Rendszámot kaphatnak a segédmotorok

A téma finoman szolvas sem most merült fel először. Évek óta megy harc pro és kontra azon, hogy Magyarországon kötelező legyen-e a hatósági jelzés a segédmotorokon, vagy sem.

 

A témában legújabban a Világgazdaság í­rt. A lap a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumra hivatkozva számol be arról, hogy a segédmotornak minősülő járművek is rendszámot kaphatnak.

 

Képünk illusztráció: Honda SH300


A gondot egyrészt az jelenti, hogy az érintett járművek jelentős része már átlépte a tí­zedik évét, ezért környezetvédelmi jellemzőik alapján beleütköznek a hatályos szabályokba. Másrészt pedig a rendszámozás alap esetben olyan költségeket róna a segédmotorosok üzembentartóira, ami a járművek nagy részének értékéhez képest aránytalanul magas, ezért célszerű lenne némi jogszabály módosí­tás után, olcsóbb, egyszerűbb eljárás bevezetése erre a kategóriára.

 

(vg.hu)