen már így is vérbeli chopper. Lazán hátradí´lve trónol rajta a pilóta, aki, függetlenül attól, hogy160 vagy 190 centire ní´tt, éppen kellí´ távolságban találja a buckhorn kormányt, az ülést és az elí´renyúló lábtartókat. Az Evo-engine elérkezett gyártásának utolsó évéhez, és a sok finomhangolásnak köszönhetí´en pontosan azt a nyomatékot nyújtja már alacsony fordulaton, amit egy ilyen hosszú löketû kéthengerestí´l elvárunk. Az indítógomb benyomására valóságos földrengés kezdí´dik, és amikor nagy reccsenéssel becuppan az elsí´ sebességfokozat, és a kuplung kieresztésével elindul a gép, mintha a természet erí´i fölött diadalmaskodtunk volna.
A Softail 90-100 kilométeres tempóig szinte masszírozza az érzékszerveinket. Minden gázmozdulatra változik a két nagy dugattyú pulzusa, érezzük a tájat, a napsütést, a levegí´ illatát. Az idí´ is egészen más dimenziót kap. De jaj annak, aki nem értékeli ezt a nyugalmat: elegendí´ egy kis száguldás, és az élmény romokban. A szél ilyenkor már nem simogatja, hanem cibálja a pilótát, és a nagy V-kettes nyugodt pulzusa hirtelen idegesítí´ rezgésbe megy át, amely az ülés, a lábtartók és a kormányvégek közvetítésével fájdalmasan jut el a pilótához. Az elsí´ féket sem nagy tempóra szánták, a hátsó meg az eddig megszokottnál hamarabb leblokkol. A futómû hangolása különben meglepí´en jól sikerült. Chopperhez képest a Softail Standard igen stabilan fekszik a kanyarokban. Az új, vastagon párnázott ülés pedig fí´leg az utasnak nyújt eddig szokatlan kényelmet.
De a legtöbb Softail Standardot úgyis átalakítják.
