Szeszélyes időjárás, parázs viták, minimális szavazati különbségek – az idei Alpenmasters minden résztvevője feszülten várta a végkifejletet. Végül nagy meglepetésre olyan motor nyerte meg a nagy összehasonlító tesztet, amelynek győzelmére nem mindenki számított.
Bizonyára sokan ismerik azt az érzést, amikor reggel csörög a vekker, és bár szeretne még aludni az ember, nem tud, mert szüntelenül rikácsol az az undok kis időmérő szerkezet. De jó is lenne ilyenkor átfordulni a másik oldalra, és nyugodtan szundítani tovább! Főleg ebben a barátságtalan, esős időben. Rendesen zuhog odakinn, a szálloda fölött száz méterrel már semmit nem látni a hegyoldalból, az utak is vizesen csillognak.
Csak nem ilyen körülmények között kerül sor a döntőre? De bizony! Elvégre az Alpenmastersre is az érvényes, mint az enduróversenyekre, ti. az időjárástól függetlenül megrendezésre kerül. Arról a régi bölcsességről nem is beszélve, miszerint a remény hal meg utoljára. Ezek után tehát nincs más hátra, mint gyorsan bedobni két csésze kávét, egy szendvicset, hamar átöltözni, és már indulhat is a móka!
És láss csodát, alábbhagy az eső! Persze még most is sötét viharfelhők vonulnak a völgy fölött a legfurább alakzatokba rendeződve. Kár, hiszen az utolsó fordulóba bejutott hat motorkerékpár kiérdemelte, hogy verőfényes napsütésben mérettesse meg magát a fináléban. Valamennyi fantasztikusan jó gép, már a selejtezőkön is nagy élvezetet jelentett a használatuk.
Először Canazeiből észak felé, a híres Sella-körre indul a még teljes létszámú tesztcsapat. í“vatosan teszi meg az első kilométereket, mert vizesek és csúszósak az utak, de egyre javul az állapotuk, ahogy nő a tengerszint feletti magasság. Csodálatos természeti szépségű tájat, technikás hajtűkanyarokat, kényelmes, tág íveket, pihentető egyeneseket és elfogadhatóan tapadó burkolatot felvonultató úvonalon haladnak az Alpok motorizált vándorai. Főleg a Pordoi-elágazás előtti, alacsonyabban fekvő elképesztő kanyarkombinációban van rá kiváló lehetőségük, hogy meggyőződjenek az egyes gyártmányok motorjának és futóművének jellemzőiről.
A Sella-hágó fölött időnként ki-kibukkan a nap a felhők közül, amelyeket riadt bárányok módjára terel az égen az időközben feltámadt erős szél. Most először ülünk össze öten egy csésze cappuccino mellett. Mielőtt hosszasan megvitatnánk a tapasztalatainkat, mindegyikünk felírja egy cetlire annak a motornak a nevét, amelyiknek véleménye szerint először kell kihullania a rostán a döntőben. Sven, az írnokunk, aki hatodik pilótaként kíséri a csapatot, kihirdeti az eredményt: egy szavazatot kapott az XJ6 és egyet a CB 1300, viszont mindjárt hármat is begyűjtött az R1 annak ellenére, hogy mindegyik „zsűritag” nagyra méltatta mintaszerű menettulajdonságait, fantasztikus „soros V4-esét”, klassz futóművét és pontos kormányreakcióját. Ezen tulajdonságok ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy az R1 a legjobb sportmotor, amely valaha is teljesítette az Alpenmasterst. „Sajnálom, hogy pont egy ilyen remek motort kellett kiejtenem elsőként” – kommentálja döntését Karsten. Kristijan a túl hosszú áttételezésű első sebességfokozattal nem tudott kibékülni, de azt elismerte, hogy „valóságos gőzgép a motorja. Csak kétszemélyes kirándulásra nem lehet használni, mert nem férnek el rajta a csomagok.” Ezen túlmenően kívánatosnak tartaná, ha a Yamaha is rendelkezne a Hondáéhoz hasonló, hatékony ABS-szel. Végül Pere önti szavakba a lényeget: „Egy napra remek bringa, egy hétre azonban már túl sok.”
Innentől kezdve csak tisztes távolból követheti az R1 a másik öt motort. A Sella-hágón ereszkedik lefelé a csapat, majd középtájon jobbra letér a Grödner-hágó felé. Itt impozáns sziklafalak és a Pisciadu vízesések előtt vezet el az úja. Még sincs alkalmuk a pilótáknak, hogy kigyönyörködjék magukat a szépséges kulisszákban, ugyanis éppen úfelújítás zajlik, és helyenként mélyen lemarták az építők az aszfaltburkolatot. Nem mintha ez különösebb problémát jelentene a BMW túragőzösének, a K 1300 GT-nek: szinte semmit nem lehet látni és érezni rajta az első kerékből. Gyorsan hozzászokik az ember, hogy ne vegyen róla tudomást.
