Confederate Wraith – Szövetséges kí­sértet

Valószí­nűleg azt hiszed, hogy Amerika olyan hely, ahol minden egy kaptafára készül; a férfiak a golfpálya és az iroda közt ingáznak, a nők pedig kombi kocsikban fuvarozzák a gyerekeiket föl és alá. Gondold át újra. New Orleans mindig is különös hely volt. A Cajun kultúra és más népek összeolvadása, a lakosság teljes keveredése teszi ma is egyedivé. A Cajunok eredetileg a Mississippi deltájában elhagyott területeken éltek egy francia-ajkú kolónia leszármazottaiként, amit Acadians-nak hí­vtak. Mikor Napóleon 1803-ban eladta az USA-nak a francia-amerikai területeket, New Orleans külvárosában is megjelentek a hatalmas jenki kúriák, a jellegzetes tölgyfákkal, melyek abszolú nem illettek a városhoz…

Eddig azt gondoltad, hogy az összes Amerikában épült motor, tolórudas V-kettes, retro köntösbe bújtatva, hőskori technikát idézve, amit „életforma kellékként” adnak el a vásárlónak. Gondold csak át újra. New Orleans alapí­tóinak különös szelleme tükröződik egy cégen, mely az egyetlen motorgyártó üzem a Mason-Dixie vonaltól délre: ők a Confederate Motorcycle – itt New Orlaensban. Már egyszer bebizonyí­tották az F124 Hellcat maxicruiserükkel, hogy ők képesek szembeszállni a dogmákkal. A cég következő dobása a Wraith, ami az év második felében kerül majd piacra. Ez egy merőben radikális motor lesz, amiről ordí­t a Confederate mottója: „A lázadás művészete”. A Wraith, akár csak a Hellcat, alapjában véve egy cruiser lenne, ha: nem egy „mestergerenda-elsővillát” kapott volna, ha nem új technológiával készült karbon borí­taná, és ha J.T. Nesbitt tervezőmérnök nem lázálmában álmodta volna meg. Kinézetével egyébként már egy évvel ezelőtti bemutatásakor felizgatta az amerikai minimalista powercruiser vonal képviselőinek fantáziáját.

Nesbitt 2002-ben kezdett el először dolgozni a motoron. Először egy kilenc incses kis látványtervet készí­tett, majd egy életnagyságú; végül pedig megépí­tették az első prototí­pust, melyet 1650 cm3 –es  S&S motor hajtott. Ezzel a motorral először múlt szeptemberben gurultak, majd néhány kilométert tettek vele a közeli autópályán – csak, hogy a váltó megfelelően működik-e. Ezek után egy furgonba pakolták és meg sem álltak vele a Bonneville-i sómezőkig. Itt a Confederate bátor elektromos mérnöke – Chris Roberts – felpattant a gépre és 131 mérföld/órát csavart ki a vasból – bocsánat, karbonból. Ezt követően, a prototí­pus új gazdát talált; egy Los Angeles-i autókereskedő minden áron meg akarta venni, hiába mondták neki, hogy nincs még kész a festetlen prototí­pus, ő azt mondta, megelégszik vele, ha csak nézheti a nappalijában. Szóval ezért kellett jómagamnak három napig valami elfoglaltságot találnom, amí­g a gyárban összerakták az első, utcára szánt Confederate Wraith-et, hogy kipróbálhassam. Ebben az immár majdnem végleges verzióban egy kisebb, 1490cm3 –es, Revolution Performance motor dolgozik.

