Minket, motorosokat is érint a pályadí­jak változása

2015. január 1-jétől több pontban változtak a magyar autópályadí­jak. Nézzük, ez hogyan lesz hatással ránk, motorosokra.

Több pontban is változott az údí­j fizetési rendszer a tegnapi naptól, és ezen pontok némelyike (nem is kevés) minket, motorosokat is érint. Ilyen például az M1/M7, az M3 és az M5 bevezetők fizetőssé válása, valamint az M0-ás néhány szakaszán és az M2-n is fizetnünk kell a jövőben. Pozití­vum, hogy az M31 továbbra is ingyenesen használható.

 

 

Az U kategóriára is érdemes figyelmet fordí­tanunk, mivel ha D2 és B2 kategóriák esetében utánfutót vontatnánk, akkor egy személyautó dí­jával egyenlő összegben az utánfutóra is matricát kell váltanunk.
Motorosoknál a D1M kategóriában nem történt változás, továbbra is 1470 forintos áron tudunk 10 napos matricát vásárolni. Viszont ha tegnaptól havi vagy éves országos, netán megyei matricát szeretnénk váltani, azt is megtehetjük a D1 kategória keretein belül. Ebben a kategóriában még újdonság, hogy a 3500 kg össztömeg mellett a maximálisan szállí­tható 7 fő is kritérium feltétel lett. Motorkerékpárok esetében í­gy az autókéval azonos, összeg szerint a havi országos matricát 4780 forintért, az éves országosat 42 980 forintért, mí­g az éves megyei matricát 5000 forintért vásárolhatjuk meg.

 

 

 

A képek a https://www.nemzetiutdij.hu/ weboldalról vannak, ahol érdemes szétnézni további információkért.