Ismét úra kelnek az Africa Twinek

A 2017-ben kitalált Adventure Roads túrasorozat roppant kedvező fogadtatásra talált a motorosok körében, í­gy 2019 márciusában újára indulhat a következő csapat. A legendás japán vállalat munkatársai újfent életre szóló élményt í­gérnek, ami nem meglepő, hiszen ezútal Dél-Afrika legszebb tájain gurulhatnak végig a résztvevők.

Az első Adventure Roads kalandon negyven szerencsés vehetett részt, ők nyolc nap alatt 3500 kilométert motoroztak Africa Twinekkel Oslo és Nordkapp (Európa legészakibb pontja) között. Útjuk az Északi-tenger partjával párhuzamosan kanyargott, í­gy nemcsak a különleges kalandmotor nyújtotta vezetési élményt élvezhették, hanem a csodálatos látványt is.


Akárcsak az első alkalommal, most is negyvenen vágnak neki a távnak, a motor viszont más lesz, ezútal ugyanis a 2018-as Africa Twin Adventure Sportsok repí­tik előre a társaságot.

A 3200 kilométeres túra Durbanból indul és Dél-Afrika keleti partján, többek között Lesothón át visz végig, egészen a csodaszép Cape Townig. A 12 nap során a lehető legváltozatosabb utakon és tájakon át haladhatnak majd a kalandorok, s a világ talán legszebb, legérdekesebb úi céljait ismerhetik meg.