Tesztnapló: HJC RPHA 70 Balius MC10

Több mint egy hónapja gyűlnek a tapasztalatok előző számunkban bemutatott új tesztsisakunkkal, a HJC RPHA 70-nel. Nagy kő esett le a szívemről, az első felvételnél, ugyanis a látatlanban – soha nem szabad próba nélkül sisakot vásárolni! – rendelt XS-es nehézségek nélkül csúszott a fejemre, ugyanakkor jó erősen tartott. Szóval a méretezés abszolút eltalált, amiért jár a jó pont. A vevőkör az inkább hosszúkás fejformájú motorosokból fog állni, és biztosak lehetnek benne, hogy soványabb arcukat is feszesen fogja majd az arcpárna. Belül kétféle bélés találunk, más a fejtetőnél, és más az arcpárnákon. Utóbbi elsőre igen kellemes, otthonos hangulatot teremt odabent, de az már most sejthető, hogy a finom plüssös anyag idővel bolyhosodhat. Ezt majd meglátjuk, az azonban mindenkép megemlítendő, hogy a legnagyobb melegben sem izzadtam bele.

A D gyűrűs záródást én igen kedvelem, itt is profin és gyorsan működik, azonban a szíj végi patent eleinte csak nehezen kapcsolódott, be kellett járatni. Tombol a nyár, emiatt aztán kezdettől fogva maximálisan nyitva az összes szellőző – a Max Air-Flow szellőzőrendszer része két légbelépő az állnál és egy nagyobb a homlokrésznél – és nyitva a két hátsó légkilépő is. A sisakon belül, az állrészben is találtam még egy csúszkát, amely az alsó perforált lemezkén belépő levegőt vagy közvetlenül a szájra, vagy felfelé, a szélvédőre tereli, hogy ne párásodjon. A plexi azonban igencsak hajlamos a párásodásra, és ehhez extrém időjárás sem kell. Erre azonban kész megoldást kapunk, az RPHA 70 gyárilag rendelkezik pinlock szerű előkészítéssel, saját rendszerüket Skipfognak nevezi, és ajándékba jár hozzá a lencse. Ennek felhelyezéséről, illetve a plexicsere lehetőségéről is hamarosan beszámolunk, illetve hosszú úton teszteljük kényelmét, valamint zajosságát.