Az egyik parkolóban állig felfegyverzett rendőrök vadásznak azokra a motorosokra, akik a kelleténél gyorsabban hajtanak a hétvégi forgalomban. Minket szerencsére nagy kegyesen, egyetlen legyintéssel tovább engednek. Már csak néhány szerpentin van hátra a második állomásig. Ezen a pihenőhelyen végre valami táplálékot is szeretnénk magunkhoz venni a cappuccinón kívül, de a barátságtalan kiszolgálás miatt végül eltekintünk tőle.
így aztán korgó gyomorral kell meghoznunk a Grödner-hágón a következő fájdalmas döntést. Vajon melyik motor essen ki következőnek? Kit fogunk most kollektíven kiszavazni, mint ahogy az R1-gyel tettük legutóbb? Aztán megérkezik a válasz: egy voks a CB 1300-nak, kettő az XJ6-nak, valamint egy-egy a K 1300 GT-nek és az R 1200 R-nek. Vagyis a másik Yamaha is kénytelen kiszállni a küzdelemből, még ha nagyon kevésen múlott is a dolog. Gert nagyon sajnálja, az ő személyes ranglistáján ugyanis igen előkelő helyet foglalt el a középkategória japán képviselője. „Olyan könnyen lehet irányítani itt, a hegyek között, mint egy biciklit, vajpuhán jár a kormánya, egyáltalán nem kell erőlködni rajta.” Karsten szavaiból kiderül, hogy neki korántsem nőtt ennyire a szívéhez az XJ6: „Nekem túl erőtlennek tűnik a négyhengeres, a puha rugóstag miatt pedig nagyon megereszkedik a motor fara a csomagok súlya alatt, nincs benne tartalék.” „Viszont elképesztő, milyen légies könnyedséggel veszi a kanyarokat” – teszi hozzá Andrea. Véleménye azonban már nem változtat azon a tényen, hogy az XJ6-ból is kísérőjármű lesz.
Nem sokkal a hágó legmagasabb pontja után remek kilátás nyílik az úról a Corvara felé elterülő széles völgyre. A lehető legkülönbözőbb íveket véve kanyarog lefelé az ú. Most már hét ágra süt a nap, nyoma sincs a reggeli nyirkos időnek. Kvartettünk tagjai élvezik a motorozást, komótosan ereszkedünk alá, hogy Corvaránál letérjünk a Falzarego-hágó felé.
Innentől jó darabig a völgyben haladunk, csak imitt-amott tarkítják kisebb települések a lágyan kanyargó utat. Ezen az etapon egészen más értékmérői vannak a motoroknak, mint odafenn, a hegyekben. Badia előtt a Valparola-hágó felé ágazik el az ú. Míg másutt fordított arány áll fenn a tengerszint feletti magasság és az aszfalt minősége között, itt egyre simábban gördülnek a kerekek, ahogy mind feljebb érünk. Valóságos kanyarparadicsom fogad bennünket síkba köszörült, jól tapadó aszfalttal és 180 fokos fordulókkal. Itt aztán rendesen meg lehet sarkantyúzni a motorokat!
###
„Mamma mia, kiesett a GT?” – Andrea e szavakkal ad hangot csalódottságának a Falzarego-hágón, amikor megtudja, hogy Sven kiszavazta személyes favoritját, a GT-t. A végén már az utolsó, jól kiépített kilométereken szerzett kedvező tapasztalatok sem tudtak javítani a bajor gőzös mérlegén, az ötből kapott három szavazat egyértelműen megpecsételte a sorsát. „Elképesztő, mennyire jól irányítható ez a nagy tanker, nekem mégis túl nagynak és nehéznek tűnt a hágók keskeny újain” – magyarázza Kristijan, mire alapozta döntését. „Engem a hangos váltó zavart” – mondja Pere, Karsten ellenben dicsérő szavakkal illeti a rövid fékutat, bár hozzáteszi, „alkalmanként elmosódik a fék nyomáspontja, ha túl nagy lendülettel halad lefelé az ember a lejtőn.” A maradék két szavazatot az F- és az R-BMW kapta, a CB 1300-at ellenben meglepő módon senki nem nyilvánította persona non gratának ebben a körben. Andrea az utolsó pillanatban változtatta meg a döntését és ítélte kiesésre az F 800 GS-t: „A Valparolán felfelé meggyőzött a Honda rendkívül finom teljesítménykifejtése, ugyanakkor alaposan meghintáztatott a magas GS.” Nincs ezzel semmi baj, mindenkinek jogában áll, hogy módosítsa a véleményét.
