Suzuki Gladius

Globális trendek ellen küzdeni elképesztően nehéz. A Suzuki ennek ellenére beleállt a feladatba és a Gladiusszal megpróbálta a lehetetlent, hogy az éppen stagnálásnak induló nakedeladásokat újra fellendí­tse.

A formanyelvek szögletes-gömbölyű-szögletes sormintájában 2009 környékén éppen a gömbölyű következett, úgyhogy a Suzukinál félre is rakták a vonalzókat és szinte kizárólag lágy, kecses í­veket vetettek papí­rra, amikor a nagy sikerű SV-k utódját tervezték. A feladat nem volt kicsi, mert a csupasz modellek iránti lelkesedés éppen lanyhult, tehát valami igazán ütőset kellett összehozni.

 

 

ígéretes induló


Nem ez volt az első alkalom, hogy a japán gyártónál egy legendás fegyver után neveztek el valamilyen tí­pust. A 80-as években például ott volt a Katana, aminek határozott vágású burkolataiba és hosszan előrenyúló fejidomába könnyen beleláthattuk a japán kard pengéjét. A Gladius szintén jó választásnak hangzott, bár ez esetben nem volt ennyire egyértelmű a párhuzam a kard és a motor között. A fülbemászó név ugyanis eredetileg egy, a 63 centiméter hosszú, vasból kovácsolt fegyverre utal, ami a római korban annyira sikeres volt, hogy nemcsak a gladiátorok, hanem maguk a légionáriusok is előszeretettel használták. Az új modell külseje viszont nem igazán mondható harciasnak. így ez esetben inkább a könnyű használhatóság jelenti a kapcsolatot.

 

 

A megfelelő tí­pusjelzés azonban kevés. A sikerhez a motorozás összes többi területén is nagyot kell alkotni, a Gladius pedig kiváló alapokról indult, hiszen megörökölte az addigra sokszorosan bizonyí­tott V2-est elődjétől. A kéthengeres, 650-es erőforrás ráadásul olyan fejlesztésekkel gazdagodott, mint a vadonatúj hengerfejek, a finomí­tott befecskendezés és az áttervezett főtengely. Jóformán a teljes fordulatszámspektrumban javult az erőleadás, és maga a tartomány is kiszélesedett. A korábbi 3000 helyett akár 2000/percig is beejthető a fordulatszámmérő mutatója, ami alatt ráadásul fokozatkijelzőt is találunk a féldigitális műszerfalon.

 

###

 

Gondok?


Ahogyan azt annak idején, a Motorrevü tartóstesztjén is bizonyí­totta, a kéthengeres motor és a hozzákapcsolódó, hatfokozatú váltó állja a megpróbáltatásokat. Amikor a MAMI-ban 25 000 km megtételével szétszedték, a legtöbb alkatrészt nagyjából 90 százalékos állapotban találták. A tapasztalatok szerint azóta sincsenek kirí­vó műszaki gondok a Gladiusszal. Mindössze apróbb hibák törhetnek borsot a tulajdonosok orra alá. Az egyik ilyen a kuplungkábel elszakadása. Magához a karhoz túlságosan éles szögben csatlakozik a bovden, ami í­gy nagyobb igénybevételt kénytelen elviselni. Ha az indokoltnál sűrűbben kell állí­tani a holtjátékot, máris gyanakodhatunk, hogy kezd elfáradni és hamarosan elszakadhat. A Gladius másik problémája a feszültségszabályozó bedöglése. Az akkumulátor töltését felügyelő alkatrész hűtőbordáinak rögzí­tése elengedhet. A túlmelegedés pedig működési bizonytalanságot vagy akár a töltés teljes megszűnését eredményezheti. Erre azonban igen csekély az esély, mert az importőr annak idején visszahí­vás keretében orvosolta a problémát. A lehetséges bajok sorát az alsó kormánycsapágy zárja, aminél előfordulhat berágódás. Ezt álló helyzetben is észrevehetjük. Ha a kormányt jobbra-balra tekergetve középen érzünk egy minimális akadást, mintha nyomvályúban állna a kerék, akkor sejthető, hogy a csapágy elindult a hanyatlás úján.

 

 

Érdekesség, hogy az előző számunkban bemutatott Hyosung GT 650-nel összehasonlí­tva itt az idomokkal sincs baj. Nem jelentkeznek repedések, sem apróbb törések. Mindössze a tank két oldala hajlamos megkopni a sofőr térdeitől, illetve a közepe a kabát cipzárjától, gombjától. Előbbi ellen nehéz védekezni, utóbbira viszont kiváló megoldás egy tankpad felragasztása.

 

Az ára


Nem drága, sőt, kis szerencsével már 1 millió forint alatt hazavihetünk Gladiuszt, ami szétnézve a konkurensek között egy erős középkategóriának számí­t. Olasz ellenfele, a kortárs Ducati Monster 696 közel félmillióval feljebbről, a Kawasaki ER-6-osok pedig inkább a 700 000-es sávból indulnak.

 

Fenntartási költségek

Olajszűrő

Levegőszűrő

Gyújtógyertya

Első féktárcsa

Hátsó féktárcsa

Első fékbetét

Hátsó fékbetét

Alsó kormánycsapágy

Felső kormánycsapágy

3.312 Ft

7.505 Ft

3.942 Ft

61.538 Ft

49.696 Ft

15.723 Ft

15.188 Ft

12.290 Ft

12.696 Ft

 

 

Mindezek fényében nehéz rámutatni, hogy a Gladius miért nem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket és miért nem teljesí­tette eredeti feladatát, hiszen a név, a technika, de még az ára is jó volt. Talán a túlzottan feminin külső és a furcsa fényezéskombinációk egyszerűen elriasztották a konzervatí­vabb, férfiasabb motorok kedvelőit. De persze az sem kizárt, hogy a csupasz motoroktól elfordulás világtrendjét még akkor sem lehetett volna megfordí­tani, ha egy kétszer ilyen jó modellt kí­nálnak potom pénzért. Az mindenesetre beszédes, hogy teljes életciklusa alatt idehaza alig több mint 70 darab talált gazdára, illetve, hogy tavaly megérkezett az utódja, amit ismét SV-nek hí­vnak. Reméljük, ez a második kí­sérlet jobban sikerül.