Nyí­lnak a hágók – Alpok túra

Telhetetlen vagyok, hiszen ez a szezon első nagyobb motoros túrája, egyszerre mindent akarunk, ami csak beleférhet a ki- és visszaútal együtt szűkre szabott öt napba.

A kiutazással ezért nem is húztam az időt. 8-as főú, határátlépés Rábafüzesnél, a B65-ösön tovább Fürstenfeldig, innen már csak az A2-esre terelő táblákat kell figyelni, Graz irányába. Graznál egy gyors ebéd és kávé, majd tovább Klagenfurth felé, miközben elgondolkodom, hogy itt még a gyűlölt autópálya is kész élmény. Villach előtt időben kapcsolok, jobbra le kell térni az A10-esre. Spittalnál balra a 100-asra, ez már az Alpok, még ha lágyabb kivitelben is. Jobbra kií­rás, Glockner strasse – most nem látogatjuk meg a nagy harangozót, mert máshol várnak, de azért kis melegség járja át a szí­vem, kicsit mintha hazaértem volna.  Innen számomra szűz terepre érkeztem, figyelem a kií­rásokat, Silian után lépem át az olasz határt. Brunicóig továbbra sincs semmi bonyolult, csak úvonaltervem utolsó 20 kilométere zavaros kissé. Pont megállnék térképészkedni, mikor öt magyar rendszámos motort érek utol. A világ épp ezen zugában hová tarthatnának, ha nem oda, ahová én, a Topi túrára? Bí­zom a megérzésemben, bár nem ismerek fel senkit, innen vakon követem őket. Nem kellett csalódnom, a féklámpák kigyulladásával egy időben felfedezem az ú szélén óriási vigyorral integető túravezetőnket. Megérkeztünk.

A kis hotel előtt már több motor sorakozik, a régi ismerősökkel örülünk egymásnak, és próbálom megtanulni a számomra újak nevét. Csupán lecsatolom a nyeregtáskát, hiszen másnap továbbindulunk. Holnap kezdődik az igazi kaland… 

1 nap: San Giovanni – Brunico – Grodnerjoch – Passo Sella – Predazzo – Passo Rolle – Mezzano – Enego – Asiago – Roveretto – Torbole- Brenzone:

Szállásunk – és túránk kiindulópontja a Taufer-völgyében van. Északra a Zillertali-Alpok, illetve Olaszország legészakibb hegyvonulata húzódik, összesen 80, több mint 3000 méter magas hegycsúcs. Mi Brunico felé indulva támadjuk meg a Dolomitokat. A korai kelés hangulata izgatottsággal keveredik – jó kis bevezető szakasz ez. Taufel vára balra magasodik mellettem az Ahrn patak fölé emelkedő sziklaszirten, ez Tirol egyik legnagyobb és legszebb vára, már a 11. században fontos szerepet játszott a környék védelmében.

Brunicótól folyamatosan délre tartunk Corvara irányában. Az ú egyre technikásabb, sikerül az autópályázás okozta vállakat leradí­rozni a gumikról, mire elérünk a Gardena hágóra felvezető kereszteződéshez. Ez az első, igazán komoly hajtűkanyarokat tartogató szakasz. Bár a hegyek csodásak, itt még nem érünk rá velük foglalkozni. Majd a csúcson. A kis turistaháznál megállunk. 2137 méteren vagyunk, helyenként még hó falak őrzik mellettünk a tél emlékét.

Kötelező a matricavásárlás, de jól jön egy felmelegí­tő kapucsí­nó is. Nincs meleg. Bár az idő még szürke, inkább ködös, mint felhős. Jól látni a Sella csoportot, legmagasabb közülük a Piz Boá 3151 méterrel. Érdekes, hogy a csúcsok rendre 3000 méter felettiek, szinte egy magasak. A mai hegyek ősei korallzátonyok voltak, és az Alpok többi részével együtt 65 millió évvel ezelőtt emelkedtek ki. A puhább kőzeteket az időjárás, folyók, patakok marták ki az egykori fennsí­kból, emlékül a hatalmas, néhol 5-600 méter magas függőleges, sőt egyes helyeken áthajló sziklafalak maradtak.

