Baleset-megelőzés: Nincsenek véletlenek!

Sok esetben egy apró figyelmetlenségből is származhat katasztrófa. Ezért fontos, hogy mindenki igazodjon az adott útszakaszokon megengedett maximális sebességértékekhez.

Ritkán gondolunk rá, de a balesetveszélynek nemcsak az utakon közlekedők vannak kitéve, hanem az utak karbantartásáért felelős szakemberek is, akiknek a nyári időszakban az útfelújítások mellett a növényzet gondozásáról is el kell látniuk. Ehhez kapcsoló, új közlekedésbiztonsági kampányt indított „Nem véletlen” néven a Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén nyáron. A kampányötlet megvalósításához nem volt szükség különösebb előkészületekre: a cég saját munkatársait érintő esetekből szemezgethetett, méghozzá oly módon, hogy a történeteket kamerafelvétel rögzítette. Ha van terület, ahol az események az emberek fejében sokszor kapcsolódnak össze a véletlen fogalmával, az a balesetek területe.

A Magyar Közút szlogenje éppen arra hívja fel a figyelmet, amit sokan nem akarnak tudomásul venni: a közlekedésnek nevezett társasjátékban milyen etikátlan dolog a véletlenre hivatkozni. Közismert szó a „véletlen”, de vajon mit jelent valójában? A Wikipédia szócikke szerint a köznyelv gyakran összemossa a „véletlen” és a véletlenszerűség fogalmát, a véletlenszerűséget használja gyakran véletlenként. Két különböző dologról van szó azonban. Véletlen az, amiről nem véltük volna, hogy bekövetkezik, véletlenszerű pedig az, ami látszólag ok nélkül, szabálytalanul, előre nem láthatóan, értelmetlenül következett be. Véletlenek vannak − hiszen van úgy, hogy nem vélnénk vagy véltünk volna bizonyos dolgokat −, véletlenszerű bekövetkezések pedig, sokak szerint, nincsenek, csak törvényszerűség, azaz ok és okozat törvénye (idegen szóval: karma).

A matematika és a matematikai statisztika is többnyire összemossa a két fogalmat, de a tudományos kifejezések mára már egyértelműek és megszokottak lettek, a szakmai nyelvben egyértelműek, s régóta elfogadottá váltak. A véletlen fogalma az írók fantáziáját is megmozgatja. Thorton Wilder világhírű regényében, a Szent Lajos király hídja című műben a sorsszerűség kérdéseit járja körbe. A történet Peruban játszódik, ahol egy inka korabeli függőhídon öt, egymástól független utazó kel át, amikor az leszakad. A Pulitzer-díjas alkotás alapgondolata az, hogy e katasztrófa a legkevésbé sem véletlenül 1714 júliusában, az adott időpontban következett be, éppen akkor, amikor ők öten a hídon tartózkodtak. A regényből kiderül: az érintettek mindegyike életének olyan pontjára ért, ahonnan nincs tovább.

Negyedszázaddal később Wass Albert is megírja hasonló témájú művét, Elvész a nyom címmel. Ennek cselekménye éppen ellentétes az előzővel: hat tizenéves fiú − mindannyian máshonnan valók, látszólag teljesen véletlenül kerülnek össze egy gyerektáborban − elköt egy ladikot, mely megállíthatatlanul sodródik egy hatalmas vízesés felé. Valamilyen különös oknál fogva a csónak az utolsó pillanatban megakad, s csak a srácok kimentését követően zuhan a mélybe.

A faluban szolgáló papnak ez jelenti a bizonyítékot Isten létezésére, s ő az, aki évtizedekkel később ismét összehozza ezt a hat, immáron meglett férfiembert. Bár ezek a könyvek is ott vannak a véletlen eseményeket körüljáró kedvenc irodalmi történeteim között, a számomra legkedvesebb gondolat azonban mégis Márai Sándoré, amely így hangzik: „Balesetekről pedig, amelyek nincsenek – mint a boszorkányokról −, szó ne essék többé. Nem hiszek a balesetekben. Csak figyelmetlenség van. Elüt a villamos, ellopják útközben poggyászodat, megzsarol egy ripők és meghurcolja neved, étellel, itallal megrontod gyomrod – és aztán? Miért nem vigyáztál jobban? A világ veszélyes, a baleset lehetősége lappang az élet minden helyzetében és cselekedetében, ez a veszély és esély egyértelmű az emberi élettel. Igen, talán ez az esély ad mélyebb tartást és feszültséget az embernek. Gondold csak el, milyen is lenne egy emberlét és a világ a baleset esélye nélkül? Milyen pökhendien magabiztos lenne, milyen szemérmetlenül gőgös és fennhéjázó!

Nem, a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban, a tárgyak, a helyzetek, az emberek, a vegyi anyagok, a statikus és fizikai képletek: mindez ellened is van. Tehát vigyázz. Ne aggályosan vigyázz, hanem emberi rangodhoz illően, komolyan és tárgyilagosan, nagyon figyelmesen. S mindig tudjad, hogy nem a világ ármánya tört önkényesen ellened, mikor a baleset bekövetkezik, hanem te voltál gyönge, lusta és kicsinyes. Nincs »villamosbaleset«. Csak te vagy, s a villamos és a világrend.” A sors furcsa fintora, hogy Weiler Péter író úgy látta jónak, ha éppen a „Márai-véletlen” címmel látja el népszerű regényét. Márai nyilván tiltakozna… A véletlenszerűség létének tagadását hirdető filozófiai iskola a determinizmus, mely a történések eleve meghatározott, elrendelt voltát hirdeti; a véletlenszerű eseményt ezért olykor nem determinisztikus, vagyis nem elrendelt eseménynek is nevezik.

A véletlenszerűséget és az eleve elrendeltséget egyaránt elvető filozófia a karma, ami az ok és okozat összefüggésével magyaráz minden eseményt, vagyis minden történést egy-egy következménynek fog fel, amelyhez valamely ok vagy okok megléte, bekövetkezése vezetett el. A büntetőjog nem foglalkozik sem a véletlenszerű eseményekkel, sem az eleve elrendelés tanával. Csak az érdekli, ami Márait a fent idézett gondolat szerint: ha az ember közlekedik, muszáj vállalnia a felelősséget rossz döntéseiért, félresikerült tetteiért. Nem bújhat el, nem magyarázhat semmit a saját szája íze szerint. Nem hivatkozhat a véletlenekre.

Ez az igazságszolgáltatás lényege. És mint ilyen, az elv mindenkire egyaránt vonatkozik. Olyan jó lenne látni, hogy a közlekedés résztvevői az igazságszolgáltatás beavatkozása nélkül is tudatában vannak ennek az alapelvnek, hogy vállalják a felelősségét ennek a kiváltságos tevékenységnek, amit járművezetésnek nevezünk. De nem teszik. Ahogy Konrád György mondja, „az itteni embereknek (értsd a magyaroknak) még felnőtt korukban is szükségük van egy apára, aki megmondja nekik, mit tegyenek”. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha hajlandóak lennénk felnőni!

Fotó: Magyar Közút