Húsz évig állt tengelyig trágyában, húsz évig áztatta esővíz és hólé. Egy csodálatos szabadulás története.
Harmincöt évvel ezelőtt, 1981-ben Mohos Csaba élete első fizetésével a zsebében hazafelé tartott. Fantasztikus érzés volt ez, 2400 Ft tulajdonosaként. Úristen, mennyi pénz! Mihez kezdjen vele? Farmer? Bőrdzseki? Utazás, nagy buli a haverokkal? Vagy megvegye azt?
Eddig az istennek sem akarták eladni, Béla bácsi ragaszkodik hozzá, mert édesapjára emlékezteti. Aki azt mondta fiának, az akkor még csak Bélának: majd használhatod, ha megszerezted a jogosítványt. Ennek közel húsz éve már. Azóta ott áll a falnak támasztva a tyúkudvarban, tengelyig a tyúkpiszokban, a lyukas eresz alatt, ami egyenesen rávezeti a vizet. Borzalmasan néz ki, de ami kilátszik a trágyából, abból úgy tűnik, mindene megvan. Már az is csoda, hogy nem hordták szét, nem lett a kerekéből kordé, a blokkjából kapálógép vagy csörlő, ahogy az egy vidéki gazdaságban lenni szokott.
Észre sem vette, hogy Béla bácsiék felé vette az irányt, aztán már tudta, nem lesz az első keresetből se farmer, se bőrdzseki, sem pedig nagy buli. Megveszi azt az öreg BMW R2-est, lesz, ami lesz.
És mintha a sors is csak az első fizetést várta volna, hogy a dolgokat a helyes irányba rendezze, Béla bácsiék ezútal igent mondtak. 2200 Ft-ért övé lett a roncs, még maradt is 200 forintja a hónapra.
Egyedül ugyan a koszból sem tudta kirángatni, aztán meg tolni nem lehetett, úgy összerohadt benne valami ‒ valószínűleg minden. Amikor édesanyja meglátta az első hazahozott fizetést, illetve, azt, amivé az 200 forint híjával változott, összecsapta kezét:
‒ Fiam! Már te is?
Hát igen, már ő, a Csabi is! Hogy a kétségbeesett felkiáltást megérthessük, körül kell néznünk a Mohos család műhelyében, ahol, akárcsak a darabolós gyilkos háza táján a levágott testrészek, úgy hevertek mindenfelé a női lélek számára fölösleges lomnak tűnő motoralkatrészek, Csaba édesapja hobbijának tárgyi emlékei. És egyben az is érthetővé válik, hogy az első fizetésből miért nem farmer lett. Az ugyanis egyszerűen nem lehetett egy olyan embernél, aki ilyen motorszerető környezetben nőtt fel, mint Csaba.
A következő időszakban a motort az utolsó csavarig szétszedték, és felettébb meglepődtek azon, amit a belsejében találtak. Igaz, hogy a dugattyú megszorult, belerozsdásodott a hengerbe, de ezen gyorsan segített egy felfúrás, hónolás és egy, az új furathoz készített dugattyú. A többi alkatrész azonban mind használható maradt. Kicserélték ugyan a csapágyakat, de a főtengelynél, a szelepeknél, a vezérlésnél, de még az elektromos rendszernél is rendben volt minden. Igaz, hogy a váltóházban állt a víz, de oda is csak egy fogaskereket kellett legyártatni. Ép volt a hajtás, a sárvédők, a kipufogó (ezt azért újrakrómozták), még az ülés is, úgy ahogy. Az említett dugattyún, a gyűrűkön és a váltófogaskeréken kívül minden alkatrésze eredeti maradt az R2-esnek, a húsz, lyukas eresz alatt töltött év után is. A kardán kúpkerék házának tömítését is a gyári, marhabőrből készített szimering végzi mind a mai napig.
Döbbenetes állapotok, és a szörnyű gyanú: csak nem a tyúktrágya eddig fel nem fedett tartósító hatásával állunk szemben?
A felújítást Fellner József keszthelyi fényező ‒ akinek a jó isten adjon jó egészséget ‒ fejezte be. Å vonalazta be ‒ a csíkozni kifejezést megtiltotta a mester ‒ puszta kézzel, és egyetlen, végtelennek tűnő, folyamatos, mesteri ecsetvonással a vázat és a villát. Hogy honnan tudta, milyen vonalat húzzon? Hát, azért hívjuk mesternek, mert TUDTA.
Fellner mester után ismét Csabáé lett a főszerep. Å volt az, aki a frissiben összerakott, fényezett, krómozott, vonalazott motorral első úján nekiment a kerítésnek. Magyarázatul annyi álljon itt, hogy megtévesztette a Simsonétól alaposan eltérő menettulajdonság.
Érdekes adalék, hogy a motor az ötvenedik évére állt ismét készen az utazásokra. Gazdája elhatározta, hogy elviszi szülőhelyére, a müncheni BMW-központba. Az utat természetesen lábon tette meg ‒ két személlyel. Megálltak a gyár előtt, a műszak végén jöttek ki az emberek, és hitetlenkedve állták körül a messziről jött ünnepeltet: ezt egykor mi gyártottuk?
| Történelem |
| Az 1931-36 között gyártott R2-est a gazdasági válság hívta létre, amikor a gyár olcsón előállítható fenntartható modellt kínált vevőinek, akik akkoriban 200 cm3-es lökettérfogatig jogosítvány nélkül is vezethettek motorkerékpárt. Az 1925-ben bemutatott, 247 cm³-es R39 mintájára ‒ ami a márka első egyhengeres típusa volt – az R 2-es is egyhengeres motor, felül vezérelt, kétszelepes erőforrással, egytárcsás száraz kuplunggal, háromsebességes váltóval, kardánhajtással, a bal kormányvégről folyamatosan változtatható előgyújtással. Préselt acéllemezből készült dupla bölcsőváz. Teljesítménye 6 LE (4,5 kW), Amal karburátorokkal 8 LE (6 kW). Elöl laprugós felfüggesztés dörzscsillapítással, hátul merev váz. Lökettérfogat: 198 cm³ Furat x löket: 63 x 64 mm Legnagyobb sebesség: 95 km/h, tömeg: 122 kg, üzemanyagtank: 11 l |






