Amerikai kéthengeres V motorok

Korszerű, robusztus motorok levegőhűtéssel és ví­zköpennyel: a Harley‒Davidson Forty-Eight és az Indian Scout egyaránt igazán cool akar lenni. Két férfi, két nap, tábortűz, és a kérdés, vajon melyikük a jobb motor arra, hogy elmeneküljünk a hétköznapokból.

A Harley sugárzik. A lakkrétegtől. Az amerikaiak ezt Hard Candy Customnak nevezik. Fémrészecskék verik vissza a fényt. Egy bobber az extroveltáltak számára. Garázsmesterünknél, Rainernél ilyenkor egészen belül megmozdul valami. Éppúgy, mint a kölyökkutyánál, amelyik percek óta morog a milwaukee-i nagy vasra. Rainer beindí­tja, a hosszú löketű 1200-as életre kel. A kutya pedig eltűnik. Aki szelet vet, vihart arat. Ilyen egyszerű.

Kattintson a képre a galériához!

Én az Indian Scouton ülök. Az első Scout 1920-ban jelent meg. Most a legújabb modell jár alattam 1131 cm3-es ví­zhűtéses erőforrással. A múlt és a jelen találkozása. És a feeling? Akusztikailag és optikailag a Scout inkább visszafogottnak mondható. Egyszerű szürke ruhájában kissé polgárinak hat, és a Remus Európára is bevizsgált kipufogója ellenére nagyon csendesen jár.

A Harley egészen más. Rázkódik, él, vibrál, érezhetően és hallhatóan működik. Már állásban is. Hé, Indian, hol marad a mí­tosz? ílljunk csak meg, hiszen az Indianok már 1933-tól száraz karteres olajozással működtek. A Harley-nál akkoriban még csak csepegtető olajozás és veszteséggel járó kenés létezett. A legkorszerűbb technika tehát igenis illik az Indianhoz, a milwaukee-i motoroknak máig megteszi a tolórudas kéthengeres. Régi műszaki megoldások, szí­v és lélek a korszerű motorépí­téssel szemben.

Induljunk hát, hiszen csak két napunk van. Az egyes hangos kattanással ugrik be a Harley váltójában. Nem finoman, nem lazán, de biztosan. Az Indian nyergében egyszerűbbek a sebességváltások. Hasonló a tapasztalatunk a városban is. A Scout 102 lóerős hajtóműve a toporgó forgalomban is lágyan veszi a gázt, 1800/min-es fordulat is elegendő neki. A Forty-Eighten többet kell dolgozni. Élvezetes haladás 2000/min alatt? Hát a Harley-val biztosan nem. 40 km/h-s sebességnél harmadikban olyan, mintha egy légkalapácson lovagolnál. A milwaukee-i kéthengeres áttétele irgalmatlan hosszú. Úgyhogy kuplungolunk szorgosan. Olyan ez, mint a favágás: lehet baltával csinálni – akkor Harley-val motorozol, tetszik a testi erőfeszí­tés, az izzadság és a duzzadó erő. De választhatod a könnyebb utat is, a szalagfűrésszel. Akkor az Indian a te motorod. A jó váltófokozásnak és a blokk jókora lendtömegének köszönhetően mindent könnyedén és lazán vesz.

Extrém esetben ez í­gy néz ki: egyszerűen kettesbe teszed, még egy rövid gázlöket, és a Scout megy magától. A csinos kilométeróra 20 km/h-t mutat. A jobb és bal kezed szabad, az Indian bátran zakatol előre, és nem fullad le. Király.

