A 125-ös robogó kategória talán a legtelítettebb az összes közül. Ha egy gyártó oda kívánkozik betörni, akkor valami nagyon határozottat kell állítania, hogy magára vonja a figyelmet.
A Keeway group immáron 25 éve velünk van elsősorban a kis és közepes méretű motorkerékpárok szegmensében, talán senkinek sem kell bemutatni. Miután 2005-ben Benelli részvényes lett és ennek eredményeként a cég megosztotta a tervezési folyamataikat, illetve a platformjaikat, a Keeway úgy gondolta, hogy elegendő olasz virtust gyűjtött ahhoz, megalapítsa a Morbidellit (MBP Moto Srl) Bolognában azzal a céllal, hogy továbbvigye Giancarlo Morbidelli legendás és ikonikus örökségét, ezzel pedig egyidejűleg létrehozták a Keeway-csoport prémiumbrandjét 2021-ben MBP néven. Idén pedig átkeresztelték Morbidellire. A Morbidelli (MBP) SC125LX tehát nem csak egy 125-ös robogó, hanem egy felső polcos luxustermék szeretne lenni. Ezt jelenti a nevében szereplő LX. SC mint Scooter, LX mint Luxus. Ezzel a logikával máris érthető a névadás, és nem utolsósorban megjegyezhető is. (Az MBP logó azért szerepel rajta, mert a gyártás még az átkeresztelés előtt történt.) Hogy robogó-e, az megkérdőjelezhetetlen, de a luxus azért nem ennyire egyértelmű. Ránézésre az. Feltűnően csinos formavilága van, a közösen töltött néhány nap alatt meglepően sok érdeklődés érkezett vele kapcsolatban, szinte mindenki tetszését elnyerte.
Nálunk a fehér-szürke színkombináció járt, de elérhető még matt feketében és arany-szürke változatban is. A robogón konzekvensen végigfutó vonalak, ívek karcsú megjelenést biztosítanak az SC számára, és nagyon feldobja a hangulatot, ahogy a burkolat belső részére is beköszönnek, és még a LED-es fényszórói is tökéletesen beleillenek a képbe. Nagyon harmonikus letisztult fizimiskája van, kinézetre egyszerűen nem lehet fogást találni rajta, és tulajdonképpen ugyanez igaz az összeszerelés minőségére is. Illesztési hézagokat nem találtunk, egyedül az ülés és a tárolórekeszek záródása hagy némi kívánnivalót maga után, amik feltehetőleg használat közben bekopnak, de zavaró nyöszörgéseknek, zörejeknek nyomuk sincs.
A Morbidelli ravasz módon szemezgetett a „mitől jó egy robogó” képzeletbeli piacon, amikor a komponenseket összeválogatta. Előre 16 colos kereket rakott, hogy könnyebben birkózzon meg az úthibákkal. Az első teleszkóp 90 mm-es, és a hátsó kétoldali rugóstag 76 mm-es rugóúttal elegendőnek is bizonyul a feladathoz, ellenben a féket nehéz dicsérni. ABS-szel szerelt kétdugattyús mindkettő, hátul 240 mm, elöl pedig 260 mm átmérőjű a tárcsa, viszont amennyire harapós a hátsó, annyira élettelen az első. Egész nagy erő kifejtésére van szükség a lassításához, és egyáltalán nem lehet érezni, hol van a nyomáspont. Ha már így alakult, vegyük sorra, min lenne még érdemes javítani a jövőben, hogy ne csak látszatra legyen meg az LX. Tankolásra a lábnál van lehetőség, ahová elég szűkösen fér be a pisztoly. A betöltő ajtaját a kulcs elfordításával lehetne kinyitni, de ez nem minden alkalommal sikerül. Először annyit bénáztam a benzinkúton, hogy inkább feladtam és hazamentem. (A garázsban természetesen – ahogy lenni szokott – elsőre sikerült.) Aztán ott van a nagyobb gyártóktól ellesett kényelmi funkció, a keylesses indítás, ami elég kiszámíthatatlanul működik. Ha nem érzékeli, hogy nálunk van a kulcs, akkor a távirányítón levő gomb megnyomásával életre lehet kelteni a robogót, hangos pittyegés kíséretében. Egyébként van egy másik gomb is a távirányítón, ami csak hang- és fényjelzésre készteti az SC-t, megkönnyítve a keresését, ha elfelejtettük volna, hol hagytuk. Igazából mindkét gomb megnyomása ugyanazt a cirkuszt csinálja, csak az egyik gyújtást is ad. Akik észrevétlen indulásra vágynak, azoknak szerencsére lehetőségük van a kulcsos indításra is, és miután sokadjára sem sikerül majd zsebből indítani az SC-t, végül úgyis mindenki a jó öreg kulcsot fogja használni. Az ülés nagyon szépen megmunkált, mutatós piros cérnával varrva – 800 mm-es magassága bárkinek lehetővé teszi, hogy elbírjon vele –, és talán még kényelmes is lehetne, ha a kormány néhány centivel hátrébb helyezkedne el, ugyanis ha egyenes háttal ülsz, akkor a nyereg csúcsára kényszerülsz, viszont ha rendesen szeretnél felülni rá, akkor pedig görnyedned kell, hogy elérd a kormányt. Mondom ezt a magam átlagosnak mondható 178 centijével. Mielőtt kikeveredünk a hullámvölgyből, még a kapcsolókra ki kell térnünk. Bal oldalon van a fényszóró, a duda, az ülésnyitó, illetve az irányváltó gombja. Jobb oldalon található az elakadásjelző, indító és gyorsleállító, valamint a Traction Controll kikapcsolója is. Utóbbi kettő nem szokványos ebben a kategóriában. (A kipörgésgátló deaktiválására például nem tudom elképzelni, milyen élethelyzetben lehet szükség.)
