Valentino Rossi kizárja a Suzukihoz igazolást

Valentino Rossi, egy a német Speedweeknek adott interjúban tett érdekes nyilatkozatot (Ducatis) közelmúltjáról, (Yamahás) jelenéről, és közeljövőjéről, amiben nem szerepel annak a lehetősége, hogy Suzuki pilótává váljon. Következzen néhány részlet!

 

2005 vagy 2006 körül azt mondta, hogy egy olasz pilótának az a legnagyobb öröm, ha olasz motoron nyerhet, és az érzést az Apriliával eltöltött idejéből ismeri. Azt is mondta, hogy soha nem fog a Ducatihoz csatlakozni, mert a versenyzők meghallgatása nélkül, a mérnökök elképzelése szerint épí­tik a motorokat.

(Nevet) Tehát mindezt tudtam öt évvel azelőtt, hogy a lépést megtettem volna. Hát, mégis elkövettem ezt a hibát.

A baj 2010. februárjában kezdődött, mikor kijelentette a Yamahának, hogy ha Lorenzo marad, ön távozik. A Yamaha komolyan vette ezt a fenyegetést és nem sokkal később meghosszabbí­totta Lorenzo szerződését. Nem volt más választása, mint felállni.

Igen, sajnos. És ez nagy hiba volt. Bár végül is megérte kipróbálni a Ducatit. Egyébként a Yamahával volt bajom, mert azt mondtam nekik, hogy „vagy Jorge vagy én”. Akkor nem értettem, miért Lorenzót választották, ma, egy pár évvel később már látom, hogy a Yamaha helyesen döntött, hiszen gondolnia kellett a jövőre.

Amúgy más oka is volt a távozásomnak. Akkoriban vonult vissza Furusawa, egy jó barátom és támogatóm a Yamahánál, és én amiatt aggódtam, hogy nélküle nem kapom majd ugyanazt a „prémium” bánásmódot, ami Furusawa vezetése alatt kijárt nekem. Ma már látom, hogy ezek az aggodalmaim fölöslegesek voltak, a Yamaha velem való bánásmódja ugyanolyan jó, mint a legjobb napjaimban.

Ma már azt mondja, a Ducatival szerzett tapasztalat  tanulságos volt és nem fogja kétszer elkövetni ugyanazt a hibát. Ezt azt jelenti, hogy a Suzukitól is távol marad?

Az biztos!

A Suzuki pedig elég aktuális téma, mióta régi barátja és tanácsadója, Davide Brivio a csapatfőnök. Tényleg olyan lehetetlen az együttműködés?

(Körbenéz a Yamahánál) Amennyire tudom, ez az én csapatom. És ami még fontosabb, az M1 az én motorom. Ameddig versenyképes vagyok, amí­g esélyem van a győzelemre vagy a dobogóra, ki fogok tartani a Yamaha mellett.

Forrás: twowheelsblog.com