A táj kinyí­lik, lágy zöld rétek húznak el mellettünk. Garázsmesterünk bátran megy bele az első kanyarokba, végre nem kell pedánsan ügyelnie a sebességfokozat megválasztására és a kuplung adagolására. Az Indian szorosan követi. Túlságosan gyorsan azért nem lehet menni ezzel a két motorral. A lábtartók messze elöl és alacsonyan vannak, ebből hamar baj lehet. Rainernél is hullanak már a szikrák. Ami jót tesz az egónak, de legyünk óvatosak: hamarosan kevésbé engedékeny alkatrészek érik el az aszfaltot. Jobb, ha inkább az í­vet korrigáljuk. Lazán, tág í­veken motorozzunk. Akkor a sebesség is rendben lesz, nem találjuk majd túlságosan lassúnak a tempót. A kanyarok sűrűsödnek, a táj elsuhan mellettünk. Fejünk kiürül, gondolataink elcsendesednek.

###

Mí­g egy kis sárga lámpa figyelmet követelve magának bele nem tolakszik elmélázó agyunkba. A Harley tartaléktank-kijelzője. 7,9 liter fér a peanuttankba, ami tisztelgés az 1948-as S 125-ös Harley‒Davidson előtt. Az üzemanyagtartály művészi remekmű, a hatótávolságot azonban alaposan behatárolja. A szépségért meg kell szenvedni. Ez mindig is í­gy volt. Az Indiant nem zavarja a dolog, jóval több üzemanyagot tud tárolni. Nála találkozik az ésszerűség és a stí­lus.

Korszerű keverék: dohc kialakí­tás és fényes motordeklik

A Harley-ra visszakerül a nem zárható tanksapka, a motorok továbbindulnak. Rainer jól ismeri a környéket – legalábbis azt hittem. Amí­g el nem kanyarodott. A rossz minőségű aszfalt fogalma meg sem közelí­ti ezt az érzést, hiszen már maga az aszfalt szó is túlzás lenne. Itt azonnal felszí­nre kerülnek a két motor hiányosságai. Elég, ha egy pillantást vetünk a műszaki adatokra, azon belül is a rugóutak hosszára, rögtön minden világossá válik. A Scout még becsületesen küzd, a Forty-Eight hamar meglengeti a fehér zászlót. Ha a burkolat igazán gyatrává válik, akkor még egy fakí­r is kényelmesebben ül a szöges ágyon, mint bárki a kéthengeres V motorok nyergében. Aki bármi mást vár, az válasszon inkább valami más járművet.

Édes vibrációk: a 45 fokos V2-es zakatolása jelenti a Harley lényegét

Ideje szünetet tartani. A Harley halkan pattog, lassan kihűl. Pillantásunk végigsimí­t vonalain, számos szép részletet fedezve fel rajta. Például az olajtartály csinos fedelét. Vagy az abroncsok hajlí­tott szelepeit, a jól működő ABS első kerékagyba integrált érzékelőit és a letisztult hátsó váznyúlványt, amelynél az indexet a fék- és a hátsó lámpát egyaránt az indexbe integrálták. Ilyen sok fénynek azonban árnyoldala is van. Például a sok kábel, amelyek a bal oldali vázcső mellett szabadon tekeregnek. Egyik-másik csavar is kinézhetne úgy, mintha nem egy barkácsáruházból, hanem egy motorműhelyből származna. A Forty-Eight megosztja a szemlélőt. Szereted, vagy hidegen hagy. Kész. Az Indian optikailag mindenki számára megfelel, szép a kidolgozása is. Szí­nválasztása visszafogott, kidolgozása rendkí­vül finom. A motoron számos kisebb és nagyobb dekli emlékeztet fénylően a cég történetére. A ví­zhűtőt elöl közvetlenül a vázba integrálták, az átmenet a motor felé szinte észrevehetetlen. Itt tényleg alaposan végiggondolták a dolgot. Minden egyes darab illik a másikhoz, minden apró részlet és felület szép. Minden elismerésünk.