Sokkal inkább anyagminőség-beli probléma van a kezelőszervekkel, mintsem ergonómiai. Leginkább az indexnél érződik, milyen sprőd, egyszerűen nem jó érzés használni. Minden alkalommal olyan, mintha letörné az ember, és hát azt kell a legtöbbet használni az összes kapcsoló közül, így ez a jelenség állandóan beköszön, nehéz megfeledkezni róla. A folyadékkristályos kijelző alján szintén található kettő mikrokapcsolós gomb, egyik az óra beállítását, a másik a napi számláló léptetését hivatott szolgálni. A műszerfal egyébként minden körülmények között jól olvasható és elegendő információt mutat. Pontos idő, külső hőmérséklet, napi számláló, összesen megtett km, vízhőfok, üzemanyagszint, és középen hatalmas számokkal az aktuális sebesség, amit a fordulatszámmérő félkörívben átölel, ennél többre ebben a kategóriában nincs is szükség. Tárolórekesz tekintetében már kimagaslóan teljesít a Morbidelli. Először is az ülés alatt elfér kettő nyitott sisak, aztán ha a térdnél lévő idomot kinyitjuk – azt most hagyjuk, hogyan –, akkor egyrészről fizikailag is lehetőségünk nyílik az ülést nyitni, másrészről található egy telefontartó zsebecske – ami épp annyira szűkös, hogy a készülék ne röpködjön benne –, és a zseb alatt is van egy rekesz – iratoknak akár –, de ott található egy külön vízzáró kupakkal rendelkező USB A és USB C aljzat is. Ha ez még nem lenne elég, arra is gondoltak a tervezők, hogy ha valaki például navigálni akar a telefonjával és közben tölteni is szeretné azt egyidejűleg, akkor megtehesse, ugyanis bezárt állapotában is hagytak egy rést az idomon a kábelelvezetésnek. Bravó, bravó!
Az ilyen apró, átgondolt részletekért sokkal könnyebb lelkesülni, mint mondjuk egy hektikusan működő kulcs nélküli indításért. Jajj, a rejtett szatyorakasztót el ne felejtsem! Az erőforrás nem maxolja ki a kategórián belül megengedett teljesítményt, de a 11,1 lóerő dinamikus közlekedést biztosít a városi használat során. A 100 km/h-ba simán belenyal, de ha szerencsénk van, akkor egy jó kis hátszéllel a sebességmérő akár a 110-et is képes elhagyni. Elindulást követően nagyon szépen kisimul a blokk alapjárati vibrációja, és aztán szép selymesen üzemel. Egy időben voltak szerkesztőségünknél a Kymco Agility 125-tel, és ahhoz képest öblösebb, mélyebb tónusú hangja van, valamivel finomabban is jár a blokkja, viszont közel 40 kg-mal nehezebb, ami a teljesítménytöbblet miatt nem volt érezhető, azonban a fogyasztásban megmutatkozott. 80%-os gázállásnál egy 248 km-es etapon több mint 7,5 liter benzint bekajált, ami még egy jóindulatú számolással is meghaladja a 3 l/100 km-es átlagot. A 9,5 literes tank azért így is egész jó hatótávot biztosít, de a nagynevű japán gyártók a jól működő start/stop és egyéb fogyasztásra optimalizált fejlesztéseikkel már alulról súrolják a 2 l/100 km-t. Igaz, hogy egyikőjük sem 959 000 forintba kerül, még a fentebb említett Kymco Agilityt is 190 000-rel többért lehet hazavinni, bár ahhoz jár egy színre fújt hátsó doboz, ajándék bukósisakkal.
ÖSSZEGZÉS:
Egy végtelen szinuszgörbe jut eszembe, ha az MBP SC125LX-re gondolok. Érdekes látni, hogy mely részletekre fókuszált jobban a gyártó a tervezéskor. Ezt a robogót nyilvánvalóan a megjelenése fogja eladni, úgyhogy engedjük el azt az LX-et, és akkor máris helyben vagyunk. Ne legyenek vele szemben luxielvárásaink, és akkor boldogok leszünk, végül is kevés kompromisszummal kifejezetten jól használható, igazán csinos kis városi gép ez. Szerethető útitárs lehet belőle. Csak kár, hogy nem önazonos és kicsivel többnek akar tűnni önmagánál. De akkor is, milyen jól néz már ki, és ráadásul praktikus is. Viszont sokat fogyaszt, ellenben jó a futóműve. Segítsééééég!
SZÖVEG: HAJNAL JÁNOS
KÉPEK: MEZŐ JÁNOS
Videós tartalom:
