Alaposan megvizsgáltuk a vetettük a Spark kabátját, ugyanis egy banális véletlen folytán kettőnknek is a Breeze lett a nyári viseletünk. Azonban a strapatesztért én voltam a felelős, amikor is egy teljesen gyanútlan pillanatban a Baross utcában teljes nyugalomban gurulva, jobbról kikanyarodott egy Peugeot 307 CC – ahelyett, hogy megadta volna az elsőbbséget –, és elütött, mint vak a harangot. Megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem tudtam komolyan venni ezt a könnyű kis dzsekit, mint biztonsági felszerelést. Az Alpinestarskabátomhoz képest legalább 3 kilóval könnyebb, és a protektorai is játéknak tűnnek a másik mellett. Éppen ezért volt rajtam egész nyáron a hőségben, mert rendkívül kényelmes viseletnek bizonyult, bár minden alkalommal eszembe jutott, hogy csak esés ne legyen, amikor ez van rajtam. Szeretem az egyszerűségét, nincsen túlgondolva, a kettő cipzáros zseb éppen elegendő a hétköznapokhoz.eb éppen elegendő a hétköznapokhoz. Óriási hálós felületei tökéletesen ellátják a funkciójukat a legnagyobb melegben is. Szürke színe ellenére a szennyeződések sem látszanak rajta, ráadásul semleges dizájnja szinte bármilyen típusú motorhoz passzol. Szóval én annyira megszerettem a Breeze-t, hogy konkrétan szomorú lettem, amikor hűvösebb időben váltani kellett. Van hozzá egyébként vízzáró termobetét, de az első pillanattól a fiókban pihen, inkább arra használtam a dzsekit, amire született: a szellőzésre. Aztán amikor megtörtént az a Baross utcai esemény, aminek minden pillanatára úgy emlékszem, mint valami akciófilm belassított képkockáira, és már megtörtént az ütközés, de még nem értem az aszfalthoz, a másodperc ezred töredéke alatt az járt a fejemben, hogy most akkor nekem annyi, mert ez a kis valami olyan, mintha nem is lenne rajtam.
A teljes cikk a Motorrevü 2025/12-es számában, valamint a Laptapíron olvasható.
