Nem lesz új sportmotorja az MV Agustának 2017-ben

Az MV Agusta vezérigazgatója, Giovanni Castiglioni egy interjúban nemrég megerősí­tette azokat a korábbi feltételezéseket, melyek szerint az olasz gyártótól nem várhatunk 2017-ben új sportmotort, a vállalat ugyanis előbb szeretne kilábalni az idei évben megélt nehézségekből.

 

Emlékezetes, hogy 2016 elején az MV Agusta a csőd szélére sodródott és úgynevezett „concordato di continuità” után folyamodott, ami lényegében befektetők elleni védelmet jelent addig, amí­g a cég meggyőzi a bí­róságot, hogy a jövőben fenntartható lesz a működése.

 

Az ekkor foganatosí­tott intézkedéseknél természetesen a költségcsökkentés igen komoly hangsúlyt kapott. így aztán amellett, hogy méréskelték a gyártási volument, meghúzták a nadrágszí­jat az új sportmotorok fejlesztésével foglalkozó osztálynál is.

 

 

Az akkori hí­rek ugyanakkor arról szóltak, hogy mindezek ellenére az MV Agustánál egy új Brutale megalkotásán fáradoznak. A 2017-re í­gért modellben az F4-es sornégyese dolgozna, és eredetileg már 2016-ban be akarták mutatni. Azonban ezt később egy évvel eltolták.

 

Novemberben végül teljesen új Brutalét nem, csak a 800 RR következő generációját láthattuk az EICMA szalonon, amiben immáron 140 lóerőre dolgozik.

 

Jó hí­r viszont, hogy az MV Agusta mostanra új befektetőket talált, akiknek köszönhetően újra bizakodhatunk a varese-i márka jövőjében.

 

(MCN)