BMW R2 – Tyúkólszökevény

Húsz évig állt tengelyig trágyában, húsz évig áztatta esőví­z és hólé. Egy csodálatos szabadulás története.

Harmincöt évvel ezelőtt, 1981-ben Mohos Csaba élete első fizetésével a zsebében hazafelé tartott. Fantasztikus érzés volt ez, 2400 Ft tulajdonosaként. Úristen, mennyi pénz! Mihez kezdjen vele? Farmer? Bőrdzseki? Utazás, nagy buli a haverokkal? Vagy megvegye azt?

 

Motorok BMW R2

 

Eddig az istennek sem akarták eladni, Béla bácsi ragaszkodik hozzá, mert édesapjára emlékezteti. Aki azt mondta fiának, az akkor még csak Bélának: majd használhatod, ha megszerezted a jogosí­tványt. Ennek közel húsz éve már. Azóta ott áll a falnak támasztva a tyúkudvarban, tengelyig a tyúkpiszokban, a lyukas eresz alatt, ami egyenesen rávezeti a vizet. Borzalmasan néz ki, de ami kilátszik a trágyából, abból úgy tűnik, mindene megvan. Már az is csoda, hogy nem hordták szét, nem lett a kerekéből kordé, a blokkjából kapálógép vagy csörlő, ahogy az egy vidéki gazdaságban lenni szokott.

 

Motorok BMW R2

 

Észre sem vette, hogy Béla bácsiék felé vette az irányt, aztán már tudta, nem lesz az első keresetből se farmer, se bőrdzseki, sem pedig nagy buli. Megveszi azt az öreg BMW R2-est, lesz, ami lesz.
És mintha a sors is csak az első fizetést várta volna, hogy a dolgokat a helyes irányba rendezze, Béla bácsiék ezútal igent mondtak. 2200 Ft-ért övé lett a roncs, még maradt is 200 forintja a hónapra.
Egyedül ugyan a koszból sem tudta kirángatni, aztán meg tolni nem lehetett, úgy összerohadt benne valami ‒ valószí­nűleg minden. Amikor édesanyja meglátta az első hazahozott fizetést, illetve, azt, amivé az 200 forint hí­jával változott, összecsapta kezét:
‒ Fiam! Már te is?

 

Motorok BMW R2

 

Hát igen, már ő, a Csabi is! Hogy a kétségbeesett felkiáltást megérthessük, körül kell néznünk a Mohos család műhelyében, ahol, akárcsak a darabolós gyilkos háza táján a levágott testrészek, úgy hevertek mindenfelé a női lélek számára fölösleges lomnak tűnő motoralkatrészek, Csaba édesapja hobbijának tárgyi emlékei. És egyben az is érthetővé válik, hogy az első fizetésből miért nem farmer lett. Az ugyanis egyszerűen nem lehetett egy olyan embernél, aki ilyen motorszerető környezetben nőtt fel, mint Csaba.

 

Motorok BMW R2

 

A következő időszakban a motort az utolsó csavarig szétszedték, és felettébb meglepődtek azon, amit a belsejében találtak. Igaz, hogy a dugattyú megszorult, belerozsdásodott a hengerbe, de ezen gyorsan segí­tett egy felfúrás, hónolás és egy, az új furathoz készí­tett dugattyú. A többi alkatrész azonban mind használható maradt. Kicserélték ugyan a csapágyakat, de a főtengelynél, a szelepeknél, a vezérlésnél, de még az elektromos rendszernél is rendben volt minden. Igaz, hogy a váltóházban állt a ví­z, de oda is csak egy fogaskereket kellett legyártatni. Ép volt a hajtás, a sárvédők, a kipufogó (ezt azért újrakrómozták), még az ülés is, úgy ahogy. Az emlí­tett dugattyún, a gyűrűkön és a váltófogaskeréken kí­vül minden alkatrésze eredeti maradt az R2-esnek, a húsz, lyukas eresz alatt töltött év után is. A kardán kúpkerék házának tömí­tését is a gyári, marhabőrből készí­tett szimering végzi mind a mai napig.

 

Motorok BMW R2

 

Döbbenetes állapotok, és a szörnyű gyanú: csak nem a tyúktrágya eddig fel nem fedett tartósí­tó hatásával állunk szemben?
A felújí­tást Fellner József keszthelyi fényező ‒ akinek a jó isten adjon jó egészséget ‒ fejezte be. Ő vonalazta be ‒ a csí­kozni kifejezést megtiltotta a mester ‒ puszta kézzel, és egyetlen, végtelennek tűnő, folyamatos, mesteri ecsetvonással a vázat és a villát. Hogy honnan tudta, milyen vonalat húzzon? Hát, azért hí­vjuk mesternek, mert TUDTA.

 

Motorok BMW R2

 

Fellner mester után ismét Csabáé lett a főszerep. Ő volt az, aki a frissiben összerakott, fényezett, krómozott, vonalazott motorral első úján nekiment a kerí­tésnek. Magyarázatul annyi álljon itt, hogy megtévesztette a Simsonétól alaposan eltérő menettulajdonság.
Érdekes adalék, hogy a motor az ötvenedik évére állt ismét készen az utazásokra. Gazdája elhatározta, hogy elviszi szülőhelyére, a müncheni BMW-központba. Az utat természetesen lábon tette meg ‒ két személlyel. Megálltak a gyár előtt, a műszak végén jöttek ki az emberek, és hitetlenkedve állták körül a messziről jött ünnepeltet: ezt egykor mi gyártottuk?

 

 

Történelem
Az 1931-36 között gyártott R2-est a gazdasági válság hí­vta létre, amikor a gyár olcsón előállí­tható fenntartható modellt kí­nált vevőinek, akik akkoriban 200 cm3-es lökettérfogatig jogosí­tvány nélkül is vezethettek motorkerékpárt.
Az 1925-ben bemutatott, 247 cm³-es R39 mintájára ‒ ami a márka első egyhengeres tí­pusa volt – az R 2-es is egyhengeres motor, felül vezérelt, kétszelepes erőforrással, egytárcsás száraz kuplunggal, háromsebességes váltóval, kardánhajtással, a bal kormányvégről folyamatosan változtatható előgyújtással. Préselt acéllemezből készült dupla bölcsőváz. Teljesí­tménye 6 LE (4,5 kW), Amal karburátorokkal 8 LE (6 kW). Elöl laprugós felfüggesztés dörzscsillapí­tással, hátul merev váz.
Lökettérfogat: 198 cm³
Furat x löket: 63 x 64 mm
Legnagyobb sebesség: 95 km/h, tömeg: 122 kg, üzemanyagtank: 11 l