Márciustól változik a motoros képzés és vizsga

Mind a tantervi, mind a vizsgakövetelmények megújulnak a motoros vizsgák során, az új képzési anyag már 2021. március elsejétől elérhető – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A módosítások célja az, hogy a technikai fejlődéshez igazítsák a képzések tanterveit és a vizsgakövetelményeket. Ennek megfelelően a vizsgafeladatok között hangsúlyosabban szerepelnek az összetettebb vezetéstechnikai elemek, ugyanis a balesetek jelentős része ezekre vezethető vissza. Ide sorolhatók a nagyobb sebesség mellett alkalmazandó manőverek, mint például az ellenkormányzásos kikerülés vagy a jármű bedöntése kanyarodáskor.

További újdonság, hogy változik a vizsgapályák mérete és vonalvezetése is, valamint részletesebben oktatják a motorosok biztonságát szolgáló ruházat és védőfelszerelés kiválasztását, helyes használatát is. Magyarországon évente átlagosan 15-20 ezren tesznek sikeres forgalmi vizsgát a kétkerekűekre. A március 1-től érvényes új képzési tantervek és vizsgakövetelmények itt olvashatóak. A motorosok számára készül egy oktatóvideó-sorozat is, amelynek első része már elérhető.