Egyre intenzívebben özönlenek be a még ismeretlen gyártók az itthoni piacra. Főleg a robogószegmens nagyon telített, amivel mi is alig tudjuk tartani a lépést. Végiggondolva olyan igazán gyenge eresztéssel még nem akadtunk össze, de volt már átlagos és meglepően jó is köztük – mint például a Daytona Orama.
SZÖVEG HAJNAL JÁNOS KÉPEK MEZŐ JÁNOS
A Daytona Motors a görög Gorgolis S.A. égisze alatt működik, a blokkokat nagyrészt a Kove és a Zontes szolgáltatja nekik. Elsősorban robogókat és 125 köbcentis motorokat gyártanak, de található a palettán 500-as túraenduró, valamint villanyrobogó is. A séma ismerős, a névválasztás pedig ügyes, hiszen mindenki számára ismerősen cseng. Ráadásul van abban valami sportos vagányság, ha az ember azt mondja, Daytonája van. A honlapjukat böngészve azonnal szembetűnnek a neves gyártóktól visszaköszönő formák, de manapság erre már nem is érdemes haragudni. Jó ötletet nem szégyen lopni. Főleg a művészeti ágakban terjedt el az a mondás, hogy a tehetség kölcsönöz, a zseni lop. Szóval ne illedelmeskedjünk azzal, hogy megpróbáljuk mindenféle retró és egyéb jelzőkkel illetni az Orama megjelenését, amikor az tulajdonképpen a megszólalásig egy Vespa. Aztán, hogy ez jogilag hogy van, meccselje le egymás között a két gyártó, a lényeg, hogy az Orama – ami egyébként görögül látomást, víziót, álomképet jelent – nagyon szép. Baromi jó arányokkal rendelkezik, ebben a metálkék selyem fényezésben kellően elegáns és lágy, de mégis vidám, és pont annyira feltűnő, hogy a jó ízlés határain belül marad. Egyértelműen az érzelmekre hat, és előre mondom, kizárólag az fogja megvásárolni, akinek számít a stílus. Ritka nagy sikert arattam vele a néhány együtt töltött közös napon az ismerőseim körében. Mindenki egytől egyig odavolt érte, és nemcsak a letisztult formája, hanem az összeszerelése és az anyagminősége miatt is. Sehol egy illesztési hézag, egy lifegő műanyag, vagy egy rossz tapintású, fröccsöntött, sorjás gomb, amit az ember valamiért előítéletesen elvárna, pusztán, mert nem egy japán gyártmánnyal van dolga. Az integrált irányjelzők és a LED-es első-hátsó fényszórók is mind az igényes kivitelezés eredményei. Semmi túlcicomázás nem érhető tetten, ez a robogó annyi, amennyinek ránézésre látszik, és az önazonosság – mint mindig – itt is kifizetődő.
Pont annyira praktikus, amennyire szükséges a városi használathoz. Mivel a 10 literes tank az ülés alá került, így csak egy nyitott sisak befogadására képes a tároló, de gyári kiegészítőként van rajta egy szépen megmunkált alumínium csomagtartó, amire mehet a top case, de ha nem akarjuk az összképet elrontani, akkor használjunk inkább hálót a csomag rögzítéséhez! Ezenkívül még egy kihajtható szatyorakasztó is van a kormány alatt. Végül is elfér azon is a táska, és még úgy is marad hely a lábnak, hiszen bőséges a lábtér még kinyújtva is. Tárolás szempontjából további két nyitott rekesz található a térdnél, amikbe kesztyűt, kulacsot vagy bármiilyen kacatot rakhatunk, hogy ne legyen kényelmetlen a zsebben. Perifériák tekintetében végtelenül egyszerű a helyzet, csak a legszükségesebb gombok vannak a markolaton, sőt a kettőből az egyik kritika itt érheti, ugyanis nincs vészleállító gomb, csak a kulcs elfordításával lehet lelőni a ketyegő motort. Mivel nincs start/stop rendszer sem, én a hosszabb piros lámpáknál szeretem manuálisan megoldani, hogy ne dolgozzon feleslegesen a motor. Olyan könnyedén indul, hogy egy pillanat az egész, és annyira finoman jár az erőforrás, hogy öröm hallgatni. Még álló helyzetben sincs vibráció, simán látni mindent a visszapillantóban, és nyugodtan lehet fogni a kormányt anélkül, hogy kellemetlen lenne.