A következő szakaszon aztán lazábbra vesszük a gyeplőt. Legalábbis az első szakaszon azt követően, hogy elindultunk lefelé a Falzaregón. Finoman, egyenletesen lejt az ú és jó hosszú egyenes szakaszok vannak rajta. Olyannyira bele tud feledkezni az ember az ereszkedésbe, hogy még vezetőnk, Karsten is majdnem figyelmen kívül hagyta a Giau-hágó előtti elágazást. Az erdőben felfelé vezető ú alaposan próbára teszi az embert, mert egymást váltják az éles és a tág ívű kanyarok, az árnyékos és napsütötte részek, továbbá alattomos meglepetéseket is tartogat az úburkolat kőtörmelék, kátyúk és hirtelen szintkülönbségek képében. A tetőre felérve szinte leszédülünk az ülésről a Dolomitok elénk táruló csodálatos látványától. Végre akad egy hívogató étterem is, ahol megízlelhetjük a kevéssé fantáziadús névre hallgató, ám annál finomabb „Dolomiti” szendvicset. Pont erre van szükségünk hét óra étlen-szomjan motorozás után.
Nemcsak a csodálatos tájon és a remek kiszolgáláson múlik, hogy a tervezettnél hosszabban időzünk a Giaun, hanem azon is, hogy nem hozott eredményt az itt megejtett szavazás első fordulója. Egy pilóta ugyanis az F 800 GS-re voksolt, ketten-ketten pedig az R 1200 R-t és a CB 1300-at szerették volna a körön kívül látni. Váratlan patthelyzet, amelyre nem kínál megoldást az Alpenmasters szabályzata. Rövid megbeszélés után úgy döntünk, második fordulóval orvosoljuk a helyzetet. Ennek alkalmával az elmúlt két év győztese, R 1200 R kapta a sorsdöntő ötödik szavazatot. „Rosszul adagolható és túl intenzíven lép működésbe a féke” – érvel Gert, míg Pere a terhelés alatt érezhető kuplungszagot, Karsten pedig a futómű által adott elégtelen visszajelzést kifogásolja. Mindez úgy tűnik, mintha kákán is csomót keresnének a fiúk, ám érthető, hiszen ezútal is muszáj volt kiejteniük egy motort. Andrea legszívesebben a Hondát búcsúztatta volna: „Szerintem túlságosan tagbaszakadt és nem elég karakteres.” Ennek ellenére mégis esélyt kapott rá a CB 1300, hogy megvívja utolsó csatáját a BMW F 800 GS-sel.
Addig is, amíg odaérünk, még jó pár kilométert meg kell tennie a két döntősnek, akiket a „kihullott” modellek követnek a sorban. Először legurulunk a Giau-hágón a völgybe, aztán a Colle Santa Lucián át Arabba felé kanyarodunk, és ismét rátérünk a híres Sella-körre. A Pordoi-hágó felé vezető utolsó szakaszon aztán minden kétely eloszlik a 2009. évi Alpenmasters-győztes kilétét illetően. Az Arabba utáni kanyarrengetegben erőteljesen kell koncentrálnunk és aktívan közreműködnünk, hogy jól tudjuk irányítani a motorokat. A helyenként tükörsimára kopott aszfalt folyamatosan gondoskodik róla, hogy még véletlenül se unjuk el magunkat.
Alighanem a döntő fénypontja, amikor a Pordoi-hágón farkasszemet néz egymással a két talpon maradt harcos. Mindenki számára világos, hogy csak egyikük kerülhet ki győztesen a nemes küzdelemből. Sven utoljára gyűjti be az öt cédulát. Három a kettőhöz arányban oszlanak meg a szavazatok, nemigen lehetne szorosabb az eredmény. And the winner is: Honda CB 1300 – az Alpok 2009. évi királya! 2005. évi csupasz változata még hajszálnyival alulmaradt a Suzuki V-Strommal szemben, félidomba öltöztetett kivitele azonban kvázi második nekifutásra elorozta a többiek elől a serleget. Ezzel újfent bebizonyosodott, hogy nem a szélsőséges modelleknek, hanem a minden szempontból egyenletes teljesítményt nyújtó, kiegyensúlyozott motoroknak áll a zászló a hegyek között. A CB nyilvánvaló előnyei között említendő a mindkét személy számára kényelmes ülés, a bársonyosan finom teljesítménykifejtésű, nagy nyomatékú motor, az ABS-szel párosított hatékony fékek, a kényelmesre hangolt futómű, valamint a semleges kanyarvételi viselkedés, amely könnyen elfeledteti az emberrel, milyen nehéz motoron ül.
A Sass Pordoin végre kiélvezheti győzelmét a hegyek kétkerekű királya, és kedvére gyönyörködhet birodalma, a Sella-hegycsoport, a Dolomitok, az Alpok fenséges látványában. Mostantól egy évig ez az ő királysága. Aztán jön majd a következő Alpenmasters.
