Jobb a KTM Super Duke GT, mint a Ducati 959 Panigale?

A Kawasaki ZX-10R-t és a Suzuki GSX-S1000F-et is legyőzi?

A cí­mben és alcí­mben megfogalmazott kérdésekre nem adhatunk csak úgy, csí­pőből választ, ezek olyan súlyúak, amiket alaposan körbe kell járni, hiszen nem mindegy, hogy milyen szempontokat veszünk figyelembe és milyen körülmények között hasonlí­tgatunk.

 

Ezeknek a motorok nyilvánvalóan nem városi környezetben érzik igazán elemükben magukat, hanem az országutakon, a versenypályákon, vagy éppen a hegyi szerpentineken. Például a Dolomitok kanyarulataiban, ahol idén zajlik a világ legnagyobb motoros összehasonlí­tó tesztjeként számon tartott AlpenMasters.

 

 

A KTM, a Ducati, a Suzuki és a Kawasaki kiválóságai többek között a 0-140 km/h-s gyorsulásban, az emelkedőn második fokozatban gyorsulásban, a lejtőn fékezésben és a megpakolt dönthetőségben mérik össze erejüket. Négy kategóriában összesen 500 pontot szerezhetnek és a mérések szigorúságát jelzi, hogy a 300 feletti szám már jó értéknek számí­t. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy a legjobb is csak 400-at ért el. Hogy ez négyük közül melyik volt, az megtalálható a legfrissebb Motorrevüben.

 

Lapunk kapható az újságárusoknál, illetve megvásárolható előfizetéssel is. Utóbbival kapcsolatban további információk ezen a linken érhetők el. Kiemelt ajánlatunk pedig az alábbi plakáton olvasható.