Szintet léptek az 1200-as BMW-k is

A 700-as és 800-as túraendurókat érintő fejlesztések mellett a BMW a nagytestvéreket, az 1200-asokat is felfrissí­tette, ugyancsak az Euro4-es küszöb teljesí­tése végett.

 

„Az összes folyadékhűtésű boxer modellbe az R 1200 GS Adventure modellben már bevált kiegészí­tő rezgéscsillapí­tót épí­tenek a sebességváltó kimenő tengelye és a kardántengely közé. A műszerfalba pedig egy OBD visszajelző lámpa kerül az EU4 elvárásoknak megfelelően.” – olvasható a hivatalos sajtóanyagban.

 

Motorok BMW R 1200 GS, GSA, R, RT, R nineT Scrambler (2017)
Kattintson a képre a galériához!



Az egyes modellek egyedi változtatásai:

 

Az R 1200 GS új műszerfalat kapott és kiegészí­tőként megvásárolható hozzá egy új bukócső, ami a hengerfejvédővel együtt használható. Csúcsváltozata, az Adventure ugyancsak megkapta az új műszereket, illetve fontos, hogy a 2017-es modellévtől matt kék árnyalatban már nem lesz rendelhető. Helyette visszatér az úgynevezett „Triple Black” változat, ami gyakorlatilag teljesen fekete fényezést jelent.

 

A kifejezetten túra vonalat továbbra is az R 1200 RT viszi, ami a sportos R 1200 R-rel és az R 1200 RS-sel együtt nemcsak új fényezésekkel egészül ki, hanem ABS Pro-val és Dinamikus féklámpával is (ezek a Pro menetprogramokkal együtt rendelhetők).

 

Fontos információ, hogy az idei év egyik nagy újdonsága, az R nineT Scrambler vételárára is fény derült. A Heritage család második tagja szeptember közepén gördül a szalonokba 4,3 millió forintos, ajánlott fogyasztói árral.