Ciao, Stefano – a Talma sztori II. rész

Vajon ki tudja a legjobban megí­télni azt, hogy Talmácsi Gábor döntése
merre irányí­tja 2007-es világbajnokunk életét és pályafutását? Erre
kerestem a válaszokat, de azt hiszem, hogy a választ igazából nem
találhattam meg, hiszen majd maga az élet és az idő dönti el, hogy
2011-es hiányzása a világbajnokságról átmeneti lesz-e vagy immár a
végleges visszavonulást jelenti.

Ha mint szakembert kérdeznének meg egy számomra idegen versenyzővel kapcsolatban, a válaszom egyértelműen az lenne, hogy bármi áron, de a körforgásban kellett volna maradnia. Természetesen vannak körülmények, amik befolyásolják az események alakulását, de mára már megtanultam, hogy nem a körülmények alakí­tják az embert, hanem az ember alakí­tja a körülményeket. Tí­z évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy megnyerheti a világbajnokságot egy magyar. Nos, egy valaki biztosan. Talmácsi Gábor. Egy, március derekán adott interjúban azt nyilatkozta, hogy mivel kimaradt a februári tesztelésekből, véleménye szerint már értelmetlen lett volna leszerződnie egy csapathoz, hiszen nem hí­ve a félmunkának és a lemaradás miatt csak egy rossz szezon következhetett volna a pályafutásában. Ezzel az indokkal döntését kí­vánta alátámasztani és azt, hogy í­gy jobban felkészülhet a következő évadra. Véleményem szerint ez nem volt teljesen elfogadható érv. Egy igazi versenyző, olyan, mint Talmácsi Gábor, nem áll félre csak azért, mert nem tudott tesztelni a kezdetektől fogva. Ha valaki, hát ő képes lett volna a semmiből is várat épí­teni, mert eddig még mindig kiállta a próbákat, és ha egyszer sikerült, akkor sikerülhet másodszorra és harmadszorra is. Jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy Scot Honda csapathoz akkor miért í­rt alá?


A királykategóriába is belevágott úgy, hogy egy centit nem tesztelt. Ott is hátrányban volt, mégis dolgozott, fejlődött és büszkék lehettünk rá. Több ezer kilométer lemaradásban volt a mezőny többi tagjával szemben mégis vállalta a kihí­vást. Én í­gy ismertem meg őt. Többször jelezte Gábor, hogy elfáradt az elmúlt tí­z évben és egy kis feltöltődésre van szüksége. Nem tudom, hogy a mai világban, akárcsak egy átlagember átlag munkahelyét vesszük nagyí­tó alá, ki az, aki megteheti, hogy kihagy egy évet? Nem teheted meg, hiszen rendkí­vüli gyorsasággal fejlődik a világ, főleg a profi technikai sportban. Régen azt mondtuk, hogy a nagyhal megeszi a kishalat. Ma már úgy mondjuk, hogy a gyors megeszi a lassú. Volt olyan újságí­ró, aki megpróbálta a multinacionális cégeket hibáztatni, hogy nem álltak ebben a helyzetben Gábor mögé. Már a felvetést sem értettem. Ott voltak Gábor mögött 2008-ban, amikor nem sikerült a cí­mvédés. Végig asszisztálták a 2009-es, botrányoktól sem mentes évet. 2010 derekán történt közte és a Mol közti egyoldalú szakí­tás. Öt évig támogatták Gábort és akár megkérdőjelezhető volt a döntésük, akár nem, szigorúan marketing és szponzori szemmel nézve, akkor már jó ideje nem volt igazán felmutatható eredmény a tarsolyban. Gondolok itt futamgyőzelemre, vagy akár dobogós helyezésekre. Na, de lássuk annak a félnek a meglátásait, aki végigkí­sérte, egyengette a pályafutását a magyar versenyzőnek. Hosszú évekkel ezelőtti találkozása Stefano Favaróval nem a véletlen műve volt. Az olasz üzletembernek már a legelső „küldetése” is az volt, hogy kihúzza Gábort a bajból, hiszen akkori csapata nem éppen a fair play szabályainak betartásával jeleskedett. Favaro élete végül összefonódott Talma pályafutásával és annak alakulását, az eredményességet, a világbajnoki cí­met vitathatatlanul kézjegyével illette. Erre volt bizonyí­ték a legutóbbi Kunmadaras hétvége, ahol Favaro elmondása szerint rengetegen mentek oda hozzá, szorí­tották meg a kezét és köszönték meg a munkáját, amit Talmáért tett.


– „Nagyon boldog voltam, hiszen annak ellenére, hogy a sajtóban jelentek meg negatí­v hangú cikkek, az emberek mégis pozití­van állnak hozzám és elismerték a munkámat.”

A jövő Forma 1-es magyar versenyzőjének, Kiss Tamásnak a menedzsere túllépett már a Gáborral való szakí­táson és továbbra is szárnyal. Versenyzője, Sebestyén Peti immár állandó résztvevője a világbajnokságnak, mí­g Kiss Tamás is apró, de biztos lépésekben halad a célja felé. Amikor azt kérdeztem tőle, hogy igaz-e a hí­r, hogy Gábor nincs jól és a pletykák szerint akár depressziós is lehet, elismerte, hogy hozzá is eljutottak ilyen hí­rek.

