Ha úgy gondolja, hogy minden robogók őse a Vespa volt, nagyon téved. Az első robogószerű kétkerekűek, majd fél évszázaddal megelőzték az olasz darazsat, és bizony évtizedeken át Amerikát nevezhette a világ robogó-nagyhatalomnak.
Ki gyártotta az első robogót? Nehéz lenne megmondani, majdhogynem lehetetlen, hiszen már az is komoly vita tárgya, hogy mit nevezünk robogónak. A motorizált járműgyártás hajnalán egészen furcsa szerkezetek születtek, melyek kategorizálása így száz év múltán is feladja a leckét. A fantáziadús feltalálók azt az ideát próbálták megvalósítani, ahogy saját maguk elképzeltek egy-egy használható, vagy annak gondolt kétkerekűt. A piaci igényeket felmérni vajmi nehéz lett volna, hiszen még sem viszonyítási alap, sem tényleges igények nem léteztek. Azon kívül persze, hogy mindenki szeretett volna eljutni valahova.
Forradalmi korszakában volt a járműgyártás az 1900-as évek legelején Franciaországban. Az őrült tempóban terjedő motorizációból a francia mérnökök is kivették a részüket. 1902-ben Georges Gauthier feltalálta az Autofauteuil-t (autófotel), amely az első olyan, sorozatgyártású motorizált járműnek tekinthető, amely robogós karakterjegyekkel rendelkezett: nyereg gyanánt egy kis karfás széket alkalmazott, a hajtómotort az ülés alá építette, majd közepes átmérőjű kerekekkel szerelte fel.
 |
A feltaláló a hölgyekre és a papokra gondolva fejlesztette ki járművét, amely így lehetővé tette, hogy hosszú ruhában is felszálljanak rá. Az Autofauteuil nem aratott komoly értékesítési sikert, csupán néhány tucat készült belőle, holott műszakilag kifejezetten fejlettnek számított speciális vízhűtéses rendszerével, modulált tengelykapcsolójával és váltójával. A sok bonyolult kezelőszerv miatt vezetése azonban egyáltalán nem volt egyszerű. A gyártást leállították, és jó néhány éven át egyetlen más motorkerékpárgyár sem vállalkozott arra, hogy ezt az utat kövesse.
A folytatás csak 2015-ben, sokkal távolabb, Amerikában jött el. A robogóevolúció következő lépcsőfokát a New Yorkban bemutatott Autoped jelentette. Követte ugyan elődjének általános alapelveit, de másolatnak véletlen sem volt tekinthető, megoldásai teljesen eredetiek voltak. A legértékesebb tulajdonosága könnyű kezelhetősége volt. Az Autoped eszméje hamarosan terjedni kezdett, megérkezett Nagy-Britanniába és Németországba, ahol hatalmas sikereket ért el, új trendet hozva az öreg Európába: a motoros robogóét.
Az amerikai innováció hatására sok európai gyártó kezdett motoros robogókat építeni, egyesek remek kivitelezésű modelleket gyártottak, míg mások csak olcsó és nem túl praktikus darabokkal jelentek meg. 1920-ban egyedül Nagy-Britanniában már több mint tíz különböző modellt gyártottak változatos műszaki megoldásokkal, más-más helyzetbe épített erőforrással vagy kerékátmérővel. Érdemes megemlíteni például az ABC Skootamotát, ahol a hátsó kerék fölé került a motor, míg az Autoglider esetében az első kerék fölé helyezték.
 |
 |
Az időszakban leginnovatívabb modellje kétségtelenül az Unibus volt. Nagy-Britanniában, a Gloucester Aircraft üzemében épült, egy darabból készült alumínium burkolattal, valamint a repüléstechnikából származó vázzal. Mérföldkő volt a robogók történetében, hiszen megalapozta a robogók tipikus építési koncepcióját, amihez azóta is ragaszkodnak a gyártók.
1930-ra jócskán veszítettek népszerűségükből ezek a járművek, ám Foster Salsbury géniuszának köszönhetően Amerika újra felfedezte magának a mobilitás egyszerű eszközét. Ezzel elérkezett a Motor Glide korszaka, amely szinte számtalan változatban készült a tengeren túlon, egészen az 1950-es évekig. Salsbury ötlete egyszerű és nagyszerű volt: legyen a robogó olcsó, könnyen kezelhető és kis fogyasztású.
Beköszöntött a szkúermánia, hamarosan több tucat gyártó jelent meg a piacon, látványos, eredeti ötleteikkel fűszerezve meg Salsbury alapgondolatát. Még a leghíresebb hollywoodi sztárokat is gyakran fényképezték ezeken az apró járműveken. Mind közül a legnagyobb népszerűségre a Cushman tett szert, amely az autóiparban szerzett tapasztalatának köszönhetően nagyon megbízható modelleket készített, és nem mellékesen komoly szervizhálózattal rendelkezett Észak-Amerikában.