A nyálkás úon lefelé ereszkedve a szerpentinen örülünk, hogy még elég gyér a forgalom. Nyáron nincs ez í­gy. A Sellát még nem hagyjuk magára, a masszí­vumot körülfutó utak a Dolomitok legszebb hágói közé tartoznak, és akár egy körre felfűzve egymás után bejárhatók. Mi a kultuszúnak is tekinthető Passo Sellát vettük sorra. 2244 méter magasról csodáljuk a három ujj (Tre Cime) formációt, bár csúcsaik felhőbe burkolóztak.

Motorok Alpok túra
Kattintson a képre a galériához

Tovább haladunk kicsit gyorsabbra véve a tempót, az ú kiszélesedik. Elhaladunk a Rosengarten hegyvonulat mellett, ez Laurin király birodalma, aki a törpék királya volt a monda szerint, az afféle tiroli gyűrűk ura változatban. Igen, volt varázsgyűrűje is.Ebéd előtt még egy hágó, a fenyőfák között 1970 méter magasságig felkúszó Passo Rolle, majd épp eleredne az eső, amikor megállunk egy pizzériánál. Pizza éppen nincs, í­gy beérjük pastával. Mire a desszert végére érünk, a nap is előbújik. Épp ideje, hogy a télies hegyvidéki éghajlatot magunk mögött hagyva megérkezzünk a mediterrán nyárelőbe.

Rovereto már a Garda-tó kapuja, egy sziklába vájt alagú után megcsap bennünket a ví­z lehelete. A lemenő nap rózsaszí­nre festi a tavat körülölelő hegyeket, a tó valószí­nűtlenül indigó szí­ne és a jázminsövények bódí­tó illata teljesen ellazí­t. 378 kilométer után szinte pihenten érkezünk szállásunkra, a közvetlenül a tó partjára épült Hotel Orionéba.

2. nap: Brenzone – Riva di Garda – Tremosine – Idroi-to – Lana – Merano – Morter:

A Garda-tó valahogy minden idetévedt motorost arra csábí­t, hogy körülmotorozza. A part menti sziklafalba vájt, hol zárt, hol félig nyitott alagutak fényjátéka, a szinte folyamatos rálátás a tóra, a hegyoldalba épí­tett apró települések tényleg lenyűgöző élményt adnak. Ugyanez csúcsidényben azonban gyötrelmessé is válhat, mivel rengetegen látogatják. Ilyenkor helyben toporgó kocsisorok alakulnak ki a kisvárosi sikátorok okozta úszűkületeknél, most az újaví­tások miatti forgalomkorlátozás lassí­t minket. A nagy körnek csak kb. harmadát teljesí­tettük most, északról megkerülve céloztuk meg a legszebb részt, a Riva del Gardától Tremosinéig húzódó szakaszt. A tó nyugodt hangulatát csakhamar feladjuk, és sokkal izgalmasabb irányba indulunk a nyugati partról felfelé, egy mára már kis patakká zsugorodott folyó által kimart vadregényes szurdokban. A csúcsra felérve kellemes tiroli fatányéros ebéd mellett veszünk búcsú a Gardától. Itt végleg felmondja a szolgálatot egyik túratársunk K1300GT-je. A rakoncátlankodást még reggel kezdte, de innen már tolásra sem indul, pedig van lejtő bőven. Másodmagával visszagurult a legközelebbi településre, asszisztencia reményében, mí­g mi továbbindultunk. Később kiderült, hogy a kiérkező szervizes alkatrész hiányában nem tudott rajtuk segí­teni, és már majdnem elindult értük otthonról a mentőcsapat, amikor sok-sok telefonálgatás után megfejtették, hogy a jobb oldali kormánykapcsoló hibája miatt vesztegelnek. Ezt egyébként garanciában cserélte volna már a BMW, csak még nem érkezett meg az alkatrész. A helyi rádió és hifiszerelő – akinek véletlenül pont a műhelye előtt álltak meg – segí­tségével ideiglenesen megpatkolták a beteg kapcsolót, és az esti szálláson már vidáman anekdotáztak a kalandról.