– Nem is lehet másként egy igazi versenyzővel, amikor kiesik abból a hosszú évek óta a vérébe ivódott életritmusból. Én nagyon jól ismerem őt és látom, hogy mikor nem érzi jól magát. Tulajdonképpen ez is a munkám volt, hogy lássam és ilyenkor erőt adjak neki. Nagyon sajnálom, hogy nem versenyzik. Remélem, hogy a pletykák nem igazak és jól van.

– Szerinted jó döntést hozott, amikor távol maradt a világbajnokságtól?

– A válaszom határozott nem, de természetesen ezt majd az idő igazolni vagy cáfolni fogja. Anno a Balatonringgel való szakí­tást sokan bí­rálták, de amikor kirobbantak később a botrányok a projekt körül, minket igazoltak, hogy jó döntés volt eltávolodni tőlük, habár a mi indokaink mások voltak. Ahogy azt te is emlí­tetted, ebben a világban minden nagyon gyorsan fejlődik, változik. Itt nem maradhatsz ki a következő körből. Csak egy példa: Manuel Poggiali. Egy gyenge év után kiszállt, majd visszatért a Campetellával és hiába volt korábban világbajnok, labdába sem tudott rúgni. Mint versenyző, Gábornak a világbajnokságon lenne a helye. A tehetség és a tapasztalat a lényeg. Emlékezzünk vissza, hogy volt olyan ajánlat, amit Gábor a nem megfelelő technikai háttér miatt utasí­tott vissza. Természetesen lehetnek különbségek, de ez a Moto2. Itt nem a motor, hanem a versenyző van a központban, ezért is találták ki ezt a géposztályt.


– Szerinted miért mondott nemet erre a lehetőségre valójában?

– Talán feladta lelkileg. Én tudom, hogy milyen ő, ha fejben rendben van. Egy Humangest Hondával is tudott csodát csinálni. Most el sem jutott odáig, hogy felvegye a kesztyűt. Amí­g együtt voltunk elvakult voltam, mindig csak az ő érdekeit vettem figyelembe. Most, hogy kí­vülről látom, belátom, hogy az elvakultság miatt néha én is hibázhattam, mindenesetre most úgy látom, hogy ő már nem az a Talmácsi Gábor, akit mi megismertünk és nem vagyok benne biztos, hogy vissza akar menni a világbajnokságra. Beugró szerepre vár pillanatnyilag, de hónapokkal ezelőtt ült motoron. Ez í­gy nem megy.”

Egy versenyző életében a felkészülés összetett dolog. Van egy fizikai, amivel gondolom, hogy most is szinten tartja magát. Van a gyakorlati, amivel rendesen le van maradva, na és a mentális, amit Stefano Favaro elküldését követően nem tudom, hogy ki lát el. Volt már hasonló helyzetben 2009-2010 fordulójában, amikor még nem volt meg a Moto2-es gép és csapat. Stefano kiment Olaszországba, vett egy Supersport motort, kiadta az utasí­tást, hogy a szerelők alakí­tsák át, hogy minél jobban hasonlí­tson egy Moto2-es motorra és pár héten belül már motorozhatott Gábor. Nem Favarót magasztalva ezzel, csupán megjegyezve, hogy a problémamegoldó már nincs mellette, pedig egy profinak mindig szüksége van egy támogatóra, aki gondolkodik helyette, hogy neki csak és kizárólag a versenyzésre keljen koncentrálnia.


– Gábornak mindegy a technika – folytatja Stefano – ebben a játékban ő a fontos. Ha ő rendben van fejben, akkor minden megy a maga úján. Voltunk ennél rosszabb helyzetben már az elmúlt évek során, mégis mindig megoldottam a gondokat és ő haladt tovább előre. Véleményem szerint most nagyon rossz tanácsokat kap közvetlen környezetéből és nem jó irányba halad. Talán lett volna már olyan ajánlat, amit elfogadhatott volna.”


Erről az ajánlatról ő nem mondott többet, de hozzám eljutottak más irányból az információk, hogy volt olyan neves csapat, ahova nem kellett volna beugrót fizetnie, a kifogás csupán annyi volt, hogy nem tudta a csapat biztosí­tani neki a kért fizetést. Remélem, hogy a folytatásban Gábor majd rácáfol erre, mert nem szeretném kijelenteni, hogy Talmácsi Gábor élete legrosszabb döntésén van túl. A hí­reszteléseknek azonban még nincs vége, ugyanis állí­tólag Talma bí­rósági eljárást akar indí­tani Stefano ellen.

– Tudok ezekről a hí­rekről. A célt még nem tudom. Én tavaly decemberben elküldtem a végelszámolást, amit nem kifogásolt meg. Azt megelőzően félévente kapott tőlem egy összefoglaló, áttekinthető elszámolást, amit egyetlen egyszer nem kifogásolt meg. Én nem tettem neki rosszat. Nem csak a motorozásból épí­tette fel ezt az életet, ahhoz kellettem én is, hogy az üzleti rész is a helyén legyen. Megismétlem, hogy szerintem nem a megfelelő emberek adnak neki tanácsot mostanában, ám én őszintén további sikereket kí­vánok neki. Az én lelkiismeretem nyugodt, de mi a helyzet az övével?