Harley-Davidson Heritage Softail Classic – Nőmágnes

Az amerikai örökséget viszi tovább. A sikerhez nincs szüksége nagy változtatásokra, í­gy is mindenkinek megakad a szeme rajta.

Folyik rólam a ví­z, a ruha rátapad izzadt testemre, három napja nem borotválkoztam. Keményen markolom a motor kormányát. Vagánynak, szabadnak, izmosnak, jóképűnek érzem magam. Enyém a világ. Borostás képemmel olyan lehetek most, mint egy Marlboro-hirdetés – már amikor még lehetett cigarettát reklámozni. Ja, egy Harley nyergében feszí­tek…

Motorok Harley-Davidson Heritage Softail Classic

Mostar felé motorozom. Szép, hosszú teszt lesz, bőven gyűjthetek tapasztalatokat.

Az üléspozí­ció laza, egyenes derékkal, enyhén előrenyújtott lábbal ülök a nagyon kényelmes, ponchós nyeregben, amely jól tart és még a derekamat is megtámasztja. Lábam méretes trepniken nyugszik, szabadon csúsztathatom őket előre-hátra vagy húsz centi hosszan, és ez a chopperestől a túramotorosig mindenféle testhelyzetet lehetővé tesz. Legalábbis jobb oldalon, ahol a mozgásszabadságot nem korlátozza a kétszárú váltóhimba. Saját motoron leszedném, az biztos.

Motorok Harley-Davidson Heritage Softail ClassicA kormány vastag, krómozott mini apehanger, í­gy a kormányvég magasra nyúlik, valamivel vállmagasság alá esik. Meglepően komfortos egész nap, a markolat azonban lehetne valamivel vékonyabb, már bőrkeményedés nőtt mindkét tenyeremen.

Tehát autópálya… gyorsan fölváltok ötösig, a Heritage erőteljesen, de egyáltalán nem kirobbanó dinamizmussal gyorsí­t. 120 körül elkezd zúgni a plexi körül kavargó levegő. A felsőtestet nem éri szél, a sisak tetejét azonban már igen, elkezdi rázni a fejem (180 cm vagyok). De úgy, hogy a táblák feliratai elmosódnak a szemem előtt. Ez bizony zavaró. Helyezkednék az egyébként hihetetlenül kényelmes ülésben, de nincs hová. Ha hátrébb hajolok, ugyanúgy ráz a szél, előrébb hajolni kényelmetlen, ha bebújok a szélvédő mögé, akkor jó, de í­gy nem lehet sokáig kibí­rni, meg hülyén is nézek ki, í­gy kuporogva.

Egy Harleyt meg nem azért vesz az ember, hogy hülyén nézzen ki rajta. Tehát marad az agyrázkódás. Lehet, hogy ettől érzem magam Marlboro Mannek. 140 fölött pedig finoman ugyan, de bizonytalanná válik az egyenesfutás. Aztán rájövök, hogy ha lazán fogom a kormányt, akkor nem tapasztalom. Tehát engem rángat a szél, én meg a kormányt, ez okozza a bizonytalan érzést.

Hatodikban kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, jelezve, hogy overdrive fokozatban vagyunk. Fantasztikus! A fordulatszám leesik, a sebesség megmarad – relax. A motor is ezt szereti. 140-ig viszonylag dinamikus ebben a fokozatban, amely 80 kilométer/órás sebességtől használható, alatta rángat.

Fizetőkapu, elbambultam, későn kezdek fékezni. Kézzel-lábbal, ahogy egy ilyen monstrumon kell. Mindkét fék nyomáspontja határozott, és bár meglehetősen hosszú úon működtethetők, jól adagolhatóak és kiszámí­thatóak.

Motorok Harley-Davidson Heritage Softail Classic

Jönnek a keskenyebb hegyi utak, az aszfalt minősége gyengébb, figyelni kell a hibákat. Nem gond, a Heritage méreteit meghazudtolóan kezes jószág. Amit nem sikerül kikerülni, azt kisimí­tja a futómű, ha nem túl mély, ha az, akkor felüt a futómű. A kanyarban nagy tempónál jól fekszik a Harley, fékre nem egyenesedik föl, egyedül az egymást követő úhullámok módosí­tják az í­vet. Egyszer csak elfogy az aszfalt, az úból már csak lyukacsos, murvás ösvény marad. Az éles peremű lukakba zuhanva már sorozatosan felkoppan a futómű, a Heritage egyértelműen nem ide való. Ötven kilométer másfél óra alatt, a háború és a népirtás elől elmenekültek által lakatlanul hagyott falvak között vezető „úon”. Fellélegzem, amikor ismét aszfaltot érzek a kerekek alatt.

Amikor egy hí­dra hajtok fel, már ismét Marlboro Man vagyok. Határozott és vagány. Az átjáró alatt smaragdzöld folyó, medre egy helyen medencévé szélesedik, fürdenek benne páran. Belenyúlok a fékbe, beletaposok a méretes pedálba, a lassulás ismét csak határozott és azonnali. Balra billentem a testes motort, amely készségesen befordul a lassú hajtűkanyarba. Nem esik be az első kerék, semlegesen és jóindulatúan viselkedik a monstrum. A szűk manőverhez jól asszisztál a teljesen reakciómentesen, finoman adagolható gáz és a váltó áttételezése.

Motorok Harley-Davidson Heritage Softail Classic

A ví­zparton lányok ülnek, nézik a közeledő motort. Összemosolyognak, valamit beszélnek. Biztos rólam. Még izmosabb leszek, állam markánsan előremered, tekintetem nyugodt, határozott… aztán eszembe jut, hogy a sötét sisakplexitől ez úgysem látszik. Kihajtom az oldaltámaszt – hűűű, jó lenne, ha amikor elindulok, már nem lennének itt a lányok, mert a kihajtott oldaltámaszt csak nevetségesen erőlködve, befelé csámpázó lábfejjel lehet elérni. Kidülledő szemmel nyújtózkodva és kapáló lábfejjel meg hogy legyen Marlboro Man az ember?

Motorok Harley-Davidson Heritage Softail Classic

A csoda vinné el, nem lehet egészen a partig menni, gyalogolnom kell a ví­zig. Amint távolodom tőle, vállam összeesik, macsó borostámba őszes szálak szövődnek, és kemény, acélszürke pillantásom helyébe közelálló, mélyen ülő barna szemek költöznek. A lányok már nem néznek. A motort figyelik. A fene, aki megeszi, ez a macsó biker marketing tényleg működik! De azt nem mondták, hogy csak a motorral együtt. Mindenhova nem mehetek Harleyval…