Motorok Alpok túra
Garda-tó

Mi a Lago di Idrót megkerülve tartunk északnak, vissza Dél-Tirolba. A tempós, í­ves kanyarokkal tarkí­tott utat szí­nes kis falvak szakí­tják meg, a régi házak között helyenként egy sávnyira szűkül az ú. Az áthaladó forgalom lassí­tásáról a házak elé kiállí­tott lócákon üldögélő bácsik és nénik gondoskodnak, akik kedves mosollyal figyelik, hogy alig arasznyival az orruk előtt húznak el a motorosok. Mai végállomásunk az almáiról hí­res Vinschgau völgye. Az itt vezető, nagy jelentőségű utat még Claudius császár épí­tette, bár csak 75 km hosszú, a két vége közötti szintkülönbség 1000 m-t tesz ki. Sí­pályák helyett itt minden hasznosí­tható területen almaültetvényeket látunk. Az úikönyv szerint Európában minden 10. elfogyasztott alma dél-tirolból származik.

Az Alpinbike Tours programjának rendszeres eleme a gyertyafényes csülöktúra Morteri szállásunkról Laasch-ba. Természetvédelmi területen át halad a gyalogösvény az eredetileg szezonális munkások számára nyitott Bierkellerhez. Lábunk mellett jobbról kis patak zakatol, a másik oldal igen meredek, egy rossz lépés, és a jó 50 méterrel mélyebben található almásban lyukadhatunk ki. Visszafelé, a koromsötétben már nem olyan ijesztő, ha eleget ettünk a sült csülökből és ittunk a frissen csapolt sörből ahhoz, hogy az odaú emlékei elhalványodjanak.


3 nap: Morter – Ofenpass – Zernez – Fliss – Imst – Fernpass – Garmisch p.k. – Walgau – Achensee – Zillertal

A panzió ablakából épp rálátni két romra. Az Alsó- és Felsőmontani várak a hajdani tiroli őrgrófok legerősebb erődí­tményei voltak. Eddig nagy szerencsénk volt, de ma esőruhás napunk lesz. Egyre jobban szakad, a ví­zálló textilruhák fölé is felkerül az esőruha. Olaszországot az SS41-en hagyjuk el, közben egy vágyakozó pillantást vetünk Bormio irányába mutató táblánál kedvenc szerpentinünk felé. A passo di Stelvio még június elejéig le van zárva. Ebben az esőben nem sajnáljuk annyira, í­gy kicsit könnyebb szakasz után érkezünk a svájci Ofenpasshoz. Kitartásunkat az idő megjutalmazta. A csúcs túloldalán reklámfilmbe illő táj fogad: napsütésben szikrázó havas csúcsok, csodás kék ég és vadvirágoktól szí­nes zöld mező.

Motorok Alpok túra
Svájc

Svájci látogatásuk rövid, mindössze 50 kilométer, és már be is léptünk Ausztriába. Az idő ilyenkor még szeszélyes, ahogy halljuk, két hete is esett hó, ezért csak a téli istállók környékén látunk teheneket, a havasi legelőkre majd csak június elején hajtják fel a csordát. A lágy í­veket tartogató ú engedi a nagyobb tempót, í­gy hamar a Fernpassra érünk. Kis pihenőnk alatt Németország legmagasabb hegyében, a Zugspitzében (2962 m) gyönyörködve költjük el ebédünket, majd leereszkedtünk Garmisch-Partenkirchenbe, hogy csipetnyi í­zelí­tőt kapjunk a Bajor-Alpokból is. A német sí­paradicsom eredetileg két település volt, Garmischt és Partenkirchent 1935-ben egyesí­tették Hitler parancsára, az 1936-os téli olimpiai játékok miatt. A nagy alpesi tavak közül elsőként a Walchensee-t kerüljük meg délről. Ez a vékonyka magánú fizetős, 3 eurót kérnek érte, de megéri az árát. Útközben látjuk, hogy tucatnyi búvár indul felfedezni a kristálytiszta tó mélyét. A következő, talán Tirol legszebb gleccsertava, az Achensee, 930 méter magasan fekvő tengerszem. A nap végére megérkezünk Tirol legjellegzetesebb, egyben az Alpok legismertebb völgyébe, Zillertalba. Hogy mégis zavartalan a nyugalom, arról a borotvaéles hegygerincek, néhol függőleges sziklafalak és a gleccserek gondoskodnak.

Bár kissé melankolikus a hangulat utolsó szálláshelyünkön, Riedben, a néhány napnyi í­zelí­tő az Alpok csodáiból, a rengeteg élmény máris új utak tervezgetésére ösztönöz. A mihamarabbi viszontlátás reményében válunk el túratársainktól, számtalan felfedezni való újával az Alpok még visszavár.