Hétvégén elkezdődik Sebestyén Peti számára a világbajnoki szezon!

Április 4-5 között a Supersport-világbajnokság teljes mezőnye – 30 pilóta – gurult pályára. A teszt kiemelt fontosságú volt, hiszen pénteken itt kezdődik majd a szezonnyitó. Mindkét nap három, 45 perces etap állt rendelkezésére a versenyzőknek, azonban a reggeli órákban a hűvös idő miatt nem sokat tudtak motorozni. A VB egyetlen magyar résztvevője pozitív érzésekkel zárta a teszteket, célja, hogy TOP10-es eredménnyel kezdje meg a szezont.

„Ami az egyik legnagyobb siker volt, hogy végre megfelelő volt az időjárás a motorozáshoz és ki tudtuk próbálni száraz körülmények között is a beállításokat. Az egykörös tempóm egészen bíztató, de a ritmuson és a versenytempón még dolgoznunk kell. Van egy kisebb sérülésem a vállamban, ezzel is nagyon sokat foglalkozom, hogy a legkevésbé hátráltasson majd a versenyen. Nagyon erős a mezőny, de úgy érzem felkészültek vagyunk, így magabiztosan várom a hétvégét.” – mondta Peti