A Daytona ügyesen kihasználta a kategória határait, ugyanis pontosan 15 lóerőt csikartak ki a kis egyhengeresből. A variátor elsőre nyúlósnak érződik, nem ugrik hirtelen induláskor, de néhány kilométer után hamar ráérez az ember, hogy csak bátran kell bánni a gázkarral, és egy másodpercnyi gondolkodás után szépen kilő. Kilencezret képes forogni a főtengely, és némi hátszéllel megvolt a 108 km/h-s végsebesség – az országúti 90 km/h-t zokszó nélkül tudja, autópályára értelemszerűen ne menjen vele senki! Annyira élveztem a „dolce vita”-feelinget, hogy képes voltam lemenni vele Dunaújvárosba, aminek következtében három dolog derült ki: egyrészt, aki városon kívül használná, annak javasolt egy plexi, mert a menetszél 90 km/h körül már kezd kényelmetlen lenni. A másik, hogy a gyárilag megadott 2,3 literes átlagfogyasztás az inkább 3,2 l/100 km. Némi jóindulattal, és közúton. A harmadik, hogy egy picit lejt az ülés. Az első 10 perc után a homorú testtartás miatt kicsit fájni kezdett a hátam, de aztán nem lett rosszabb másfél óra múlva sem. Elöl-hátul 12 colos kerekeken gurul az Orama, emiatt izgultam is, hogyan birkózik meg majd az úthibákkal, de olyan jó hangolású a futóműve, hogy semmit nem lehet észrevenni a kis kerékméretből. A szerkesztőségből hazafelé van egy macskaköves útszakasz, kiváló terep, hogy kiderüljön, mit tudnak a rugóstagok, és hogy valóban jó-e az összeszerelés minősége. Nos, ez a kis robogó komoly, sokkal drágább motorokat megszégyenítő természetességgel vette az akadályt úgy, hogy meg sem nyikkant egyik műanyag sem. Más: szerintem a fékbetétek még nem koptak össze jól a tesztpéldányon. A finomabb lassításokat nagyon szépen oldja meg, érezhető a nyomáspont is, azonban nagyobb tempóról már erősen kapaszkodni kell a fékkarokba. Egyébként ABS-szel szerelt elöl és hátul is, de rögzítőfék sajnos nincs rajta. Csak 138 kg a tömege, ennek ellenére kellemetlen meredek utcán megállni vele, főleg, ha mindkét kezünkre szükség van, mert mondjuk a kesztyűnket akarjuk levenni, és nem tudunk fékezni közben.
Aztán haladjunk tovább! Egy LCD-kijelzőt kapunk kék háttérvilágítással és pofás tipográfiával. Nem csak egyszerűen leolvasható, de még a legvakítóbb napsütésben is jól látszik, és az aktuális hőmérsékleten kívül minden alapinformációval ellát minket. Két oldalán kettő gomb, a bal oldalival lehet léptetni és nullázni a napi számlálót, a másikat nem sikerült működésre bírnom, pedig biztosan nem véletlenül van ott. Található még egy elég vicces „gomb” is a robogón, a kulcslyuk mellett, amivel egyelőre hadilábon állok, hogy tetszik-e. Először is a létjogosultsága, illetve a szükségessége is már eleve kérdéses, ugyanis a kipörgésgátló deaktiválására szolgál. Mi lehet az az élethelyzet, amikor egy 125 köbcentis robogón erre szükség van? Na, de nem is ez a lényeg, hanem maga a „gomb”, vagyis pontosabban fogalmazva a billenőkapcsoló. Kissé rusztikus megoldás, bizonyos szempontból akár még passzolhatna is a retró összképbe, de azért biztosan meg lehetett volna oldani ezt elegánsabban is. Ugyanakkor meg valahogyan mégis becsülendő ez az őszinteség. „Kell egy gomb a kipörgésgátló kikapcsolásához, oldjuk meg a legegyszerűbben!” – és tádáááááááám! Már kész is.
ÖSSZEGZÉS:
A Daytona Orama egy kis vagány, stílusos városi cirkáló. Ebben a kék színben abszolút vidámságot hoz az ember mindennapjaiba, nagyon lehet szeretni. Ugyan léteznek nála praktikusabb indulók a 125-ös robogók között, meg olyan is van, ami kevesebbet fogyaszt, de az Oramánál szebbet, ráadásul ennyi pénzért keresvese nagyon találni. 1 150 000 forintról beszélünk, már ez is kedvező, de egy kicsit kevesebbért egyenesen azt mondanám, hogy mindenki rohanjon a kereskedésbe