Több ezer versenypályán megtett kilométerrel a csuklómban, olyan különlegességeken ülve, mint a Bimota Tesi vagy John Britten számos munkája, remélem eléggé nyitott vagyok, hogy a Wraith-et élvezni tudjam és objektí­ven megí­télni. Mindezek ellenére nagyon elkerekedtek a szemeim, mikor először tettem rá a fenekem az igen alacsonyan fekvő karbon ülésre, melybe úgy belesimultam, mintha ott sem lenne. Ráadásul furcsán is éreztem magam a nyeregben, mert az üléspozí­ció olyan különleges, amihez foghatót kétkerekűn még nem tapasztaltam. A motor nagyon keskeny és minimalista, ezért mikor az ember ráül, nincs semmi ami a kellemes karbonon kí­vül szemet szúrna neki – ettől egy csapásra barátságosabbá válik a fenevad. Talán az egyetlen, ami a pilóta látóterében van, az a nagy, fémszí­nű kilométeróra, amely fel le mozog a vezető előtt, miközben az első Traxxion Dynamics futómű kitűnően kivasalja az ú egyenetlenségeit. Mivel nincs tank, vagy airbox, amit megragadhatnál a térdeiddel, úgy érzed, mintha egy mountain bike-on ülnél, a karbon váz pedig egy csontváz lenne, amiben a blokk nyugszik. A lábtartók abszolú nem „amerikaiasan” vannak elhelyezve, de legkevésbé cruiseresen. A széles kormány, melyhez előre kell dőlni és a hátul elhelyezett lábtartók olyan érzetet keltenek, mintha sportmotoron ülnénk, a térd támaszának teljes hiányában… Mindemellett, a kormány túl széles, az ember, szinte tárt karokkal ül a vason. De a feleslegesen kényelmetlen üléspozí­ciónál nagyobb kettősséget az ülés hordoz magában. Nagyon jól néz ki, cruiseres is, de semmi mozgásteret nem hagy. Ami azért baj, mert egy olyan motoron, ami tapadós Metzeler Sportec gumikon fut, egy kósza gondolatra is kanyarodik és jól tartja az í­veket…szóval a Wraithoz inkább egy olyan nyereg illene, ami teret ad jobbra-ballra mozogni, fel-le csúszkálni.

Ez a motor messze jobban kezelhető, mint amire számí­tottam, majdnem olyan, mint egy verseny V-kettes. A Wraith nem egy sportmotor, de nem is egy cruiser… talán az amerikai alternatí­vája a „Naked Powercruisernek”.

A motor mégis vezetési élményével és komfortjával nyűgöz le. A rugóstagok hihetetlenül jól vasalnak ki minden úhibát. Még 130 km/h-nál is, mikor az ember egy nagyobb felfagyást keresztez és automatikusan megemelkedik, kormányba kapaszkodik (hogy reflexből mentse férfiasságát) a motor csak huppan egy pirinyót és szinte észrevétlenül tovasiklik. A kormány meg sem mozdul. Hihetetlenül stabil az egész szerkezet, a vázgeometriát és a beállí­tásokat dicséretesen eltalálták. Egyedül talán az első futómű ül össze a kelleténél jobban, amikor a nyolc dugattyú a 320mm-es tárcsába harap a radiális főfékhenger parancsára.

Az első nap a 48mm-es Super G karburátorok elég betegesnek bizonyultak, este le is tépték őket és Dellortokat szereltek fel helyette; í­gy a második napra egy jól gyorsuló, dinamikus gép került alám. A blokkból í­gy is kicsit több vibrációt jön át, mint amire számí­tottam. Hogy „amerikai maradjon” a motor, muszáj volt V-kettes konstrukciót alkalmazni, de í­gy is kicsit módosí­tottak a blokkon, ami – jó karburátorral – 125 lóerőt juttat a kerékre. Ez bőven több, mint amit egy ilyen konstrukciótól elvárnánk, de egy modernebb, szélesebb hengerszögű (nem 45 fokos) V-kettes nem ártana meg a Wraith-nek. A hat sebesség kicsit soknak tűnt, ilyen motorkarakterhez, öt, vagy inkább négy lenne az ideális.

A Confederate egy merőben formabontó és különleges motort épí­tett. Méretei és menettulajdonságai egy sportmotort idéznek, formavilága pedig ragaszkodik a cruiserhez. Egy modernebb erőforrás és némi csiszolás az üléspozí­ción jobban meggyőzné a vásárlót, hogy adjon ki kb. 55.000 Dollárt ezért a műalkotásért… Bár üsse kő! Ez egy í­zig-vérig amerikai motor, ami inkább művészien lázadó, mint ésszerű!