Összehasonlí­tó teszt: Középkategóriás túraendurók terepen

Szilárd burkolatú utaktól távol, magashegyi körülmények között kellett számot adniuk terepalkalmasságukról a cikkben szereplő túraenduróknak. Lássuk, mi ért többet az Alpok zord tájain: a gazdag elektronikai vértezet vagy a lényegre szorí­tkozó, egyszerű kivitel.

Ennél magasabbra nem lehet feljutni. Legalábbis Európában, legálisan és motorkerékpárral. Minden évben, július második vasárnapján megrendezik a francia/olasz határon húzódó Mont Cenis hegyvonulat Col de Sommeiller nevű hágóján a világ „legmagasabb” motoros találkozóját, a Stella Alpinát. 2996 méterrel a tengerszint felett.

Már feljutni is komoly kihí­vást jelent. A Denzel-féle skálán SG4-es besorolású az oda vezető hágóút, ami azt jelenti, hogy még a hegyi szerpentinekhez szokott motorosoknak sem könnyű teljesí­teniük. Az átlagot jóval meghaladó, kimagasló vezetői tudás szükségeltetik hozzá, hogy biztonsággal végig tudjanak haladni rajta.

Sok helyütt mindössze egyetlen sáv áll rendelkezésre, alig vannak félreálló öblök, gyakoriak a durva kavicsos, kimosott vagy a terepmotorok által mélyen kivájt szakaszok, esőben pedig fokozott csúszásveszéllyel kell számolni. Szintén sok merőleges árok tarkí­tja az utat, igaz, ezek önmagukban még nem lehetetlení­tik el a feljutást.

Néhány igazán hajmeresztő etapot leszámí­tva nincs védőkorlát az út mentén, nagyon meredekek az emelkedők, és ritka a levegő. Az emlí­tett körülmények miatt igazából csak endurómotorral érdemes nekivágni a hegymászásnak. Esetleg túraenduróval feltéve, hogy elég nagy a szabad magassága, és bütykös gumik vannak rajta.

A teljes cikk a Motorrevü legfrissebb, 2020/04 számában olvasható! A lap megtalálható az újságárusoknál, illetve megrendelhető előfizetéssel! Utóbbival kapcsolatban további információ ezen a linken található.