Salsbury nevét még egy fontos innováció miatt fontos említenünk. Hogy tovább egyszerűsítse a Motoglide kezelését, 1938-ban folyamatosan változó áttételű, szíjhatású, automata váltót fejlesztett hozzá. Lényegében ezt a rendszert használják a robogókon mind a mai napig.
 |
Az amerikai robogók sikerére furcsa módon Európa közömbös maradt. Csupán néhány modell készült az 1930-as években, köztük a Fiatot inspirálták az Atlanti-óceán túloldaláról származó járművek, de csak a prototípusig jutottak. Az első sorozatgyártású olasz robogó – és itt még mindig nem Vespáról beszélünk – egy kis torinói cég, a Vittorio Belmondo műhelyéből érkezett 1939-ben. Az aprócska járgány egyedi formáját az üzemanyagtartályok gyártására szakosodott Volugrafo vállalatnak köszönheti. Emiatt eredetileg Volugrafonak hívták, de Belmondo hamarosan megalapította saját cégét – a Simatot -, és beindult a Velta robogók gyártása. Nagyjából 70-80 példány készült belőle, ez nem túl sok, jelentőségük azonban számos regisztrált szabadalma mellett azért is kiemelkedő, hogy ihletet adva komoly hatással volt a Vespa születésére.
Ez még 1944-ben történt. Pontaderra bombázásakor a Piaggio Billába tette át székhelyét. Az itt élő textilipari mágnás, Trossi gróf villájában komoly járműgyűjteményt őrizgetett, a köztük talált picinyke motoros jármű adta meg a lökést. Az első Piaggio prototípus, a Paperino (vagyis Donald kacsa a Disney rajzfilmből), egyértelműen a Velta másolata volt, mind formájában, mind az önhordó karosszériás megoldása révén.
 |
A háború idején is komoly szerepet játszottak a robogók, többek között a Cushman több tucatnyi katonai típust fejlesztett a tengerészet, a gyalogság és a légierő részére, például az ejtőernyősök számára is.
A II. Világháború végére az európai hadiipari gyárak nehéz helyzetbe kerültek. Olyan új területek felé kellett fordulniuk, amire azonnal vevők az emberek. Olaszországban a Piaggio volt az első cég, amely a mobilitás utáni vágyat meglovagolva ismét felfedezte magának a robogópiacot, és bemutatta 1946 márciusának végén a Vespát.
A sikertörténet mára már feledteti a kezdeti nehézségeket, de az igazság az, hogy az első Vespa nagyon hideg fogadtatásban részesült, sőt a korabeli motoros sajtó egészen egyszerűen megbízhatatlan és jelentéktelen robogónak tartotta. Csupán Enrico Piaggio hitének és akaratának köszönhető, hogy a kezdeti csalódás ellenére nem adták fel. A történelem végül dr. Piaggio-nak adott igazat, és a Vespa a világ legismertebb olasz járművé vált.
Tünde és Panni
Robogógyártás Magyarországon
Robogógyártásban Magyarország ugyan soha nem volt nagyhatalom, a történetírás azonban nem lenne teljes, ha nem tennénk említést a hazai mérnökök, fejlesztők és álmodozók munkáiról.
A kezdeteket a házi robogók jelentették, a kevés fennmaradt dokumentum szerint a szigetszentmiklósi Laczkovich Miklós egy WM 100-as motor és egy vitorlázórepülő-szállító targonca kerekeit használva tervezett robogót 1945-ben. Ugyanekkor születtek Jéhn György és Csuka írpád 50 és 100 cm3-es robogói, valamint a 125 cm3-es Puch blokkal szerelt Hassia is. A magyar roller – ahogy a korabeli Auto-Motor nevezte 1952-ben készült el. Bárdi István, Jordán Károly és Korpodeán Viktor az V. Számú Autójavító Vállalatnál készítették el az art-deco stílusú Cyclomobilt, amely végül nem kapott engedélyt a sorozatgyártásra.
A magyar robogógyártás nagy éve 1957 volt. Ekkor állt elő a hazai törperobogó, a Panni terveivel Albu Dénes és brigádja. Hajtásáról az eredetileg a Berva moped számára fejlesztett, és a székesfehérvári Vadásztölténygyárban készülő 49 cm3-es motor gondoskodott, a csinos kis robogó gyártása eleinte a Csepel Kerékpárgyárban, később a Finomszerelvénygyárban történt. íra 1958-ban 6200 Ft-volt, ami kb. félévnyi átlagkeresetnek felelt meg. Közel 20 000 kelt el belől, gyártását 1962-ben állították le.
 |
 |
