Kis pénz, nagy verseny
Egyszer csak váratlanul megcsörrent a telefonom. Siket Csaba hívott, akivel ezt megelőzően az AMTS-en váltottam néhány szót hónapokkal ezelőtt. Előtte nem ismertük egymást. Azt kérdezte, nincs-e kedvem a közelgő CBR125 Endurance versenyen részt venni mint versenyző, segíti a felkészülésem, és motort is biztosít. A többi meg már történelem…
De mi is ez a verseny, és ki is az a Siket Csaba?
Kezdjük az utóbbival. Csaba főállásban informatikai biztonsággal foglalkozik. 25 éves korától a klasszikus autók gyűjtése volt a hobbija, és miután már nem volt elegendő hely a tárolásukra, átállt a motorgyűjtésre. Olasz veteránokkal foglalkozott kezdetben, aztán egyik barátja behúzta az öreg Honda motorok körébe, és elkezdtek gyarapodni a japán vasak is a garázsában. 2012-ben megismerkedett Bódis Ricsiékkel, akit aztán néhány évig támogatott is, ennek köszönhetően közvetlen közelből volt lehetősége a motorversenyzés adrenalinjába belekóstolni, és onnan már egyenes út vezetett a pályára. Csaba ekkor már 44 éves volt, a nagymotor-jogosítványt egyébként 40 évesen tette le. A legkisebb versenykategória, amiben indulhatott, a Simson volt. 2015- ben végigment a Mami kupában és összetettben dobogós helyen végzett. De ne egy S51-re gondoljatok! Megszerezte a Mohai Jani bá’ által készített MV Performance Simsont, és csináltatott bele egy vizes blokkot. Ezzel aztán az lett a baj, hogy hiába hatalmas élmény 2T-vel a versenyzés, állandóan bütykölni kell, és egy év után végül úgy döntött, hogy olyan géposztályban szeretne indulni, ahol a versenyzés a cél, nem pedig a szerelés.
A legolcsóbb, legelérhetőbb, legmegbízhatóbb sportmotornak így 2016-ban a Honda CBR125 bizonyult. Akkori barátaival, simsonos versenytársaival Csaba felbuzdulásán szinte az összes törött, hibás CBR-t felvásárolták az országban, felkészítették őket az összecsapásokra, és eleinte egy 10-12 főből álló saját géposztályuk lett. Pár éven belül kiderült, hogy ez a baráti társaság – akik nagyrészt 35 pluszosak –, nem tud minden versenyen elegendő számban megjelenni ahhoz, hogy igazán komoly küzdelmek lehessenek, és 3 évvel ezelőtt nyitottak a fiatalabb korosztály felé is, így már két kategória van: 16–38 évesek és a 38 felettiek. Idén 33 főre nőtt a licenccel rendelkező versenyzők száma, az egyik legnépesebb hazai géposztállyá nőtte ki magát és két versenyszériában indulnak, a Rövidpályás Magyar Bajnokságban, illetve a Mami Kupában is. Csaba tervei szerint 2025-re ötvennél is több versenyzőt szeretne összegyűjteni a kategóriában. 2023-ban egyébként elvégezte az Autó- Motorsport Szakmenedzseri szakot a Testnevelési Főiskolán, ami nagy lendületet adott neki ahhoz, hogy kellő szakmai háttérrel és segítséggel támogathassa a fiatal tehetségeket. Ezt olyannyira komolyan gondolja, hogy aki kellő spirituszt érez magában a versenyzéshez, az a rendszerint csütörtöki CBR-es edzésnapon kipróbálhatja magát a visontai BSSW pályán. Csaba biztosítja a motort, és amennyiben a pilóta tehetségesnek bizonyul, egész versenyszezonra megkapja a gépet, szervizzel együtt.
Cserébeannyit kér, hogy minden versenyen legyen ott az újonc. Ezzel a gyorsasági motorsport legnagyobb nehézségét, a magas belépési költségét leveszi az elhivatott tehetségek válláról, ráadásul idén tavasztól mindezt már Egyesületként teheti meg. A CBR125 kiváló lépcsőfok lehet az utánpótlás-nevelésben. Az alsó korhatár jelenleg 16 év, de ezt a későbbiekben szeretné 12 évre csökkenteni, ugyanis azok a fiatalok, akik esetleg már az életkori adottságaik miatt megnyúltak és kinőtték a MiniGP-t vagy a PW-t, lehetőséget kaphassanak eggyel nagyobb motoron is a fokozatosság miatt. Csaba szerint ez kulcsfontosságú egy versenyző fejlődésében. Akárcsak a folyamatos edzés. Legújabb ötlete – ami már eléggé előrehaladott állapotában van –, hogy spanyol hétvégéket szervez a versenyzőknek télvíz idejére, hogy akkor se essenek ki a ritmusból, amikor az időjárási körülmények itthon megakadályozzák a gyakorlást. Túl a nemes és figyelemre méltó misszión, Csaba legbelül versenyzővé vált. Jó ideje szinte minden adandó alkalommal rajtrácshoz áll, és rendre dobogós helyezést ér el. Kiváló példa, hogy ugyan a reflexek fiatalon jóval élesebbek, azért még 40 fölött is el lehet kezdeni a versenyzést. Csak elszántság kérdése. Szerintem az Endurance megrendezésének ötletét is zömmel a versenyfüggőség szülte, de a hivatalos történet azért ennél sokkal romantikusabb: A CBR125 Racing közösségben (aminek közben én is a tagja lettem) azon gondolkodtak, hogyan tudnának olcsó lehetőséget biztosítani a sok olyan érdeklődő számára, akik korábban még valós versenyzési körülmények között nem voltak pályán, és ráadásul motorjuk sincs. A szabályok egyszerűek: 3-4 fős csapatok indulhatnak, egy motorral kell teljesíteni a 125 percet, amibe egy tankolást be kell iktatni. Az a csapat győz, amely a megadott idő alatt a legtöbb kört teljesíti. Na, hát erre mondtam én igent, amikor Csaba felhívott.