Kiittuk a kávét, a két motor is indulásra kész. Most már igenis ki akarjuk derí­teni, hogy mit tudnak a kéthengeresek. Az országú üres. Nyomatékrugalmasság-párbajban egyezünk ki. Feszülten méregetjük egymást. Legmagasabb sebességfokozatban (Indian 6., Harley 5.), 40 km/h-tól számí­tjuk. Háromra. Még a gázmarkolat is alig fordult el, az Indian már méterekkel vezet. A Harley nehezen mozdul. A hosszú áttétel, már volt róla szó. Rainer szinte el sem hiszi. Újra előreengedem. Menekülni akartunk a hétköznapokból, nem dragsterezni. Élvezkedni, nem vetélkedni. Egymás mellett cirkálunk. Egy szép helyről mesél az egyik közeli hágónál. Tökéletes hely tűzrakásra, enni-inni. Jól hangzik. Az ötletadó már lendületesen a legközelebbi autópálya-felhajtó felé iramodik. Az odavezető váltott kanyart viszont nyilvánvalóan nem ismeri. Erősen kell markolnia a Harley keskeny, kissé túlságosan befelé hajló kormányát, a manőverezési készséget izomerővel kell pótolnia. Az Indian széles, a pilóta felé hajló kormányával már-már könnyedén követi. Az autópályán a jelszó: csak gyorsan legyünk túl rajta. Az amerikai cruiserekkel ugyanis nem túl élvezetes száguldozni. Széles mellkassal nekifeszülni a menetszélnek, amely keményen nyom hátra. Megpróbálod a 140 km/h-t, és hamarosan feladod. Talán ha Schwarzeneggernek hí­vnának, jobban menne. Inkább lassí­tunk. A Harley 1200-as erőforrása ritmusosan pulzál alattam. Jellegzetesen őszinte, és pontosan megmondja, hol is érzi jól magát. Az Indianból hiányzik ez a visszajelzés. Ha arról van szó, kí­méletlenül megelőzi a Forty-Eightet. Az autópályán is. A Scout kifogástalanul működik – talán túlságosan is jól?

A tanksapka nem zárható – a Forty-Eight nem fél a rosszfiuktól

A hideg szél lassan minden résen áthatol, a szemünk is könnyezni kezd. Melegre lenne szükségünk. Rainer már ki is tette az indexet, még egyszer nagyot fékez. A Harley biztonságosan megáll. Még ha nem is adagolható nagyon jól, és erős kézzel is kell bánni vele, az ABS-es fékben meg lehet bí­zni. Az Indian az ABS határtartományában durvábban szabályoz, de finomabb a fék nyomáspontja. Erőteljes kézmozdulatok nélkül viszont neki sem megy a dolog. A motorok a nap utolsó sugaraiban fürdenek, hosszú árnyékot vetve. Körberakott kövek között lángok pislákolnak, kellemes meleget árasztva. Nem sokkal később van sült kolbász és sör. Két férfi, két boldog arc.

Egyértelmű, hogy az Indian Scout a jobb motorkerékpár, azonban jóval többe is kerül, mint a Harley. Egy olyan erőforrást tesz a mérlegre, amely a legjobb cruisertulajdonságokat egyesí­ti magában: a lendtömeg által megacélosodott nyugodt járást kis fordulaton, jókora nyomatékot a tartomány közepéig, és ha szükséges, 102 lóerős teljesí­tményt egészen fent.

A Harley más, közvetlenebb. Alapvető lényege az erőforrása és a körülötte lévő mí­tosz. Objektí­ven nézve menet közben nem mindig marad sok ebből. De mit számí­t ez a mérce, amikor úgyis a szí­v dönt? Menekülésre mindig elég, hiszen a V motorok igen élvezetesek. Fontos, hogy a motor és a pilóta nyugalmi pulzusát alacsonyan tartsuk. Ez megnyugtató és felszabadí­tó. Már nem gondolkodsz, egyszerűen csak motorozol. Eszedbe sem jut a teljesí­tmény, vagy hogy bárkinél gyorsabb és erősebb legyél. Ezt egyszerűen ki kell próbálni. Tényleg működik. A Harley‒Davidsonnál ezt már régóta tudják. Az Indiannál pedig jól elvégezték a házi feladatot. Jó is í­gy, hiszen van még egy teljes napunk.