Összesen kétszer tudtam felmenni a pályára a nagy nap előtt. Első alkalommal Csabával utaztam le, és mire leértünk, anélkül hogy valaha ültem volna CBR125-ön, annyira megkívántam, hogy már a hirdetéseket néztem útközben. Nem csoda, hiszen megtudtam, hogy maximum ötszázezer forintból már versenykész géphez lehet jutni. A Honda olyan elnyűhetetlen masinát rakott össze, hogy évenként egyszeri olajcserével elvan. A gyári állapothoz képest a módosítások listája nagyon rövid: nyitott kipufogó, versenylábtartó, versenykormány, slick gumi. Legutóbbit a Moto3-as versenyből ledobottakból intézik, amivel a kis CBR még egy komplett szezont elmegy. Szóval valóban nagyon olcsón üzemben tartható hobbi ez, legalábbis ha azt vesszük, mennyibe kerül egy pályanap mondjuk a Hungaroringen, vagy akár egy slick garnitúra egy 600-as sportgépre. A motor egyéb költségeit meg már ne is említsük. Pedig az élmény a kigyorsításokat leszámítva ugyanaz.
Szóval az első találkozásom a kis CBR-rel egyben a pályaszüzességem elvesztését is jelentette. Meglepően pörgősnek tűnt a blokk, de ami leginkább meglepett, az a CBR kanyarodási képessége a teljesen a gyári futóművel. Persze ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondanám, jól ment a döntögetés. Boldog voltam, amikor végre egy teljes íven sikerült bekanyarodnom, és nem darabosan. Egyáltalán nem láttam jönni, hogy ez a postás motornak titulált kétkerekű némi módosítással, megfelelő körülmények között ilyen izgalmas szerszámmá tud válni. Második alkalmam a pályára felmenni két nappal a verseny előtt adódott. Ekkor már konkrétan azzal a motorral, amivel a versenyen is indultunk. Leért a térdem a kanyarokban. Magam sem akartam elhinni, milyen gyorsan lehet fejlődni.
Aztán szeptember 21.-én eljött a versenynap. Eligazítás, gépátvétel, szabadedzés, időmérő, és délután a verseny. A családos látogatókra is gondoltak a szervezők, kisebb korosztálynak ugrálóvár, élő csocsó, testfestés, és további hasonló elfoglaltságokkal múlathatták az időt, akiket a verseny nem hozott lázba. A gépátvétel nem ment számunkra bökkenő nélkül, így a reggeli szabadedzésről lemaradtunk. 22 csapat nevezett és az időmérő után a 15. helyről startoltunk el 17-es rajtszámmal. Hármunk közül Attila volt írástudó, mi csapaton belül úgy egyeztünk meg, hogy 20 percenként váltunk, így ő kezdett.
Le Mans-i rajttal indult a futam, voltak pillanatok, amikor a 7. helyen álltunk, de Attila az első 20 percben kicsúszott, és a bokasérülése miatt nem tudta tovább folytatni a versenyt, ketten maradtunk Józsival. Kicsit kapott a motor eleje, a mélyebb döntéseknél beszitált a kormány, ezért a biztonságot előtérbe helyezve végül a 17. helyen zártuk a versenyt a rajtszámunkhoz hűen. Ami már az időmérőn is feltűnt, hogy nem azok voltak többségben, akik „korábban még valós körülmények között nem voltak pályán”. Sokkal inkább úgy tűnt, mintha a CBR125-ösök bónuszfutama lenne, elég nagy különbségek voltak pilóták között.
Akadtak olyan indulók is, akik más napokon, hivatásszerűen nagyobb géposztályban versenyeznek. A leggyorsabb kör aznap 58 mp volt, de voltak 1:18-as köridők is. Én a magam 1:04 körüli leggyorsabb időmre rendkívül büszke vagyok. Azon kívül, hogy az adrenalin a fülemen folyt ki, nem volt könnyű nap. Személy szerint két darázs csípett meg közben, de volt, aki nálam sokkal rosszabbul járt, és a mentőben kötött ki. Bukásokból a kakaskodók között nem volt hiány, de komoly sérülés szerencsére nem következett be.
Összességében nagyon jó volt látni egy ilyen összetartó és nyitott közösséget, felejthetetlen élmény volt a számomra. Köszönjük minden résztvevő nevében a profi szervezést, és mivel a házigazdák is sikerként könyvelték el az eseményt, minden bizonnyal 2025-ben is megrendezésre kerül, hátha felbukkan a pályán egy különleges tehetség.
1. helyezett: Bátszi Orange
2. helyezett: TOTI 66 Racing Team
3. helyezett: Stravko Racing Team
SZÖVEG HAJNAL JÁNOS KÉPEK CSELLÁR ANDRÁS
